A Magyar Állami Operaház történetének egyik legnagyobb vállalkozása a Kárpát-Haza OperaTúra, melynek első részében 2017. szeptember 4. és 21. között Erdély és Partium nyolc városát keresi fel az intézmény két nagyszabású produkciójával, a Hunyadi László című operával és A víg özvegy balettváltozatával. A turné Magyarország Kormányának támogatásával valósul meg.
Tizenkét kamion, kilenc autóbusz, valamint a Magyar Állami Operaház, a Magyar Nemzeti Balett és az Opera Zenekar összesen 380 művésze és munkatársa vesz részt a 133 éves dalszínház első erdélyi és partiumi turnéján. A Kárpát-Haza OperaTúra célja, hogy az Opera nagyszabású előadásai a határon túli valamennyi vidéken elérhetővé válhassanak az ott élő magyar közösség, de akár a többségi társadalom számára is. Minderre az Operaház várha- tóan közel másfél évig tartó felújítása miatti bezárás teremt lehetőséget.
TEMESVÁRI ELŐADÁSOK
a Constantin Jude (Olimpia) csarnokban:
2017. szeptember 16-án, 19.00 órától Hunyadi László,
2017. szeptember 17-én 19.00 órától A víg özvegy.
ARADI ELŐADÁSOK
a Piata Sporturilor 3. szám alatti SPORTCSARNOKBAN:
2017. szeptember 18-án, 19.00 órától Hunyadi László,
2017. szeptember 19-én 19.00 órától A víg özvegy.
Egy jegy ára: 10 lej.
Jegyintézés Temesváron a Demokrácia Központban (Timotei Cipariu u. 1. sz., Mária téri református bérpalota – hétfőn, szerdán, pénteken 9-13, kedden 11-15, csütörtökön 15-19 óra között), a 0256-225979-es telefonszámon, az RMDSZ irodában (Magyar Ház, Revolutiei út 8.sz. – hétfőn, kedden, szerdán, pénteken 9-15, csütörtökön 13-19 óra között) a 0256-493338 illetve Aradon a 0257-211116 és a 0762-248.658-as telefonszámokon.
Jegyek kaphatók még a www.bilete.ro weboldalon, a Román Posta bilete.ro jelzéssel ellátott telephelyein, illetve az Inmedio és Germanos bolthálózatban.
*
Felhívjuk a Temes megyei vidéki érdeklődők figyelmét, hogy bővebb információkért valamint jegyvásárlás közvetítése érdekében forduljanak az RMDSZ irodában Sipos Ilonához, a 0256-493338-as telefonszámon.


07 Sep 2017
Írta admin
0 Hozzászólás