Nincs abban semmi rendkívüli, hogy egy kisgyermek kötődik valamilyen állathoz, mint a nagyszalontai származású dr.Nagy-György Tamás professzor, Tamáska korában, amikor egy ajándékba kapott kecskegidával kialakult barátsága nyomán szövögette álmait. Mégsem lett állatorvos, mint ahogy középiskolás korában, a programozói sikerei sem határozták meg pályaválasztását. 1999 óta, az építőmérnöki oklevél megszerzésétől tevékenykedik a Temesvári Műszaki Egyetemen – ahol eleinte laboratóriumi munkája során a biztonságos építkezésekhez újszerű technikák alkalmazását igyekezett megvalósítani – adjunktus, docens, majd 2016 óta, alig 40 éves korától, egyetemi tanár az intézet építőmérnöki karán, a Kolozsvári Akadémia Munkabizottság Bánsági Munkacsoportjának a vezetője, a Magyar Tudományos Diákkonferencia /MTDK/ társ-szervezője, a Makovecz-féle építészeti stílus temesvári emblematikus alkotásának statikus építőmérnöke.

Furcsa temesvári rokonok

Az, hogy Temesváron különböző kultúrájú, több nyelvet beszélő emberek élnek Nagy-György Tamás számára diákkorában már nem volt újdonság. György nagyapja hét unokatestvére élt Temesváron, s ő, a két évvel fiatalabb Réka húgával, főleg vakációk idején, sorra látogatták a temesvári rokonokat. Szeretettel fogadták a kissé különc, csak magyarul tudó szalontai rokongyerekeket. Ők pedig, az akkor még túlsúlyban lévő szalontai magyar közösségben szocializálódott nebulók tudat alatt ruházódtak fel azzal, hogy miként épül be az együttélő, különböző nemzetiségek tagjaiba egymás nyelve, kultúrája. Csak később tudatosodhatott bennük, hogy a civilizáció – Ortega spanyol filozófus megállapítása szerint – tulajdonképpen a különböző civilizációkhoz vagy nemzetiségekhez tartozó embereknek az együttélési szándéka.
Az volt a családi szabály, hogy meg kell látogatni nagyapa unokatestvéreit. Élményként maradt meg, ahogy jártunk családról családra. Manyi néni, kinek férje sváb volt, vitt minket az unokatestvérekhez. Náluk laktunk, emlékszem ahogy ülünk a hosszú asztal mellett a felnőtt rokonokkal, akik szerbül, németül, románul beszélnek, amikor valaki mondott valamit egyik nyelven, mindenki azon a nyelven folytatta. Mulatságosnak tűnt, a húgommal nem értettünk semmit, de nagyon élveztük. Hozzánk magyarul szóltak, mert: szegény gyerekek még románul sem tudnak. Amikor olyasmiről beszéltek, ami ránk tartozott, akkor magyarra váltottak. Nekem kiskoromban ez volt Temesvár. Furcsaságával együtt, már akkor nagyon szerettem. Örömmel jöttem ide, nem zavart a nyelvi kavalkád. Igaz, hogy otthon mindenki csak magyarul beszélt. Egy román szomszédunkról is csak felnőtt koromban tudtam meg, hogy nem magyar. Volt egy román teniszedzőnk, ő tanult meg magyarul, hogy megértesse magát velünk. Az egyetemen is, sokan tudtak magyarul. A kilencvenes évek elején mintegy kétezer magyar egyetemista diák volt Temesváron. Részt vettem a TMD /Temesvári Magyar Diákszövetség/ találkozóin, a kulturális és sport tevékenységeken. Bentlakásban laktam, nem a rokonoknál, mint ahogy a szüleim sem, akik ugyanitt diákoskodtak a hetvenes években, sokkal jobb körülmények között. Eddigi életem legszebb öt éve volt a temesvári diákságom időszaka. Ez idő alatt nem éreztem semmit abból, hogy Temesváron a magyarság csak elenyésző részét képezi a lakosságnak.

Sorsfordulat?

Válaszút elé került az addig derűlátó, világos jövőképpel rendelkező, fokozatosan temesvári értékrendűvé vált szalontai mérnök-házaspár. Milyen környezetben nevelkedhetnek gyermekeik, s milyen anyanyelvi oktatás biztosított számukra Temesváron?
A feleségemmel – akivel mellesleg 24 éve élek boldog házasságban és 2000 óta vagyunk együtt Temesváron – akkor kezdtünk dilemmázni, amikor a gyerekeink óvodás korba kerültek: gyengének éreztük a magyar közösséget. Addig nagyon szép volt minden: magyar barátok, TMD, jó egyetemi környezet, mégis úgy éreztem, hogy a gyermekeink jövője érdekében el kell mennünk Temesvárról. Végigjártam az óvodákat, beszélgettem az óvónőkkel, nagyon jó volt a hangulat, megnyugodtam: ennél jobb hely nem kell, gondoltam. Azután mire iskolába kerültek a gyerekek, nagy szemléletváltás történt a Bartók Béla Líceumban. Egy ottani beszélgetésen arra a következtetésre jutottam, hogy a tanárok felkészültebbek, sokkal színvonalasabb az oktatás itt, mint például Szalontán. És láttam azt is, hogy együttműködve a szülőkkel, milyen jó közösség kezd kialakulni. Nem csalódtam. Eltelt azóta néhány év, a lányom idén érettségizik, felkészültsége alapján tudom, hogy jó mérnök lenne belőle, folytatva a családunk hagyományát. Persze az sem baj, hogy úgy tűnik, neki más az irányultsága.

Makovecz „szindróma”

A Makovecz-féle organikus építészeti jelenséggel Nagy-György Tamás már diák korában „megfertőződött”. Az élet pedig úgy hozta, hogy tevékeny részese is lehessen egy nagyszabású Makovecz Imre-féle alkotásnak Temesváron.
Sokat olvastam Makovecz Imre építészetéről, mindig csodáltam a munkásságát, újszerű építészeti gondolkodását és amikor Temesváron felmerült a lehetőség, örömmel vállaltam, hogy amiben tudok, segítek. Néhai Földváry Attila kiváló tanárom az utolsó éveit is szenvedélyes odaadással az Új Ezredév Református Központ építésének szentelte. Nagy megtiszteltetés volt, amikor megkért, hogy tervezzek meg egy munkálatot. Tudtam, hogy nem kockázatmentes vállalkozásról van szó, imádkoztam, hogy ne jöjjön egy földrengés, amíg a munkálatot nem sikerül biztonságos állapotba hozni. Nem kockáztathattam, hogy az első komoly tervemmel kudarcot valljak. A további munkálatokba is bekapcsolódtam, követve azt, ahogy Földváry tanár úr dolgozott, ahogy a pontosságot, a precizitást megkövetelte. Hálával tartozom neki és azoknak a volt tanáraimnak, akikkel konzultáltam és segítettek. Arra törekedtem, hogy az építkezés biztonsága érdekében, a legjobb szakemberek ellenőrizzék a kivitelezés minőségét, ne baráti alapon, engem is a legszigorúbban ellenőrizzenek, s ha valami nem jó, inkább csináljuk újra, még akkor is, ha több munkát igényel. Bevallom, hogy eddigi építőmérnöki munkásságomnak ezt tekintem a csúcsának. Valójában ennek az egész építkezésnek az lesz a csúcsa, amikor a szárnyak is felkerülnek. A terv megvan, a szárnyak is le vannak gyártva, következik a felszerelés, ami igen komoly munka lesz.
Makovecz Imre építészetének gondolati mélységébe az átlagember nem lát bele.
Van, aki csak szépnek, vagy éppenséggel csúnyának, giccsesnek tartja. Én sem értek mindent, de így is nagyon nagyra tartom. A magyar identitás tükrözésében a legjobb építészeti példának. Szokták mondani Makovecz Imre alkotásairól, hogy akár stadiont, fürdőt, színházat vagy uszodát tervez, mindig templom sikeredik belőle.

Graur János
(folytatása következik)