Közhelyszerű, de ahogy gya­ra­podik éveink száma, egyre hangsúlyosabban vesszük tudo­má­sul az idő múlását, egyre gyak­rabban kapjuk azon önma­gunkat, hogy gondolatban visszatekintünk és kérdéseket te­szünk fel ma­gunk­nak. E sorokat kedves kollé­gánkra, Lehőcz László rádiós szerkesztőre gon­dolva írjuk, aki tegnap életének hatvanadik lép­csőfokára lépett. Mi, a temesvári magyar újságírók maroknyi kö­zös­sége, akik hi­szünk abban, hogy értelme van a magyar szó ápolásának e térség­ben, és akik gyakran találkozunk Lehőcz László­val egy-egy ren­dez­vényen jól tudjuk, hogy szá­má­ra a rádió igazi szerelem, amely a hajdani temesvári egye­temi diákság veze­tékes rádió­já­ban, a szép emlékű M-Stúdió­já­ból indult, a Sulirá­dió­tól, a BBC World Service, a korá­­­-ban egyedülálló Európa hullám­hosszán eurorégiós műsor és a Magyar Rá­dión keresztül, máig kitart. A Hall­­gatók, akik rendsze­re­sen hallják a Temesvári Rádió Magyar Adásának adáskörzetében vagy a Magyar Rádióban  Lehőcz László beszámolóit, tudósításait, hírösszefoglalóit, riportjait érde­kes, alapos szakmaiságukban szín­vonalas és helytálló anyago­kat hallhatnak immár huszonöt esztendeje. Amikor 14 órakor a Te­mesvári Rádió hullámhosszára kapcsolunk, már a magyar adást be­vezető szignált követően, még mielőtt megszólalna, hallani vél­jük az ismerős hangot, amely az adás bevezetőjében tájékoztat a nap jelentőségeiről, az időjárásról és a legfontosabb hírekről. Az írott sajtóban tevékenykedő kol­lé­gákhoz hasonlóan, a rádióban hat­ványozottan,  Lehőcz László és a többi rádiós kolléga a magyar kö­zösség hiteles és a modern kori technikának köszönhetően széle­sebb körben való tájékoztatása mel­lett, a közszolgálatiság szem­pont­jait szem előtt tartva, a ma­gyar szó terjesztésének fontos pil­lérei ma. Munkája/munkájuk ér­té­két lehet ugyan (és kell is) a Hall­gatók szá­má­nak felmérésével, kü­lönféle hallgatottsági statisztikák­ban szám­szerűsíteni, ám meggyő­ző­désünk, hogy igazi jelentőségét azoknak az esetenként több­szö­rö­sen elszigetelten, egyedül, esetleg számkivetetten élő honfitársaink ragaszkodása fejezi ki, akik szá­má­ra egyedül a rádió hozza el a magyar szót a környezetükbe… Azzal a reménységgel tolmácsol­juk születésnapi jókívánságainkat Lehőcz László rádiós kollé­gánk­nak és az 1989-es temesvári for­ra­dalomban újjászületett temesvári magyar adás többi munka­tár­sá­nak, hogy még unokáink is hallani fogják műsoraikat, és kicsit haza­beszélve, olvashatják írásainkat.

***

Isten éltessen sokáig, Lehőcz László!

Kedves László, már te is hatvankodsz, de ez az idő­sö­­dők körében amolyan kamaszkor, amikor mint az igazi kamaszok, megijedünk a ránk zúduló új kor­szak élmé­nye­i­­től vissza-visszakacsintgatva az előzőre, s minden olyan hihetetlennek tűnik, mintha más töltötte volna be a hatvanat, hetvenet, a többit kimondani se merjük. Az­tán megszokjuk az új álla­potot, talán már élvezzük is ki­csit, de a legjobb, ha folytatjuk, ott ahol abbahagytuk, mert az idő tevé­keny­ség, ha megállunk, ő is megáll. A foly­­tatás­hoz fogadd, kérlek, szeretettel a születés­napod­ra írt ver­sem, ez legyen az Isten éltessen sokáig jókí­ván­ságom is:

Születésnapra

Lehőcz László köszöntése

Az első hatvan volt nehéz,
a többit észre sem veszed,
elszáll, mint mikrofon szava,
amíg a hangot felveszed

tanúnak: itt járt, lelkesen
buzdít, mozdít a mondatár,
az idő élét kaviccsá
éter hulláma mossa tán,

s a homokját elkeveri
az építkező szóözön,
míg porszemek galaxisán
egy fénysugáron rád köszön

a kigyúló és kihunyó
bolygók között a pályaív,
mely megpendítve éveid
hangszálait leltárra hív,

a nagy interjúig viszont,
ha akad még egy mikrofon,
faggasd derengő álmaink,
amíg felelhet itt rokon,

és kergess meg pár unokát
hatvanon túl hetvenkedve,
evés közben nő az étvágy,
az embernek életkedve…

Eszteró István