A farsang arra való, hogy így, böjt előtt lazítson, kedvre derüljön, egy kicsit kirúgjon a hámból az ember, azaz csak módjával. Ilyen hangulat sugallhatta néhány hazai honatyának, hogy megfogalmazzanak egy hivatalos törvénytervezetet arra vonatkozólag, miszerint legyen fizetett szabadnap az alkalmazottak részére a saját születésnapjuk. Egyszer egy évben állami költségen ünnepelhessék önmagukat a munkavállalók. Hm! Ilyen sem volt még széles e hazában. De miért is ne? Állítólag az Európai Statisztikai Hivatal szerint a romániai munkavállalók 2020-ban első helyen álltak az EU-ban a heti munkaórák számát tekintve. Tehát megérdemelnék a szabadnapot. Jól járnának vele személy szerint ők maguk, a családjuk is, a turisztikai hivatalok, a benzinkutak stb. De lehet benne valami haszon is, ha például a kertjében kapálgatna vagy a házát építgetné, tatarozná az ünnepelt vagy pedig kalákában segítené a közöst, amire mindig akad lehetőség. Csakhogy ezalatt gondoskodni kellene helyettesítőről a munkahelyen. Mert ki áll majd az ápolónő, a pék, a buszvezető, a futószalag mellett dolgozó és a többiek helyére. Bárki legyen is, bizonyára húzza majd az orrát a beugrás miatt. Akkor mi ebben a megtiszteltetés? Biztos elismerést, szavazatokat eredményezne a javaslattevőknek.
De mellőzzük a hátsó gondolatokat… Előfordulhat, hogy megszavazzák. Szóval jó egészséget, sok örömet az ünnepelteknek!
A jóból sosem elég. Valószínűleg azt is számon tartja a statisztika, hogy évente hány hosszú hétvégét iktattak be hivatalosan hazánk fiai örömére, persze azzal a feltétellel, hogy a közbeeső egy-egy napot majd ledolgozzák máskor. Mert ugye úgy fair a dolog, ha az alkalmazottak bepótolják a lemaradást, ne üssön léket a nemzetgazdaság hajóján a mulasztás. A kölcsön kapott, megelőlegezett hétvégi szabadnapot illik munkával behozni.
Hogy a tapasztalat mégis mást bizonyít? Ismeretes, hogy egy dolog az elmélet, és más a gyakorlat. A feledékenység orvosi eset, a statisztikusok papírja pedig sokat elbír. A szorgalom szobrát egyébként sem azokról mintázták meg, akik a nyájat terelgetve elfurulyázgatják a napot, sem pedig a „petőfis” Pató Pálokról. Egykori román kollégámtól hallottam az élcelődő rigmust: „Scoală Ioane să faci foc! / Ba io nu! / Scoală Ioane la mâncare! / Unde-i lingura cea mai mare?” És Pató Pál is legyint: „Ej, ráérünk arra még!” Nem kerülgetve tovább a szót, szép az ünnep, kell az ünnep. A vallásban gyökerező is, az állami zászlót lobogtató is, a népi ünnepségek dalos, táncos eseményei is, a reklámcélokat szolgáló ünnep azonban kilóg a sorból.
Néhány kereskedelmi cég ünnep-, illetve születésnapi jókívánságait borítékban szokta eljuttatni az ügyfeleihez, bizonyos árkedvezményt is mellékelve hozzá, (volt már részem benne), ami kertelés nélküli tiszta beszéd. Az viszont, hogy honatyák döntsenek a legszemélyesebb nap, a születésnap szabadságáról enyhén szólva megmosolyogtató hazai találmány. De hát már a régi rómaiak is megmondták: cirkusz meg kenyér kell a népnek. És néhány napig még tart a farsang, lehet bohóckodni.
Sipos Erzsébet
-
Recent Posts
- HIRDESSEN ITT!
Hirdetését a HETI ÚJ SZÓ nyomtatott oldalain négy (Temes, Arad, Hunyad és Krassó-Szörény) megyében valamint online változatban olvassák.
További információval a hetiujszo@yahoo.com illetve a 0723-567370 (Makkai Zoltán) vagy a 0723-567371 (Graur János) telefonszámokon szolgálunk. Archives
- November 2025
- October 2025
- September 2025
- August 2025
- July 2025
- June 2025
- May 2025
- April 2025
- March 2025
- February 2025
- January 2025
- December 2024
- November 2024
- October 2024
- September 2024
- August 2024
- July 2024
- June 2024
- May 2024
- April 2024
- March 2024
- February 2024
- January 2024
- November 2023
- October 2023
- September 2023
- August 2023
- July 2023
- June 2023
- May 2023
- April 2023
- March 2023
- February 2023
- January 2023
- December 2022
- November 2022
- October 2022
- September 2022
- August 2022
- July 2022
- June 2022
- May 2022
- April 2022
- March 2022
- February 2022
- January 2022
- December 2021
- November 2021
- October 2021
- September 2021
- August 2021
- July 2021
- June 2021
- May 2021
- April 2021
- March 2021
- February 2021
- January 2021
- December 2020
- November 2020
- October 2020
- September 2020
- August 2020
- July 2020
- June 2020
- May 2020
- April 2020
- March 2020
- February 2020
- January 2020
- December 2019
- November 2019
- October 2019
- September 2019
- August 2019
- July 2019
- June 2019
- May 2019
- April 2019
- March 2019
- February 2019
- January 2019
- December 2018
- November 2018
- October 2018
- September 2018
- August 2018
- July 2018
- June 2018
- May 2018
- April 2018
- March 2018
- February 2018
- January 2018
- December 2017
- November 2017
- October 2017
- September 2017
- August 2017
- July 2017
- June 2017
- May 2017
- April 2017
- March 2017
- February 2017
- January 2017
- December 2016
- November 2016
- October 2016
- September 2016
- August 2016
- July 2016
- June 2016
- May 2016
- April 2016
- March 2016
- February 2016
- January 2016
- December 2015
- November 2015
- October 2015
- September 2015
- August 2015
- July 2015
- June 2015
- May 2015
- April 2015
- March 2015
- February 2015
- January 2015
- December 2014
- November 2014
- October 2014
- September 2014
- August 2014
- July 2014
- June 2014
- May 2014
- April 2014
- March 2014
- February 2014
- January 2014
- December 2013
- November 2013
- October 2013
- September 2013
- August 2013
Recent Comments
Find us on Facebook
Időjárás


16 Feb 2023
Írta admin
0 Hozzászólás