Megdöbbenten, de Isten akaratában megnyugodva, a feltámadás hitének bizonyosságában vettünk tudomást Dr. Földváry Attila mérnök, egyetemi professzor halálhíréről. Olvasva az Temesvári Építészeti Főiskola megemlékezését, benne tisztségeit, tanulmányait, publikációinak számát, értékelve ugyan egy életnek a munkáját, megvalósításait, mégis egy kis hiányérzetünk adódott: az Új Ezredév Református Központ építésében kifejtett munkája. Márpedig enélkül hiányos megrajzolni Földváry Attila szakmai életútját.
Erre teszünk most röviden, néhány sorban kísérletet.
Miután 1996-ban Ft. Tőkés László püspök felkérésére felvállalta a Makovecz-központ fölépítésének szakmai levezénylését, ez lett életének központi célja. Mindent ennek rendelt alá. Éjjel-nappal a tervek részleteinek kidolgozásán tevékenykedett. Óriási szerepet vállalt a különböző engedélyek beszerzésében. Az munkálatok elkezdődése után (1999) szinte minden szabad óráját az építőtelepen töltötte. Együtt lélegzett a nagy művel. Örült a megvalósításoknak, kudarcként élte meg a kényszerű megtorpanásokat. 2019. december 15-én, a Templom avatási ünnepén Makovecz Imre neve után elsőként hallhatta a sajátját. Akkor még mosolyogva felállt és kiegyenesedett… Aztán derékszögben, egy, majd két botra támaszkodva, családja tiltása ellenére is, titokban, ameddig tehette, kilátogatott hozzánk, megtekintette a megvalósításokat, tanácsokat adott.
Imádkoztunk érte, nagyon szerettük volna, ha együtt ünnepelhetjük teljesen elkészült Központunk avatását, a mi közös nagy álmunk és munkánk beteljesülését. Az úr Isten azonban másképpen akarta. A cserépedény széttört, a lélek kincse ugyanakkor Nála nyer befogadást. Földváry Attila onnan fentről ünnepli majd velünk az Új Ezredév Központ elkészültét.
Köszönjük, Tanár úr! Nyugodjon békében! A család számára Isten vigasztaló Szentlelkét kérjük.
Az Új Ezredév Református Központ presbiterei és egyháztagjai nevében,
Gazda István, lelkipásztor
Makkai Zoltán, főgondnok
Szabó Csaba Olivér, gondnok


30 Jun 2022
Írta admin
0 Hozzászólás