Egyházmegyénk közismert kegyhelyén, Máriaradnán idén is tömött parkolók és gépkocsik végeláthatatlan sora jelezte: munkanap ellenére zarándokok ezrei keltek útra hogy a Szűzanya születésnapján egyénileg vagy csoportosan felkeressék a kegytemplomot és közös szentmisén vegyenek részt. Az ide látogatók magas száma miatt az ünnep nem csupán egyetlen napra, szeptember 8-ra korlátozódott, az előzetesen kiadott programnak megfelelően a különböző nyelven celebrált liturgiák és ájtatosságok már két nappal korábban megkezdődtek. A kegytemplomhoz érkeztek zarándokok a temesvári egyházmegyéből csakúgy, mint a nagyváradi egyházmegyéből, Erdélyből, Magyarországról, Németországból. Az Ifjúsági Központ idén is szervezett gyalogos zarándoklatot. Ft. Szabó Tibor ifjúsági lelkész szerdán reggel 6 órakor 22 fős csoporttal indult el a Szent György székesegyház elöl, és mint azt a búcsújárók hálásan nyugtázták, mindannyian szerencsésen célhoz értek.
Excellenciás Roos Márton megyés püspök meghívására a Kisboldogasszony-napi pontifikális szentmisét Excellenciás Bábel Balázs kalocsa-kecskeméti érsek mutatta be Excellenciás Böcskei László nagyváradi főpásztor, valamint a lelkipásztorok népes csoportjának jelenlétében.
Szentbeszédében a meghívott főpásztor kitért a magyar nép Mária-tiszteletének ősi hagyományára, hiszen, mint mondotta, csak a magyar nyelvben létezik a Boldogasszony megszólítás, a Kisboldogasszony pedig a Szűzanya földi születésnapjára utal. A magas rangú vendég ugyanakkor megemlítette azt is, hogy az ősi csanádi egyházmegye megalakulásától kezdve, tehát közel egy évezrede, a kalocsai érsekséghez tartozott, és a két egyházmegyének történelmi szempontból is hasonló sors jutott osztályrészül. Az ünnephez kapcsolódóan pedig Excellenciás Bábel Balázs kalocsa-kecskeméti érsek kiemelte: az igazi búcsúfia, amit innen, Máriaradnáról magával vihet a zarándok nem más, mint a lélek megnyugvása, derűje és a megerősödött hit.
Német nyelvű szentbeszédében Excellenciás Roos Márton megyés püspök a Szűzanya mélyen gyökerező hitét állította példaként a mai keresztények elé. Román nyelven Excellenciás Böcskei László nagyváradi főpásztor kiemelte: a Mária-kegyhelyekre történő zarándoklatok alkalmával a hívek a Szűzanya nyomdokán járnak, bizalommal tekintenek rá, és az ő oltalmáért fohászkodnak.
A liturgia zenei szolgálatában részt vett a waldkraiburgi templom 20 tagú vegyeskara, amelynek vezetője egykor a temesvár-józsefvárosi plébániai közösséghez tartozott.
A szentmise a templom előtti téren körmenettel zárult.
Az ősz folyamán a máriaradnai kegytemplomhoz további zarándoklatokat szerveznek: október 1-jén egyházmegyénk lelkipásztorai és az itt tevékenykedő szerzetesek közös szentmisén vesznek részt, október 8-án pedig a magyar nemzetiségű római katolikus hívek keresik fel a Szűzanya radnai templomát.
Sipos Enikő
-
Recent Posts
- HIRDESSEN ITT!
Hirdetését a HETI ÚJ SZÓ nyomtatott oldalain négy (Temes, Arad, Hunyad és Krassó-Szörény) megyében valamint online változatban olvassák.
További információval a hetiujszo@yahoo.com illetve a 0723-567370 (Makkai Zoltán) vagy a 0723-567371 (Graur János) telefonszámokon szolgálunk. Archives
- February 2025
- January 2025
- December 2024
- November 2024
- October 2024
- September 2024
- August 2024
- July 2024
- June 2024
- May 2024
- April 2024
- March 2024
- February 2024
- January 2024
- November 2023
- October 2023
- September 2023
- August 2023
- July 2023
- June 2023
- May 2023
- April 2023
- March 2023
- February 2023
- January 2023
- December 2022
- November 2022
- October 2022
- September 2022
- August 2022
- July 2022
- June 2022
- May 2022
- April 2022
- March 2022
- February 2022
- January 2022
- December 2021
- November 2021
- October 2021
- September 2021
- August 2021
- July 2021
- June 2021
- May 2021
- April 2021
- March 2021
- February 2021
- January 2021
- December 2020
- November 2020
- October 2020
- September 2020
- August 2020
- July 2020
- June 2020
- May 2020
- April 2020
- March 2020
- February 2020
- January 2020
- December 2019
- November 2019
- October 2019
- September 2019
- August 2019
- July 2019
- June 2019
- May 2019
- April 2019
- March 2019
- February 2019
- January 2019
- December 2018
- November 2018
- October 2018
- September 2018
- August 2018
- July 2018
- June 2018
- May 2018
- April 2018
- March 2018
- February 2018
- January 2018
- December 2017
- November 2017
- October 2017
- September 2017
- August 2017
- July 2017
- June 2017
- May 2017
- April 2017
- March 2017
- February 2017
- January 2017
- December 2016
- November 2016
- October 2016
- September 2016
- August 2016
- July 2016
- June 2016
- May 2016
- April 2016
- March 2016
- February 2016
- January 2016
- December 2015
- November 2015
- October 2015
- September 2015
- August 2015
- July 2015
- June 2015
- May 2015
- April 2015
- March 2015
- February 2015
- January 2015
- December 2014
- November 2014
- October 2014
- September 2014
- August 2014
- July 2014
- June 2014
- May 2014
- April 2014
- March 2014
- February 2014
- January 2014
- December 2013
- November 2013
- October 2013
- September 2013
- August 2013
Recent Comments
Find us on Facebook
Curs Valutar
13 February 2025EUR4.9773 RONHUF1.2385 RONUSD4.7785 RONXAU448.3005 RONIdőjárás