Nem a szervezőkön múlott, hanem a mostoha időjárás miatt csak részlegesen sikerült megszervezni a bánsági nemzetiségek seregszemléjét. Elmaradt a nemzeti közösségek tánccsoportjainak a felvonulása, viszont dicséretes kitartással a Rózsapark színpadán megtartott folklórgála keretében – még ha nagyon kevés résztvevő előtt is – de bemutatkozhattak a tánccsoportok, hiteles képét mutatva egy-egy közösség hagyományápolási törekvéseinek. Hagyományt betartva a nap folyamán a nemzeti közösségek komoly hangsúlyt fektettek arra, hogy bemutassák, népszerűsítsék értékeiket, a Rózsaparkban számos bemutató standot állítottak fel, ahol legtöbb helyen a hagyományos étkek mellett, általában bőséges kí- nálatot biztosítottak a nemzetiség hagyo- mányait, értékeit bemutató kiadványokból. A romániai örmények egyesületének képviselői örömmel számoltak be például megtelepedésük történetéről, a makedo-romá- nok képviselői kis létszámú közösségük értékeit mutatták be, a bolgár közösséget képviselők pedig látványos standjukon, szépirodalmi kötetek mellett több szakmunkát kínáltak, amelyek a bolgár közösség több mint két és fél évszázados bánsági jelenlétük fontos eseményeit tárták az érdeklődők elé. A roma egyesületek képviselői a bőséges könyvészet mellett, pörkölttel is várták az érdeklődőket, illetve méretes kivetítőn folyamatosan sugároztak a közösségek hagyományait, hagyományos tevé- kenységeit bemutató kisfilmeket. Érthető okból, népes közönséget vonzott az ukrán közösség standja, illetve sokan keresték fel a Bánság/Temesközbe csak az utóbbi évtizedekben megtelepedett olasz nemzeti közösség standját is. A német közösség képviselői hamisítatlan svábos hangulatú közegben fogadták az érdeklődőket, szebb időket megélt viseletek, használati vagy dísztárgyak kiállításával. Hasonlóképpen a szerb nemzeti közösség, a pergő ritmusú színpadi produkciók mellett, látványos és gazdag anyagot bemutató standot állítottak össze. Érdekes és megfontolásra érdemes kezdeményezéssel álltak elő a temesvári zsidó közösség képviselői: méretes pannókon, román és angol nyelvű szöveg kíséretében mutatták be a zsidó közösség prominens, köztiszteletnek örvendett temesvári személyiségeit, akik tevékenységükkel hozzájárultak a város kulturális értékeinek gyarapításához. Az érdeklődők Róth László zeneszerző, karmester munkásságáról olvashattak, a magyar nemzeti közösség által szeretett és nagyrabecsült költőről, Anavi Ádámról is összeállítottak egy fényképes beszámolót. Hasonlóképpen a Budapesten és Párizsban tanult zongoraművész és zongorapedagógus, zongoraművészek nemzedékeit elindító, szép emlékű Philip Ella munkásságáról olvashattak az érdeklődők. A zsidó közösség Telkes Henrik építészről, több temesvári és Temes megyei palota – közöttük a józsefvárosi Csermák-ikerházak – tervezőjéről, és a sokszoros bajnok sakkozó, nemzetközi mester Sergiu Grünbergről is megemlékeztek.
A magyar nemzeti közösséget az RMDSZ Temes megyei szervezete és a megyei nőszervezet tagjai képviselték. A magyar stand volt a rendezvény egyik legnagyobb és látványosabb standja. Sipos Ilona ügyvezető, és megyei nőszervezeti elnök elmondta, hogy a nap folyamán a kézműves sarokban a Kohéziós Egyesület fiataljai nyújtottak ízelítőt a népi bútorfestés és a gyöngyfűzés művészetéből, illetve rögtönzött kiállítás keretében tették közszemlére az elkészült tárgyakat. “Nagy érdek- lődést váltott ki a gasztro-sarok is, ahol Ősz András perjámosi cukrász jóvoltából a hagyományos magyar ízekkel ismerkedhettek az érdeklődők: hájas kiflivel, valamit almás-, szilvás- és tökös rétessel kínálták a vendégeket – számolt be az ügyvezető. – Ezúton is megköszönök minden segítséget a kollégáknak, amelynek következtében illő módon mutatkozhattunk be a Kisebbségek Napján. Segítséget nyújtottak még Kapor Éva és Kapor Tóni alpolgármester Temesságról, Kovács Hajnal, Kálmán Ágnes nőszervezeti tagok, önkénteseink, Takács Tímea Gátaljáról, Zöld Tímea Ötvösdről, Jenei Csaba és Kálmán Attila a megyei RMDSZ állandó tanácsának tagja, illetve köszönjük a folklórgála keretében a Tamási Emese és Pál Krisztina által irányított Százszorszép néptánccsoport ifjú táncosainak, akik a szabadtéri színpadon léptek fel (fotó), illetve a 4+2 Asszinkron zenekar és Kele Zoltán énekes hozzájárulását, ők egy csárdás-egyveleget mutattak be.” (m.z.)
-
Recent Posts
- HIRDESSEN ITT!
Hirdetését a HETI ÚJ SZÓ nyomtatott oldalain négy (Temes, Arad, Hunyad és Krassó-Szörény) megyében valamint online változatban olvassák.
További információval a hetiujszo@yahoo.com illetve a 0723-567370 (Makkai Zoltán) vagy a 0723-567371 (Graur János) telefonszámokon szolgálunk. Archives
- May 2023
- April 2023
- March 2023
- February 2023
- January 2023
- December 2022
- November 2022
- October 2022
- September 2022
- August 2022
- July 2022
- June 2022
- May 2022
- April 2022
- March 2022
- February 2022
- January 2022
- December 2021
- November 2021
- October 2021
- September 2021
- August 2021
- July 2021
- June 2021
- May 2021
- April 2021
- March 2021
- February 2021
- January 2021
- December 2020
- November 2020
- October 2020
- September 2020
- August 2020
- July 2020
- June 2020
- May 2020
- April 2020
- March 2020
- February 2020
- January 2020
- December 2019
- November 2019
- October 2019
- September 2019
- August 2019
- July 2019
- June 2019
- May 2019
- April 2019
- March 2019
- February 2019
- January 2019
- December 2018
- November 2018
- October 2018
- September 2018
- August 2018
- July 2018
- June 2018
- May 2018
- April 2018
- March 2018
- February 2018
- January 2018
- December 2017
- November 2017
- October 2017
- September 2017
- August 2017
- July 2017
- June 2017
- May 2017
- April 2017
- March 2017
- February 2017
- January 2017
- December 2016
- November 2016
- October 2016
- September 2016
- August 2016
- July 2016
- June 2016
- May 2016
- April 2016
- March 2016
- February 2016
- January 2016
- December 2015
- November 2015
- October 2015
- September 2015
- August 2015
- July 2015
- June 2015
- May 2015
- April 2015
- March 2015
- February 2015
- January 2015
- December 2014
- November 2014
- October 2014
- September 2014
- August 2014
- July 2014
- June 2014
- May 2014
- April 2014
- March 2014
- February 2014
- January 2014
- December 2013
- November 2013
- October 2013
- September 2013
- August 2013
Recent Comments
Find us on Facebook
Curs Valutar
30 May 2023EUR4.958 RONHUF1.3346 RONUSD4.6276 RONXAU289.4678 RONIdőjárás