Az Eszterlánc, Bóbita és Százszorszép néptánccsoportok téli „virágzását” érhették tetten mindazok, akik részt vettek az Eszterlánc Kulturális Egyesület által, a győrödi kultúrotthonban megszervezett bálon. A bál helyszínéről elmondható, hogy az önkormányzat törődésének köszönhetően a hajdani szerény kultúrház helyében tágas tereket, korszerű körülményeket biztosító komplexum áll a közösség, ezúttal a kitűnő hangulatban bálozók rendelkezésére. A fenti környezetben, a közkedvelt 4+2 Asszinkron zenekar közreműködésével megszervezett Eszterlánc-bálon részt vettek a táncosok szülei-, nagyszüleinek népes csoportja mellett, Cadariu Vasile Dorel győrödi polgármerster családjával, dr. Erdei Ildikó, a Bartók Béla Elméleti Líceum igazgatója és a líceum tanárainak egy csoportja, számos győrödi lakos, akik a magyar bál jó hírét ismerve jöttek el a rendezvényre. Pál Krisztina, a Bóbita tánccsoport irányítója ismertette, hogy a tánccsoport december 14-én Szegedre látogat, a Szeged Táncegyüttes keretében működő gyermekcsoportokkal való ismerkedésre és tapasztalatcsere érdekében megszervezett találkozóra, illetve december elsején Temesvár központjában lép fel a tánccsoport. December 4-én televiziós felvétel készül az Eszterlánc és Bóbita tánccsoportról, egy a temesvári kulturális életet megjelenítő adás keretében. A tánccsoportok tevékenységéhez kapcsolódó jó hírek között sorolta Tamási Emese, az Eszterlánc néptánccsoport vezetője, a jövő év februárjában sorra kerülő, harmadik alkalommal megszervezett vándor néprajzi vetélkedőt, amelynek központi témája a bánsági néptánc mozgalom kibontakozása és Nagy Albert, a Szeged Táncegyüttes hajdani vezetőjének tevékenysége. A tervezett vetélkedőn a szegediek mellett bánsági és bihari résztvevők is érkeznek Temesvárra. A következő „évadra” készülve az Eszterlánc szászcsávási cigánytáncot és keménytelki táncot tanul, a Bóbita táncosai a rábaközi táncok lépéseit sajátítják el, és a legkisebbek, a „százszorszépek” dunántúli táncot tanulnak. A három tánccsoportban több mint száz gyermek ismerkedik meg lépésről lépésre gazdag tánchagyományainkkal – ismertették a csoportvezetők.
Ha az említett számhoz hozzászámítjuk, hogy a Bokréta tánccsoportjaiban is mintegy száz gyermek táncol most, akkor joggal mondható el, hogy a temesvári magyar líceumban tanuló gyermekek mintegy fele számára a kitartó hagyományápolási tevékenységnek köszönhetően fokozatosan tárul fel hagyományaink rendkívül változatos, színes és gazdag világa.
Makkai Zoltán
-
Recent Posts
- HIRDESSEN ITT!
Hirdetését a HETI ÚJ SZÓ nyomtatott oldalain négy (Temes, Arad, Hunyad és Krassó-Szörény) megyében valamint online változatban olvassák.
További információval a hetiujszo@yahoo.com illetve a 0723-567370 (Makkai Zoltán) vagy a 0723-567371 (Graur János) telefonszámokon szolgálunk. Archives
- May 2023
- April 2023
- March 2023
- February 2023
- January 2023
- December 2022
- November 2022
- October 2022
- September 2022
- August 2022
- July 2022
- June 2022
- May 2022
- April 2022
- March 2022
- February 2022
- January 2022
- December 2021
- November 2021
- October 2021
- September 2021
- August 2021
- July 2021
- June 2021
- May 2021
- April 2021
- March 2021
- February 2021
- January 2021
- December 2020
- November 2020
- October 2020
- September 2020
- August 2020
- July 2020
- June 2020
- May 2020
- April 2020
- March 2020
- February 2020
- January 2020
- December 2019
- November 2019
- October 2019
- September 2019
- August 2019
- July 2019
- June 2019
- May 2019
- April 2019
- March 2019
- February 2019
- January 2019
- December 2018
- November 2018
- October 2018
- September 2018
- August 2018
- July 2018
- June 2018
- May 2018
- April 2018
- March 2018
- February 2018
- January 2018
- December 2017
- November 2017
- October 2017
- September 2017
- August 2017
- July 2017
- June 2017
- May 2017
- April 2017
- March 2017
- February 2017
- January 2017
- December 2016
- November 2016
- October 2016
- September 2016
- August 2016
- July 2016
- June 2016
- May 2016
- April 2016
- March 2016
- February 2016
- January 2016
- December 2015
- November 2015
- October 2015
- September 2015
- August 2015
- July 2015
- June 2015
- May 2015
- April 2015
- March 2015
- February 2015
- January 2015
- December 2014
- November 2014
- October 2014
- September 2014
- August 2014
- July 2014
- June 2014
- May 2014
- April 2014
- March 2014
- February 2014
- January 2014
- December 2013
- November 2013
- October 2013
- September 2013
- August 2013
Recent Comments
Find us on Facebook
Curs Valutar
30 May 2023EUR4.958 RONHUF1.3346 RONUSD4.6276 RONXAU289.4678 RONIdőjárás