Az RMDSZ által Kós Károly Estek címmel kezdeményezett konzultációs sorozat újabb rendezvényén a résztvevők a helyi közösség és az egyházak viszonyáról, az egyházak és egyházi intézmények helyzetéről, a helyi hitélet helyzetéről beszélgettek Molnár Zsolt RMDSZ-es parlamenti képviselő moderálása mellett. A rendezvényen egyházi és világi tisztségviselők, érdeklődő temesváriak mellett Halász Ferenc megyei RMDSZ-elnök is részt vett. A római katolikus egyház képviseletében Ft. Szilvágyi Zsolt józsefvárosi plébános a „múltunk, reménységünk” gondolat szellemében megtartott történeti áttekintésben ismerette az egyház múltját a Szent István által 1030-ban történt alapítástól napjainkig, kitérve az egyházra meghatározó történelmi pillanatokra és azokra a társadalmi, politikai tényezőkre, amelyek ideig-óráig gátolták, gáncsolták az egyház és a közösség, a hívők közötti természetes viszony kibontakozását. Az előadó a szeretetet, az egyetemes értékeket „kisugárzó” egyházba vetett hitét és meggyőződését is tolmácsolta, amely az időleges akadályok leküzdésére is megerősít. Nt. Fazakas Csaba esperes lelkipásztor a református egyház félezredes múltjára visszatekintve, ennek bánsági vetületeit ismertette, hangsúlyozva minden időkben megnyilvánuló nemzetmegtartó, közösség szolgálatát az egyháznak. Nt. Boros Róbert baptista lelkipásztor a temesvári baptista felekezet mintegy másfél évszázados múltját ismertette, és ezen belül az 1925-ben alapított magyar baptista gyülekezetet mutatta be, kiemelve a lelkes közösség megvalósításait, amelyek a teljes és minden korosztálynak szóló gyülekezeti élet megélésének lehetőségét biztosítják a magyar baptista közösség tagjainak. Az egyházakat bemutató előadásokat követően kibontakozó kötetlen beszélgetés mindhárom felekezet esetében azonos gondokra – nyelvvesztés, önazonosság feladása, kivándorlás, az egyháztól való eltávolodás, asszimiláció – hívta fel a figyelmet, amelyekre ki-ki a sajátos eszköztárával kell a legmegfelelőbb megoldásokat megtalálja. A magyar egyházak képviselői általában a gyülekezetek apadásról számoltak be, de a közösségi építkezés területén elért eredményeikről is szóltak, továbbá fontosnak tartják az anyanyelv megőrzését a magyar közösségben. Molnár Zsolt szerint a magyar egyházak és a magyar érdekképviselet ugyanazokkal a problémákkal küzdenek, és közös érdekük a magyar közösség megtartása, a közösség erejének gyarapítása. Ebben a munkában lehet társ a politikum – fejtette ki Molnár Zsolt képviselő, aki szerint az egyházak által képviselt értékek közösségi beágyazódásában működhet együtt az egyház a politikai érdekképviselettel.
(mz.)
-
Recent Posts
- HIRDESSEN ITT!
Hirdetését a HETI ÚJ SZÓ nyomtatott oldalain négy (Temes, Arad, Hunyad és Krassó-Szörény) megyében valamint online változatban olvassák.
További információval a hetiujszo@yahoo.com illetve a 0723-567370 (Makkai Zoltán) vagy a 0723-567371 (Graur János) telefonszámokon szolgálunk. Archives
- March 2025
- February 2025
- January 2025
- December 2024
- November 2024
- October 2024
- September 2024
- August 2024
- July 2024
- June 2024
- May 2024
- April 2024
- March 2024
- February 2024
- January 2024
- November 2023
- October 2023
- September 2023
- August 2023
- July 2023
- June 2023
- May 2023
- April 2023
- March 2023
- February 2023
- January 2023
- December 2022
- November 2022
- October 2022
- September 2022
- August 2022
- July 2022
- June 2022
- May 2022
- April 2022
- March 2022
- February 2022
- January 2022
- December 2021
- November 2021
- October 2021
- September 2021
- August 2021
- July 2021
- June 2021
- May 2021
- April 2021
- March 2021
- February 2021
- January 2021
- December 2020
- November 2020
- October 2020
- September 2020
- August 2020
- July 2020
- June 2020
- May 2020
- April 2020
- March 2020
- February 2020
- January 2020
- December 2019
- November 2019
- October 2019
- September 2019
- August 2019
- July 2019
- June 2019
- May 2019
- April 2019
- March 2019
- February 2019
- January 2019
- December 2018
- November 2018
- October 2018
- September 2018
- August 2018
- July 2018
- June 2018
- May 2018
- April 2018
- March 2018
- February 2018
- January 2018
- December 2017
- November 2017
- October 2017
- September 2017
- August 2017
- July 2017
- June 2017
- May 2017
- April 2017
- March 2017
- February 2017
- January 2017
- December 2016
- November 2016
- October 2016
- September 2016
- August 2016
- July 2016
- June 2016
- May 2016
- April 2016
- March 2016
- February 2016
- January 2016
- December 2015
- November 2015
- October 2015
- September 2015
- August 2015
- July 2015
- June 2015
- May 2015
- April 2015
- March 2015
- February 2015
- January 2015
- December 2014
- November 2014
- October 2014
- September 2014
- August 2014
- July 2014
- June 2014
- May 2014
- April 2014
- March 2014
- February 2014
- January 2014
- December 2013
- November 2013
- October 2013
- September 2013
- August 2013
Recent Comments
Find us on Facebook
Curs Valutar
27 March 2025EUR4.9761 RONHUF1.2428 RONUSD4.6113 RONXAU448.2116 RONIdőjárás