Hogyan tovább, bánsági magyarok?
Bánsági magyar közösségünk jövője saját kezünkben van. Megmaradásunk, magyarságunk ápolása csakis rajtunk múlik.
Közös jövőnk kialakítása céljából a Temes megyei RMDSZ 2016-ban Kós Károly Estek címszó alatt beszélgetés-sorozatot indít, mely által a magyarság minden tagja bekapcsolódhat a közös jövőnk megtervezésébe. A Temesváron született Kós Károly szellemiségében megtartandó beszélgetéssorozat olyan konkrét helyzetekre kíván rávilágítani, amelyek sajátos jellemzői a bánsági magyar közösségnek, és ezen jellemzők mentén próbál megoldásokat megfogalmazni a magyar közösség jövőjét illetően. Az első ilyen jellegű beszélgetést jövő csütörtökön, január 21-én 18,30 órai kezdettel, a Magyar Kultúra Napja alkalmából szervezzük meg Temesváron, a Kós Károly Közösségi Központban (Putna utca 7. szám). A kulturális témájú közvitán Balázs Attila, a Temesvári Csiky Gergely Magyar Állami Színház igazgatója, Szekernyés János helytörténész, Szabó Ferenc, a Bokréta néptánccsoport vezetője, valamint Tamási Emese, az Eszterlánc néptánccsoport vezetője, Fazakas Csaba református esperes, az RMDSZ művelődési alelnökének és Molnár Zsolt parlamenti képviselő moderálásával a temesvári magyar kulturális élet helyzetéről beszélgetnek.
A rendezvény nyitott a közönség számára, minden érdeklődőt nagy szeretettel várunk.
Legyen a Kós Károly szellemiség, megtartó ereje a bánsági magyarságnak.


14 Jan 2016
Írta admin
0 Hozzászólás