Az idei legnépesebb név- és születésnapi klubdélutánt je­gyez­heti be a nyugdíjasnaplóba Béres Margit, ugyanis ennyi ün­nepelt még nem gyűlt össze, mint az elmúlt szombaton.
A Közösségi Központ név­adójának, Kós Károlynak a méltatásával kezdte köszöntőjét az elnök, s a jelenlévő név- és születésnaposok felsorolásával folytatta. Albert, András, Károly, Jolán, Erzsébet, Katalin, Borbála még állják a népszerűségi versenyt, a szülőktől öröklik a gyerekek és remélhetőleg egy­­hamar nem is szorulnak ki ezek a nevek a magyar naptárakból. Törté­nel­mi személyiségek viselik, helységnevek, népszokások, szólások kapcsolódnak hozzájuk, gazdagítják hagyományainkat, anya­nyelvünket. Gondoljunk csak arra, hogy mifelénk szinte hamvaiból támadt fel a Szent Erzsébet-napi adakozás, hirdetve a rászorulók megsegítésének ne­mes cselekedetét, gyűjtenek számukra a templomokban és civil szervezetekben, mert jónak lenni jó.
Borbála-napon ma is so­kan metszenek ágat a cseresznyefáról, hogy vízbe állítva ka­rá­csony­ig kivirágozzék a Borbála- ág. Szent András napját nálunk országos munkaszüneti nappá avatták, a ma­gyar népszokásokban pedig kiemelkedő szerepet tulajdonítunk neki. Emlegetjük a no­vember végi Disznóölő Szent Andrást, ismerjük az András­keresztet (X), és mert az em­léknapja advent kezdetére esik, a régi mondás szerint András elzárja a hegedűt, vé­get ér a mulatságok ideje. Bi­zonyára eh­hez igazodott Pozsár Károly, a klub tagja is, amikor unoka­test­vé­rét, a rékási jó zenészt, Zserai Mihályt is meghívta kedvcsinálónak. Kellemes meglepetés volt az érkezése, és Mihály egykettőre elnyerte a klubtagok rokonszenvét. Házhoz jött a muzsikaszó, a nóta, olyan vidámság vert tanyát a Kós Károly Kö­zösségi Központban az elmúlt szombaton, mint már régen.
Ezúttal közvetlen közelről megtapasztalhatta Molnár Zsolt, fiatal parlamenti képviselőnk is, hogy az idősek társasága is képes felhangolni az embert. Erre a kö­zösségre lehet alapozni, lehet szá­mítani. Tulajdonképpen azért is látogatott el a nyugdíjasklubba, hogy találkozzon az idősek csoportjával, a választókkal, és mondják a szemébe, mi az, ami fáj. Elsőként azt vetették a szemére, hogy ritka vendégnek számít itt, szívesen látnák gyakrabban. És sorjáztak a panaszos észrevételek az élet minden területéről… A szo­ciális gondoskodás hiányát az idősek nagyon megszenvedik. Az egészségügy, a megadóztatott nyugdíjak, a Ma­gyar Ház rendezetlen sorsa, a mellőzöttség érzékenyen érinti az időseket. Idén például nem jutott a részükre autóbusz az aradi vértanúk emlékművének megkoszorúzásához, de egyetlen olyan kiránduláson sem vehettek részt, amit a számukra szervezett volna az ér­dekvédelmi szervezetük. El­hang­zottak közösséget szolgáló észrevételek és személyeskedő hangvételű panaszok is, és Molnár Zsolt semmit sem hagyott válasz nélkül. Noha őszintén szólva nem ír­ható minden hiányosság az ő és érdekvédelmi szervezetünk rovására. A bajok forrása ma­gasabb szinten keresendő, és éppen e bajok orvoslásáért van szükség a képviseletünkre, az általunk megválasztottak bátor kiállására. A jelenlévő Molnár Zsolt közvetlensége, barátságos viszonyulása az idős klubtagokhoz eredményezte, hogy senki sem érezte kampánybeszédnek a tőle el­hangzottakat. Sőt, az ígéreteket sem, hisz mint mondotta, ezután igyekszik többször be­kopogtatni ide, tehát szembesíthető lesz az ígéreteivel – ha elegendő pecsét kerül a tulipánra.
Szaván fogjuk – mondotta neki Béres Margit, amikor megköszönte a látogatását.
A folytatás sem bizonyult „száraznak”, ugyanis a szépen megterített asztalra minden ün­nepelt hozott harapnivalót, sőt, koccintásra is volt lehetőség. Ízes, színes, hangulatos szombat délutánra emlékezhetnek a jelenlévők, és elégtétellel nyugtázható, hogy amíg azt éneklik „Nem megyünk mi innen el”, az maradást, kitartást jelent.
S.