Hajózás a Béga-csatornán
A 2013-ban európai uniós forrásokból finanszírozott Béga-csatorna partszakaszainak korszerűsítése eleve azt a célt is tartalmazta, hogy a Bánság fővárosának, a csatorna nyújtotta lehetőségét turisztikailag is vonzóvá tegyék. A városgazdák szerint idén megvalósulhat a Béga-csatorna újra hajózhatóvá tétele. A tervben hét személyszállításra alkalmas vaporettó beszerzése szerepel, amelyeket nyár folyamán állítólag már sétahajózásra igénybevehetik a lakosok és az a idelátogató turisták. Összesen kilenc kikötőt létesítenek a csatorna mentén, ugyanis a municípium vezetősége nem zárja ki, hogy tömegközlekedési rendeltetést is kapjon a hajózás. A hajók üzemeltetésére Galac városában képezik ki a személyzetet.
Továbbra is csökken a helyi ingatlanpiac
A 2008-2014-es időszakban a temesvári tömbházlakások átlagos ára négyzetméterenként 1.099 euróról, 824 eurós értékre csökkent. Tavaly 2013 azonos időszakához viszonyítva, 4,4%-kal emelkedett a temesvári ingatlanok ára, négyzetméterenként 789 euróról, 824 euróra. A lakóházak ára 30%-kal csökkent az elmúlt fél évtized alatt.
Folytatódik a segélyosztás
Temesváron eddig mintegy tizenegyezer személy vette át az Európai Unió intervenciós alapjából származó élelmiszersegélyt az elosztó központokból. Január 12-től folytatódik a megsegítési akció, azok a jogosultak, akik eddig nem jelentkeztek étolaj, búzaliszt, kukoricaliszt, száraztészta és húskonzervből álló csomagot vehetnek át a Kimmel (Lorena) utca 35. sz., illetve a Cuvin utca 2. szám alatti raktárakból. Ügyfélfogadás: hétfő – szerda 8,00 – 14,30, kedd 8,00 – 17,30, csütörtök 8,00 – 16,30 és péntek 8,00 – 13,00 óra között.
LUGOSON 2015. január 15-től, munkanapokon 9-16 óra között, a Siretului utca 1. szám alatti Bumbacul üzletben kialakított raktárból kezdték el újra a segélyek kiosztását, mindazoknak, akik a 2014 július 31-ig összeállított összesítő listán, illetve a 2014. november elsején összeállított pótlistán szerepelnek.
Terjeszkedik a Kaufland
A multinaconális cég vezetősége idénre kilenc új üzlet megnyitásának tervéről számolt be. Térségünkben Aradon és Temesváron a hajdani harisnyagyár területén nyílik új Kaufland üzlet. Mára már szinte az egész egykori gyárépületet lebontották.
Továbbra sincs megállapodás
A Temes megyei Egészségbiztosítási Pénztár illetékesei továbbra is a Román Postára bíznák az országos szinten mintegy egymillió, személyre szóló egészségbiztosítási kártya címzettekhez való kiszállítását, ugyanis nem sikerült megállapodni a háziorvosok érdekeit védő egyesülettel. Temes megyében a háziorvosok megígérték, hogy február elsejét követően is, amikortól kötelezővé válik a kártyák használata, az eddig megszokott módon fogadják és látják el a betegeket, függetlenül attól, hogy rendelkeznek vagy sem a kártyával.
Irány Isztambul
Ben-Oni Ardelean liberális szenátor bejelentette, hogy a napokban egy Isztambul-Temesvár repülőjárat beindításáról tárgyalt a török szállításügyi miniszterrel. A Temesvárt Isztambullal összekötő légijáratot a Turkish Airline légitársaság üzemeltetné. Ardelean szenátor szerint a török miniszterrel lefolytatott tárgyalás utat nyitott a repülőjárat beindítása felé, miután a néhány évvel ezelőtti kezdeményezést a törökök meghiúsították. „A Temesvári Nemzetközi Repülőtér is érdekelt abban, hogy minél több várossal legyen légi összeköttetése Temesvárnak, és így tovább növelhessék az utasforgalmat.” – nyilatkozta a szenátor, aki szerint az intermodális csomópont és a légi teherszállítás kifejlesztése a régió harmadik legfontosabb repülőterévé léptethetné elő a temesvári légikikötőt, Budapest és Belgrád után.
Megszűnik a Cyprus Airways légitársaság
Február 9-től kezdődően már nem szállnak fel a ciprusi légitársaság légijárművei. A hazai külügyi minisztérium illetékesei felszólítják azokat a román állampolgárokat, akik a légitársaság bármely járatára foglaltak vagy vásároltak jegyet a február 9-ét követő időpontra, hogy a Top Kinisis Utazási Irodánál a lehető legrövidebb időn belül jelentkezzenek, Ciprusról a 77787878 számon, vagy a világ bármely országából a 00357/22-86-99-99 számon. A Cirpusra utazók számára javasolják az utazási irodákkal való egyeztetést az utazás megkezdése előtt. A ciprusi légitársaság bezárást a helyi kormány rendelte el, amely 93%-át birtokolja a cég részvényeinek, és sikertelenül zárult a légitársaság privatizálási kísérlete.
Megnyílt Franciaország tiszteletbeli konzulátusa
A 700-as piac térségében levő City Business Centre irodaház épületében nyitották meg a Francia Köztársaság tiszteletbeli konzulátusát Temesváron. A megnyitó ünnepségen Nicolae Robu polgármester méltatta az esemény jelentőségét, hangsúlyozva, hogy a Temesvári Francia Intézete tevékenységét egészítheti ki a tiszteletbeli külképviselet. Franciaország tiszteletbeli temesvári konzulja Cosmin Branzan, a Helpline cég romániai vezetője, aki ismertette, hogy tervei között szerepel a térség gazdasági potenciáljának népszerűsítése mellett, a temesvári diákok számára, franciaországi tanulmányutak vagy képzések szervezését elősegíteni, illetve a francia nyelvű oktatás számára kibontakozási lehetőségek biztosítása.
Készül a megye idei költségvetése
Ebben az időszakban a Megyei Tanács tagjai a megye idei költségvetésének elkészítésével foglalkoznak. A részletes tételek még nem ismeretesek, annyit lehet tudni, hogy a tavalyihoz hasonló, mintegy 92 millió eurós értékű lesz az idei költségvetés is. Calin Dobra, a megyei tanács alelnöke ismertette, hogy idén is fokozott figyelmet fordít a Megyei Tanács a megyei utak korszerűsítésére úgy saját mint központi források felhasználásával. Idén befejeződik a Temesforgács (Ohaba Forgaci)-Rakovica (Racovita), Végvár-Sipet, Igazfalva-Kismutnok (Matnicu Mic), Lugos-Ezeres (Ezeris)-Bégahoszszúpatak (Valea Lunga), Hosszúszabadi (Ohaba Lunga)-Rácszabadi (Ohaba Romana) megyei utak, illetve további tizenöt út korszerűsítése kezdődik el.
Elkezdődött az új pláza építése
Temesvár második plázájának, a Iulius Mallhoz hasonló méretű és hasonló rendeltetésű bevásárlási és szabadidős központját a Sági úti övezetben, a hajdani Dermatina gyár területén építik fel, összesen huszonkét hektáros területen, ahol a plaza mellett, egy új Dedeman üzletet is felépítenek. Miután a régi épületeket letarolták a majdani pláza területéről, elkezdődtek az alapozási munkálatok, és a tervek szerint nyár végére át is adják azt.
Iskolák összevonása várható
A 2015-2016-os tanévre szükséges osztályok összeállítása kapcsán ismertette a megyei főtanfelügyelő, Aura Danielescu újabb iskolák összevonásának tervét. Az elképzelés szükségességét részben a gyermeklétszám csökkenésével, részben a fenntartási költségek optimizálásával indokolják a Tanfelügyelőségen. Hivatalosan nem megerősített sajtóhírek szerint a Iulian Dracea Mezőgazdasági és az Erdészeti Líceum, illetve a Dimitrie Leonida Technikai Líceum az Auto Líceummal vagy a Ion Mincu Technikai Líceummal egyesülne. A főtanfelügyelő ismertette, hogy az iskolák által javasolt jövő évi beiskolázási tervben igényelt osztályok száma, huszonegy osztállyal több, mint a beiskolázásra kerülő gyermekek létszáma.
Ellenőrzik az after school programok lebonyolítását
Kétségtelen, hogy a 2011-ben bevezetett, “iskola utáni iskola” (after school, esetleg délutáni iskola) programok rengeteg elfoglat temesvári szülőnek jelentenek óriási segítséget, viszont ennek fenntartási költségeinek mértéke miatti szülői beadványokra válaszként februárban a megyei Tanfelügyelőség illetékesei általános ellenőrzést rendeltek el. A szülők azt kifogásolják, hogy az iskolákban megtartott délutáni foglalkozásokért aránytalanul sokat – esetenként akár többszáz lejes összeget – kell kifizessenek, annak ellenére, hogy a törvény értelmében az iskolai délutáni programokat felügyelő oktatók plusz javadalmazását az iskolák kell biztosítsák. Az iskolákon kívül megszervezett délutáni foglalkozások anygai részének a fedezése teljes egészében a résztvevő gyermekek szüleit terheli.
Egyre közelebb Temesvárhoz az A1-es autópálya
Amint azt az autósok az utóbbi hónapokban megtapasztalhatták, Aradtól Temesvár-Déva irányába a Nyugati A1-es Autópályán, csak megszakításokkal lehetett közlekedni, a Temesvárról induló autósok leghamarább Bégakörtésnél (Paru) hajthattak fel néhány kilométer erejéig az autópályára, amelyet Igazfalva határában kényszerültek elhagyni. Az elmúlt hónapokban továbbépült a nyugati régió legfontosabb gyorsforgalmi útja, Temesvár és, lassúbb tempóban ugyan, de Déva irányában is folyamatos a munka.
A kivitelező konzorcium közleménye szerint a tavasz beköszöntével, már Nagytopolynál (Topolovatu Mare) is elérhető lesz az autópálya, ezzel már csak a nagyremetei csomópont és a Nagytopoly közötti tizenegynéhány kilométeres szakasz megépítése marad hátra és valósnak tűnik az elképzelés, mely szerint 2016-ban az országhatártól, legalább a megyehatárig, Dévától pedig Nagyszebenig autópályán közelíthető meg az ország belseje.