Új köntösben a Nagyállomás
Egy évvel ezelőtt Nicolae Robu polgármester a sajtó nyilvánossága előtt fejezte ki megdöbbenését a Nagyállomáson tapasztalt, szerinte is “minősíthetetlen” helyzet felett. Az eltelt időszakban CFR temesvári vezetőinek sikerült mintegy hatszázezer lejes költséggel kijavítani és újrafesteni az épület külső részét, és a központi várótermet, lemosni az ablakokat és kijavítani a foghíjas lépcsőket. Alexandru Simu igazgató a további tervek között említette a központi épület peronok felőli részének és a peronok tatarozását, a csatornák kijavítását és az épület külső megvilágítását is elkezdik. A tisztségviselő elmondta, hogy az állomás épületének jobb oldala a Román Posta tulajdonát képezi, ezért erre a részre nem terjednek ki a tatarozási és korszerűsítési munkálatok.
Gyógyüdülő beutalók, nem csak nyugdíjasoknak
A Temes megyei Nyugdíjpénztár székházában (Andrei Şaguna u. U6-os tömbház) hétfőn, kedden és szerdán 8.30–16 óra, csütörtökön 8.30–18 óra és pénteken 8.30–13.30 óra között, az 5-ös ablaknál gyógyüdülő beutalók igényelhetők, nyugdíjasok és társadalombiztosítással rendelkező személyek számára, az alábbi üdülőhelyeken:
Buziásfürdő (szív- és érrendszeri megbetegedések), Silvana Hotel, 25 beutaló 2015. március 23-tól.
Május 1 (reumás megbetegedések), Ceres Hotel, 7 beutaló 2015. március 23-tól.
Algyógy (reumás megbetegedések), Ceres Hotel, 3 beutaló 2015. március 22-től.
Menyháza (idegrendszeri megbetegedések), Codru Moma Hotel, 6 beutaló 2015. március 22-től.
A beutalók kiváltásához az alábbi iratok szükségesek: kérvény, orvosi küldőlevél másolata, az utolsó nyugdíjszelvény vagy munkahelyi igazolás a bruttó jövedelemről, személyi igazolvány (eredeti+másolat).
Március 25-én avatják fel a kerékpárutat
A józsefvárosi Módosi hídtól a szerb határ irányába, a Bega-csatorna töltésén az országhatárig húzódó, 37 kilométer hosszú kerékpárutat – több szakaszban és több helyen elvégzett javításokat követően – 2015. március 25-én adják át rendeltetésének. A Bánsági Vízgazdálkodási Vállalat, a Megyei Tanács és a Nagybecskereki Polgármesteri Hivatal együttműködésével megvalósult, 2,3 millió euró értékű uniós program keretében létrehozott, két méter szélességű közlekedési úton, nyolc pihenőhelyet képeztek ki a kerékpározók számára és valamennyi felhajtóutat sorompóval zártak le, a személygépkocsik és szekerek feljutásának megakadályozására. A kerékpárút avatási ünnepség keretében a románszentmihályi zsilip térségében kerékpárversenyt és ügyességi vetélkedőt szerveznek, illetve 12 órától a Bega-csatornán levő hidrotechnikai létesítmények történetét bemutató előadást tartanak.
Kerékpárbérlés – célvonalban
Temesvár számos helyszínén, néhol a közszállítási járművek végállomása térségében, vagy a forgalmasabb megállók környékén már legalább egy éve, kihelyezték az uniós támogatás felhasználásával megvalósulásra kerülő projekt keretében a kerékpárbérlési rendszer egyes elemeit. A tervek szerint a bicikliket a közszállítási kártyához hasonló kártya igénybevételével lehet majd használni, és a Helyi Közszállítási Vállalat 9 jegyárusító pontján, illetve a Rezső (Alba Iulia) utcai Turisztikai Információs Irodában lesznek beszerezhetők. A projekt keretében háromszáz jármű használatát teszi lehetővé a rendszer, az első 30 kerékpárt az Ortodox Katedrálisnál, a Nagypostánál és a Iulius Mall bevásárlóközpontnál levő villamos- és buszmegállókban helyezték el a projekt kivitelezői. A 7,3 millió lej összértékű program keretében több kerékpárút javítását és korszerűsítését is elvégzik a város szinte minden sugárútján. A rendszer még nem üzemel, de Nicolae Robu polgármester szerint két-három héten belül lehetségessé válik ennek beüzemeltetése és végleges beindítása.
Megszűnt a vasúti közlekedés Resicabánya irányába
Miután a pályát bérlő Regiotrans vasúti társaság működését felfüggesztette a szakhatóság, hétfőtől nem járnak a vonatok a Resicabánya-Zsidovin (Berzovia)-Gátalja-Vejte (Voiteg) szakaszon. A járatok megszüntetése az ingázókat és Temesváron tanuló Krassó-Szörény megyei diákokat érinti, akik hétvégén legtöbbször vonattal utaztak haza az említett társaság jócskán elavult, a rendszeres karbantartás hiányában mocskos, kopott és télen fűtetlen szerelvényein.
Meghatározatlan ideig szünetel a vonatok közlekedése a Zsidovin-Oravicabánya, és az Oravicabánya-Jám (Iam) szakaszon is. A CFR Calatori állami vasúti vállalalat szerdán máris a Regiotrans helyébe lépett, és elindított járatokat a Temesvár–Zsombolya vonalon, amelyen érvényesek lesznek a Regiotrans-nál kiváltott bérletek. Nem közlekednek a Regiotrans motorvonatok a Nagyszentmiklós–Perjámos–Arad, a Temesvár–Lippa, a Temesvár–Torontálkeresztes, Arad–Nagyszentmiklós–Valkány, Arad–Nagylak, Észak-Temesvár–Arad–Honctő–Brád, Vajdahunyad–Piski, Lupény–Petrozsény–Piski vasútvonalakon sem.
Nemet mondtak a palagázkitermelésre
Vasárnap népszavazást tartottak Szakálházán, lehetőséget biztosítva a lakosságnak a hidraulikus repesztésre alapozott palagázkitermeléssel kapcsolatos véleményének kinyilvánítására. A népszavazáson a község 6900 lakója közül csak 2144-en vettek részt a népszavazáson, közülük 2085-en NEM-mel szavazott a palagázkitermelés engedélyeztetére vonatkozó kérdésre, csupán 26 személy pecsételt az IGEN-re, 33 szavazot érvénytelenítettek. Mivel a teljes lakosság 30%-nál nagyobb számban (31,20%-ban) vett részt a véleménynyilvánítási akcióban, remélhetőleg a népszavazást érvényesnek nyilvánítja a Temesvári Törvényszék illetékes részlege is.
Korszerűsítés a Járványkórházban
Önzetlen adakozók adományainak felhasználásával, önkéntes munkával újítják fel a vadászerdei Járványkórház (Spitalul de Boli Infectioase Victor Babes) Gyermekgyógyászati részlegének összesen tizenkét kórtermét – ismertette Ioana Vartosu, a Scoala Mamei Junior Egyesület vezetője, aki elmondta, hogy az elmúlt hétvégén az egyesület önkéntesei kicserélték a részleg nyílászáróit, és adományokból származó mintegy százezer euró összegű költséggel folyamatosan korszerűsítik a kórtermeket és ezek teljes berendezését. Eddig két kórterem és a konyha felújítását végezték el.
Német nyelvű kiadványok a forradalmi egyesület kiadásában
Szerdán mutatták be az Asociaţia Memorialul Revoluţiei din Timişoara forradalmi egyesület és a Német Kulturális Központ együttműködésével kiadott „Temesvár, a román szabadság városa” („Timişoara, oraşul libertăţii româneşti“) című fényképalbumot, amely Mihai Botescu építész rendkívüli hatású felvételeit tartalmazza, illetve az egyesület Memorial 1989 című, ezúttal német nyelven megjelentetett időszakos kiadványát. A forradalmi egyesület székhelyén megtartott rendezvényen beszédet mondott Rolf Maruhn, Németország temesvári konzulja és az egyesület elnöke, Traian Orban. A kiadványokat dr. Eleonora Ringler Pascu, a Román-Német Baráti Társaság elnöke, és Werner Kremm temesvári újságíró mutatták be.
Hamisítatlan látványosság lesz a Jenő herceg tér
Legalábbis Nicolae Robu polgármester szerint, aki egy helyi rádiónak nyilatkozva ismertette a városvezetés terveit a teljeskörű korszerűsítésen átesett térrel kapcsolatosan. A kulturális jellegének megteremtésében fontos szerepet kap a régi városháza épületében székelő Zeneművészeti Egyetem, melynek diákjai számára lehetőséget biztosítanak különféle kulturális rendezvények lebonyolítására. A tér Rezső (Alba Iulia) utca felőli részén levő Katonai Parancsnokság előtt a nyugati városokban megszokott őrség felállítását ígéri a polgármester természetesen az ezzel járó látványos őrségváltási ceremónia bevezetésével együtt. A tér egyik részében helyet kapnának a képzőművészek és “inasaik” különféle szabadtéri tevékenységek, bemutatók, rögtönzött rendhagyó látványosságok szervezée érdekében. A Tiszti kaszinó erkélyén ismét felcsendülhet a katonazenekarok muzsikája, és a Banatul Filharmóniának is helyet kívánnak biztosítani szabadtéri koncertek számára – állítja Temesvár polgármestere.
Új utcanevek Temesváron
Belátható időn belül – amennyiben a Helyi Önkormányzat tagjai jóváhagyják a határozattervezetet – átkeresztelnek néhány utcát a megyeszékhelyen, az utóbbi időben, jobbára a külvárosok terjeszkedése nyomán keletkezett új utcák pedig nevet kapnak. A Telekház (Balcescu) tér övezetében levő eddig Izvorului utca a Mühle Vilmos – Wilhelm Muhle nevet veszi fel egy temesvári lakos kezdeményezésére, aki azzal érvelt, hogy 1948-ig a mai 1 Decembrie utca első szakasza viselte a híres virágkertész nevét. Egy másik, a Buziási úti körzetben levő utca, Temesvár egyik díszpolgára Henri Coursaget, a Szívek Fesztiválja nemzetközi folklórfesztivál népszerűsítőjének nevét viseli hamarosan. Kardostelepen lesz a Szuhanek Oszkár utca, a Muzicescu övezetben pedig Paul Neagu szobrász nevét fogja viselni ezentúl egy utcaszakasz. A Győrödi (Ghirodei) út térségében egy utcácska Horia Rusu temesvári liberális politikus nevét viselte volna, ha az ügyben illetékes bizottság el nem utasítja Dan Diaconescu alpolgármester javaslatát… Az Aradi úti negyedben levő Carei utca egyik részét Blaj névre keresztelik, ugyanott egy másik utca egyik részének leválasztásával fog létrejönni a Sighet utca is. A Gyiroki úti övezetben egy eddig névtelen sétány Elisabeta Rizea kommunistaellenes harcos nevét, Rónácon pedig egy külvárosi, újonnan kialakult utca Graz testvérváros nevét viseli ezentúl. Ugyanott lesz Mulhouse, Gera, Treviso és Nottingham utca, az előzőhöz hasonló elgondolásból. Temesvár magyarországi testvérvárosáról, Szegedről elnevezett utcát a Medvesi úti övezet egyik most névtelen utcájának kívántak adományozni, de a javaslatot megalapozatlannak minősítve szintén elutasította az illetékes megyei hatóság. Valahol a Gyárváros külvárosában lesz Franz Ferch utca is.
A Frankofónia Nemzetközi Napja
Ma, március 20-án a Iulius Mall bevásárlóközpontban (az Intersport üzlet közelében) 15-20 óra között változatos programmal várják az érdeklődőket: lesz alkotóműhely és cirkuszi bemutató, játék, tánc, zene, tombola, előadás (bűvészmutatványok), nyelvlecke. A Segafredo kávézó francia kávékülönlegességeket szolgál fel ez alkalomból. A belépés ingyenes.
Turizmus vásár
Március 20-22. között a Regionális Üzletkötő Központban második alkalommal szervezik meg a turizmus vásárt, amely 10-19 óra között látogatható. Mintegy 25 turizmussal foglalkozó cég ajánlja – jelentős kedvezményekkel – kirándulásait, tengerparti üdüléseit, de hazai tájak meglátogatására is válthatnak jegyet az érdeklődők. A vásár látogatói tombolán vehetnek részt, melynek nyereményei között többnapos európai utak illetve tengerparti üdülések szerepelnek. A belépés ingyenes.
Cirkuszi előadás Temesváron
A Iulius Mall bevásárlóközpont parkolójában március 22-ig látogathatóak a GARTNER CIRKUSZ előadásai. Hétköznapon 18 órától, szombaton és vasárnap 15 és 18 órától tekinthetik meg a műfaj kedvelői a különböző állatidomításokat (elefántok, tevék, pónilovak, krokodilusok, óriás teknőcök, iguanák és egyéb egzotikus állatok), de a légtornászok, bűvészek, bohócok produkciói is jó szórakozást biztosítanak.
Ismét Bookfest
Jövő hétvégén, március 26-29. között a Regionális Üzletkötő Központban mintegy húszezer kötet közül választhatnak – rendkívül kedvezményes áron – az irodalomkedvelők. A könyvvásár meghívott szerzői között Temesvárra látogat Gabriel Liiceanu és Dan C. Mihailescu. A vásár ingyenesen látogatható 10-20 óra között.


19 Mar 2015
Írta admin
0 Hozzászólás