Egerben járt a resicabányaiak kis csapata
Idén is január 27-30. között szervezték meg Egerben az Országos Lelkipásztori Teológiai Napokat, amelynek szuggesztív jeligéje ez volt: ,,Emeljétek föl fejeteket és nézzétek a szántóföldeket, megértek már az aratásra.” (Jn.4,35)
Egyházmegyénkből tíz személy volt jelen, öt lelkipásztor és öt világi keresztény.
A számos magas színvonalú, megragadó előadásnak az volt a célja, hogy világossá tegye a főtémához Evangelizálás a világ felé, tartozó korszerű problémákat, kérdéseket.
A nyitó szentmisét Bábel Balázs, kalocsa-kecskeméti érsek cerebrálta. Főcelebránsként Ternyák Csaba egri érsek és Palánki Ferenc egri segédpüspök vett részt a szentmisén.
A számos előadás az evangelizálás bibliai alapját, a teológiai alapvetést és a misssziós kérdésfelvetéseket, a megújulások spirituális hátterét, forrásait, a szó és tett egységét elemezték és magyarázták.
A kiscsoportos beszélgetések által az emberi kapcsolataink gyarapodtak, és mindannyian megerősödtünk.
(Cioaca Viktória, fotó: Kovács Rozália)
Meghívó farsangi bálba
A Platanus Kultúregyesület idén is szeretettel hívja a mulatozni vágyókat a február 22-én megtartandó farsangi bálba. Helyszín a Technikai Líceum étterme (a Rendőrséggel szemben), muzsikál Kiss Attila végvári zenész. A belépők árát későbbi lapszámban közöljük.
Fánk
Február 11-én fánksütés, bemutató és kóstolás lesz a Magyar Házban, melyre minden érdeklődőt szeretettel vár a szervező Platanus Kultúregyesület és a Megyei Nőszervezet. A 16 órától kezdődő eseményhez szükséges alapanyagokat a szervezők biztosítják.
Felolvasó-maraton
Idén hatodik alkalommal rendezi meg a Hargita Megyei Kájoni János Megyei Könyvtár a felolvasó-maratont. A 2014-es évben a 135 éve született Móricz Zsigmondra, a magyar realista próza kiemelkedő képviselőjére emlékeznek a szervezők és résztvevők. A Krassó-Szörény megyei magyarok is bekapcsolódnak ebbe a rendezvénybe. Február 18-án 14 órától Boksánbányán Theer József vezeti a Móricz Zsigmond műveiből való felolvasást, míg Resicabányán 18 órától kerül sor a felolvasásra a Magyar Házban Őz Júlia vezetésével.
Testvérváros
Több éves együttműködés után a napokban aláírták Resicabánya és a szerbiai Versec elöljárói a két település közötti testvérvárosi kapcsolatot. Mindkét fél nagyon fontosnak tartja a létrejött új kapcsolatot, többek között EU-s projektek miatt is. Resicabányának immár négy szerbiai testvérvárosi kapcsolata van, Versec mellett Kikindával, Pojarevac városával és Veliko Gradistevel.
Munkahelyek
Négy munkahelyet kínál Resicabányán, ötöt Herkulesfürdőn, egyet Karánsebesen és négyet Oravicabányán a Megyei Munkaerő Ügynökség. Bővebb információt a 0255-212160-as telefonszámon, vagy a szervezet honlapján a www.ajofmcs.ro oldalon kérhetnek az érdeklődők.
Drága hitelszövetkezetek
Krassó-Szörény megyében 10.257 tagja volt a Nyugdíjasok Hitelszövetkezetének. Szinte mind az öt egység drágábban adott kölcsönt az időseknek. Nándorhegyen 814-en vettek fel kölcsönt 18%-os kamattal, Karánsebesen 1366-on jutottak kölcsönhöz 13,3%-os kamattal, Herkulesfürdőn 10%-os míg a megyeszékhelyen 7,85%-os kamattal jutott pénzhez mintegy 2300 idős személy.
Kórházi helyzet
Naponta legalább öt beavatkozást végeznek a Megyei Sürgősségi Kórház Ortopédia osztályán. Ám jónéhány eszközre, többek között lámpára, műtőasztalra is szüksége van az orvoscsapatnak, akik abban reménykednek, hogy az e havi költségvetésből jut a szükséges eszközök beszerzésére.
Napi egy tűzeset
Tavaly 477 tűzesethez riasztották a Megyei Tűzoltókat, közölte Titus Susan az egység parancsnoka. Idén pedig alig egy hónap elteltével már 50 esetben avatkoztak be a tűzoltók. A tűzesetek leggyakoribb oka a meghibásodott vezetékek után a ki nem takarított kémények voltak, de sok esetben a szándékos tűzgyújtás, a dohányzás, a meghibásodott melegítők és a nyílt láng állt a tűzesetek mögött.


07 Feb 2014
Írta admin
0 Hozzászólás