A máriaradnai plébánia által előzetesen kiadott program szerint a kegytemplomhoz idén összesen tizenhárom alkalommal került sor szervezett egyházmegyei vagy csoportos zarándoklatra. Nagy- boldogasszony (augusztus 15.) és Kisboldogasszony szeptember 8.) ünnepe alkalmából a zarándoklatok liturgikus programja két, valamint három napot foglalt magában.
Az év utolsó zarándoklatát az elmúlt szombaton, október 7-én, egy nappal a Ma- gyarok Nagyasszonya ünnep előtt tartották az országhatáron innen és túlról érkezett magyar nemzetiségű lelkipásztorok és hívek. A kegytemplom tágas parkolója már jóval a szentmise megkezdése előtt megtelt csakúgy, mint a bazilika padsorai. A zarándokok ugyanis már tudják, hogy korán kell útrakelni ahhoz, hogy ülőhelyet találjanak maguknak.
Excellenciás Roos Márton megyés püspök meghívására az ünnepi szentmisét Excellenciás dr. Veres András győri főpásztor, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnöke celebrálta a temesvári székeskáptalan több tagja, a zarándokokat elkísérő lelkipásztorok és teológiai hallgatók jelenlétében. A liturgia ze- nei szolgálatát Gáspár Gábor Géza kántor vezetésével a dettai templomkórus látta el. Az előadásukban felcsendült közismert Mária-énekekbe és népénekekbe a résztvevők is bekapcsolódtak.
Bevezetőjében a temesvári Főpásztor üdvözölte a magas rangú vendéget, az anya- országból és az egyházmegyéből érkezett lelkipásztorokat, híveket. Dr. Veres András győri megyés püspök köszöntőjében kiemelte: a búcsújárás elsősorban lelki esemény, nem vallási turizmus. – Azzal a szándékkal érkeztünk ide, hogy kifejezzük a Szűzanya iránti tiszteletünket és ragaszkodásunkat – mondotta a meghívott főpásztor. Szentbeszédében pedig hangsúlyozta: – Itt vagyunk a Szűz- anya szentélyében, hogy köszöntsük Őt. Jézus óta tudjuk, hogy ő az Égi Édesanyánk, aki mindig meghallgat, mindig segít. Jöttünk köszönteni a Szűzanyát, mert ő a Magyarok Nagyasszonya. És ez az ünnep mindnyájunkat hálaadásra késztet mindazért, amit magyar nemzetünk kapott a Szűzanya közbenjárására. Szívesen jövünk ide, mert tudjuk, hogy őseink itt kegyelmet, kaptak, meghallgatásra találtak. De legfőképpen azért vagyunk itt, mert zarándoklatunk hitünk és szeretetünk kifejeződése. Imádkoz- zunk családjainkért, szeretteinkért, különösen betegeinkért, új papi és szerzetesi hi- vatásokért, imádkozzunk nemzetünkért és imádkozzunk valódi békéért.
A liturgia végén a temesvári Főpásztor érmet nyújtott át dr. Veres András győri megyés püspöknek, amely az 1895-ben kiadott jubileumi emlékérem mása.
1895-ben ünnepelték ugyanis 200. évfordulóját a radnai kegykép csodálatos megmenekülésének a lángokban álló kis templomból. Az érem felirata: Neked, Nagyasszonyunk, Patrónánk, dicsőség és hála.
A szentmise nemzeti imánk, valamint a katolikus magyarság egykori himnusza, a Boldogasszony Anyánk akkordjaival zárult. Ezt követően a hívek népes csoportja ft. Király Árpád kanonok, marosi főesperes, arad-ségai plébános és ft. Czank Gábor gyomaendrődi plébános vezetésével ájtatosságon vett részt a kegytemplom mögötti keresztút stációinál.
S.E.
-
Recent Posts
- HIRDESSEN ITT!
Hirdetését a HETI ÚJ SZÓ nyomtatott oldalain négy (Temes, Arad, Hunyad és Krassó-Szörény) megyében valamint online változatban olvassák.
További információval a hetiujszo@yahoo.com illetve a 0723-567370 (Makkai Zoltán) vagy a 0723-567371 (Graur János) telefonszámokon szolgálunk. Archives
- November 2025
- October 2025
- September 2025
- August 2025
- July 2025
- June 2025
- May 2025
- April 2025
- March 2025
- February 2025
- January 2025
- December 2024
- November 2024
- October 2024
- September 2024
- August 2024
- July 2024
- June 2024
- May 2024
- April 2024
- March 2024
- February 2024
- January 2024
- November 2023
- October 2023
- September 2023
- August 2023
- July 2023
- June 2023
- May 2023
- April 2023
- March 2023
- February 2023
- January 2023
- December 2022
- November 2022
- October 2022
- September 2022
- August 2022
- July 2022
- June 2022
- May 2022
- April 2022
- March 2022
- February 2022
- January 2022
- December 2021
- November 2021
- October 2021
- September 2021
- August 2021
- July 2021
- June 2021
- May 2021
- April 2021
- March 2021
- February 2021
- January 2021
- December 2020
- November 2020
- October 2020
- September 2020
- August 2020
- July 2020
- June 2020
- May 2020
- April 2020
- March 2020
- February 2020
- January 2020
- December 2019
- November 2019
- October 2019
- September 2019
- August 2019
- July 2019
- June 2019
- May 2019
- April 2019
- March 2019
- February 2019
- January 2019
- December 2018
- November 2018
- October 2018
- September 2018
- August 2018
- July 2018
- June 2018
- May 2018
- April 2018
- March 2018
- February 2018
- January 2018
- December 2017
- November 2017
- October 2017
- September 2017
- August 2017
- July 2017
- June 2017
- May 2017
- April 2017
- March 2017
- February 2017
- January 2017
- December 2016
- November 2016
- October 2016
- September 2016
- August 2016
- July 2016
- June 2016
- May 2016
- April 2016
- March 2016
- February 2016
- January 2016
- December 2015
- November 2015
- October 2015
- September 2015
- August 2015
- July 2015
- June 2015
- May 2015
- April 2015
- March 2015
- February 2015
- January 2015
- December 2014
- November 2014
- October 2014
- September 2014
- August 2014
- July 2014
- June 2014
- May 2014
- April 2014
- March 2014
- February 2014
- January 2014
- December 2013
- November 2013
- October 2013
- September 2013
- August 2013
Recent Comments
Find us on Facebook
Időjárás


12 Oct 2017
Írta admin
0 Hozzászólás