A tánc, amely gazdagít

Március 12. jeles nap az Eszterlánc, Bóbita, Százszorszép és a még névtelenül, de nagy igyekezettel táncoló „aprókák” nagy családja számára, ugyanis „a nagyok” tánccsoportja ezen a napon vette fel az Eszterlánc nevet, és e néven indult tovább a hagyományápolás útján. Március 12-én nagyszabású rendezvény keretében tízéves jubileumot ünnepelt az eszterláncosok nagy családja.

Születésnapot ünnepelni min­dig jó, közösségben emlékezni meg a jeles napokról – még jobb. A fenti gondolat jegyében – és a táncosok illetve az oktatók részé­ről sok-sok próbaórát követően – került sor az egykor méltán híres Rezeda bánsági magyar tánccso­portnak is otthont biztosító Líra te­remben az ünneplésre. Az ünnepi gálán részt vettek dr. Erdei Ildikó, a tánccsoportok számára a leg­meg­felelőbb körülményeket biztosító Bartók Béla Elméleti Líceum igaz­gatója, Molnár Zsolt kép­viselő, Tamás Péter Magyarország tiszteletbeli konzulja, Toma Frentescu kultúrház igazgató, több tánccsoport irányítója, a hagyo­mányápolási tevékenységet tá­mo­gató meghívott vendégek is. A ren­dezvény ismét bizonyította, hogy a több mint másfél évtizeddel ezelőtt elindult bánsági hagyomány­ápo­lási mozgalomban résztvevő tánc­együttesek fellépései, a közössé­ge­ket legnagyobb mértékben meg­moz­gatni képes rendezvényekké váltak. Ezúttal is, a táncosok szülei és hozzátartozói, a meghívottak mellett, szép számmal vettek részt a helyi közösség tagjai. A rendez­vényen Tamási Emese, az Eszter­lánc Néptánccsoport vezetője idő­uta­zásra hívta meg a résztvevőket a tánccsoportok el­múlt évei ese­mé­nyeinek feleleve­ní­té­sével. A vetítettképes össze­ál­lításokból a tizenkét éve alakult Eszterlánc fel­lépéseiről, táborozá­sairól készült felvételekről ismerős arcok kö­szön­tek vissza, akik évekig tevé­ke­nyen vettek részt a hagyomány­ápolási mozgalomban, majd a nyolc éve alakult, Pál Krisztina és Ozsváth Erika taní­tónők által irá­nyított Bóbita tánc­csoport felvéte­leit láthatták a né­zők, és azt az utat, amelyet meg­tettek fejlő­dé­sük­ben, a résztvevők örömmel ál­lapíthatták meg, hogy az egykor cset­lő-botló gyermekek má­ra ru­tinos táncosokká fejlődtek, akik a gálaműsor egyik látványos pro­duk­ciójának voltak a fősze­rep­lői. A Kele Lídia és Nagy Áron által vezetett Százszorszép tánc­cso­port négy évvel ezelőtt alakult, és egyik erőssége az, hogy tánco­sainak na­gyobb része egy osz­tály­közösség tag­jai, előreláthatólag még sok évig fogják gazdagítani a hagyo­mányápolóink népes táborát, és a legfőbb támogatók, a szülők is összetartó közösséggé kovácso­lódtak az eltelt esztendők alatt. A ju­bileumi ünneplésből nem ma­radtak ki a jövendőt jelképező „Aprócskák” művésznévre hall­ga­tó legifjabb táncosok sem, és mi­vel a néptánc mellett, a hang­szerek megszólaltatására is lehe­tő­séget biztosítanak a hagyomány­ápo­lási tevékenység keretében, be­mu­tat­kozott a furulyások népes cso­port­ja és a Dumitresc Mihály, Nagy Áron, Pál Zoltán, Simonfi Sándor összetételű vonósegyüttes osztat­lan sikert aratva. A gálán az Eszterlánc kalotaszegi táncot, a Bó­bita dél-alföldi táncot, a Száz­szorszép eszközös táncot mutatott be, majd az Eszterlánc és Bóbita tánccsoportok közösen egy szat­má­ri tánccal örvendeztették meg a közönséget. A gálaest szer­vezői ok­­­levelek átadásával mond­tak kö­szönetet a tánccsoportok tevé­keny­ségét segítőknek, a városi kul­­­túrház, a Bartók Béla Líceum ve­zetőinek, az egykori tanároknak, akik segítséget nyújtottak az évek folyamán az oktatóknak, a lugosi, végvári, az újszentesi Butykos, a Bokréta, a zsombolyai és a mező­telegdi hagyományápoló tánccso­portok irányítóinak. Horváth Béla röszkei alpolgármester, illetve a bánsági néptáncmozgalmat legelső pillanattól támogató röszkei ön­kor­mányzat kitartó és folyamatos segítségét köszönték meg, hogy a mai napig, felvállalva a szegedi oktatók utazási költségeinek meg­térítését, lehetőséget biztosítottak a folyamatos és szakszerű oktatás­ra. Ennek eredményei láthatók szer­­­te a Bánságban. Gombos András szegedi tanár, oktató, a Sze­­ged Táncegyüttes vezetője szin­­tén a néptáncmozgalom leg­el­ső idő­szakától kezdve ingázik ott­honról haza, önzetlen munká­jáért szintén köszönetet mondtak a te­mesvári társai. A fergeteges si­kerű gála alatt, a színpad innenső ol­da­lán he­lyezkedők számára is igazán lát­ha­tóvá, értékelhetővé vált az ese­ten­ként huszonegy­né­hány vagy csak két-három éve tán­coló kisebb-na­gyobb táncosok mun­ká­ja, a pon­tosan megformált, össze­hangolt mozdulatsorok mö­gött ál­ló próbák erőfeszítései és a lelke­se­dés.

Megmérettetett, és könnyű­nek nem találtatott a tánc­cso­portok tevékenysége, hogyan te­kint az elmúlt tizenkét év mun­kájára? – kérdeztük Gombos Andrást, többszörösen díjazott tánc­művészt, oktatót, a Szeged Táncegyüttes vezetőjét, a bánsági néptáncmozgalom elindításában oroszlánrészt vállaló, szép emlékű Nagy Albert, Berci bácsi legkö­ze­lebbi munkatársát, és munkájának folytatóját.
– Tulajdonképpen tizenhat esz­tendőre tekint vissza az itteni munkánk, 2000 januárjában jöt­tünk először Temes megyébe, Vég­várra. Az akkori találkozó, a megfogalmazott tervek úgy tűnik, hogy életreszólóan meghatározták az én tevékenységemet, azóta kol­lé­gáimmal rendszeresen járunk a Bánságba, és bevallom, hogy a maihoz hasonló alkalmakon elő­tör­nek az eltelt tizenhat esztendő emlékei, hiszen mindannyiunk éle­té­ben, a szegedi és a bánsági tánccsoportok életében is nagyon sok minden történt.
Berci bácsi elvesztése pél­dául komoly és meghatározó mérföldkő volt a saját életem­ben, és az otthoni és a bánsági tánccsoportok életében egy­aránt. Természetesen jó érzés azt látni, hogy sok-sok jó em­berrel összefogva, a maihoz ha­sonló értéket teremthettünk. Mert visszatekintve az elmúlt tizenhat évre elmondhatom, hogy Bánság-szerte minden mellénk álló kollégámban iga­zi segítőtársra, jó szak­emberre és jó emberre talál­tunk, akik mindannyian hittel adják át az itteni magyar kö­zösségnek a tő­lük telhető leg­többet. Sze­ren­csésnek tartom magam és az oktatói csa­pa­tunkat, hogy ilyen emberekkel dol­gozhat­tunk és dolgozhatunk most is. Rendkívül ritka kincsre leltünk itt, az egymással való ta­lál­ko­zások során, nagyon sok érté­kes, a magyarságért tenni aka­ró, gyermekszerető, a gyer­me­kekhez értő pedagógus és nem pedagógus találkozott össze ennek a folyamatnak a során, amelybe az Eszterlánc is bele­született, és úgy tűnik, hogy ez a közös munka egyre több gyermeket és családot vonz ebbe az értékteremtő közös­ség­be. Egyesek ezt néptánc­moz­galomnak nevezik, én ér­ték­teremtő közös munkának te­kintem. Nagyon-nagyon jó ér­zés számomra, hogy egy közel száz táncost számláló gyer­mek-közösségnek a szakmai vezetője, támogatója lehetek.

– Látható volt a kö­zön­ség határtalan lelkesedése a lá­tott, hallott produkciók iránt. Hogyan látta a mai estét az oktató?
– Ez nem az évadzáró mű­sor volt, arra majd a Bánsági Magyar Napokat követően kerül sor, amikor a tánc­cso­portok az új koreográfiákat mutatják be. Őszintén mon­dom, hogy jómagam nem is szak­mai szemmel néztem a pro­­dukciókat, mert első pilla­nattól miközben peregtek a ve­tített képkockák, magával ra­gadott mindaz, ami itt ve­lünk történt az elmúlt több mint másfél évtized alatt…. Nagyon örvendek, hogy ma este sike­rült bemutatnunk egy részét tánchagyományaink színes vi­lágának, és sikerült a nézők elé tárnunk egy részét annak a munkának, amely az Eszter­lánc Kulturális Egyesületben zajlik. Félretettem a „szakmai szemüvegemet”, örülök annak, hogy valamennyi csoport az előző évhez képest ismét lépett egyet előre, és tudom, hogy az évad végén egy jóval nagyobb lépésről fognak beszámolni a gyermekek.

– Miről fog szólni a kö­vetkező tíz év?
– Meggyőződésem szerint, az elmúlt bő másfél évtized a kezdetet jelentette. Azt gondo­lom, hogy egy nagyon-nagyon komoly alapot sikerült lerak­nunk. Mindannyian tudjuk mennyire nehéz összetartani egy közösséget. Közös erőfe­szí­téssel sikerült létrehoznunk és életben tartanunk a hagyo­mányápolás mellett elkötele­zett nagy-nagy közösséget, si­került megmutatnunk a mai kor gyermekeinek, hogy na­gyon-nagyon kemény mun­ká­val ugyan, de rengeteg plusz örömöt és élményt biztosít a néptánc és a népi kultúra meg­ismerése és beépülése a saját életükbe. A mai és a jövő nem­zedékek számára követendő példát állítottunk, nekik talán picit könnyebb lesz, mint az utat kitaposóknak volt. Amint az látható volt a mai este fo­lyamán is, továbbra is kitart a helyi oktatók és a családok lel­kesedése, hiszem, hogy érték­te­remtő közös munkával to­vábbi szép tíz esztendő előtt áll a bánsági néptáncmozgalom.

Tamási Emese tanítónő, az Eszterlánc tánccsoport irá­nyí­tója és a kulturális egye­sü­let alelnöke, szintén a legele­jén bekapcsolódott a hagyo­mány­ápolási tevékenységbe. El­mondása szerint, már a ta­n­í­tóképző évei alatt ismerkedett a néptánccal, de igazán a tiszta forrásból táplálkozó, autenti­kus néptáncot a szegedi okta­tóknak köszönhetően ismerte és szerette meg, és megha­tá­rozó volt számára a Szeged Tánc­együttes egykori vezető­jével, Nagy Alberttel való ta­lálkozás és együttmunkál­ko­dás. “Tíz év alatt több mint száz­ötven gyermek fordult meg az időközben háromra és a mai legkisebbeket is bele­szá­mítva négyre gyarapodott tánc­­­csoportban, az Esztrelánc tizenkét táncrendet sajátított el, és sikerült elkészíttetni a ti­zenkét rend ruhát, többszáz óra a próbateremben, többezer megtett kilométer a szám­sze­rű­síthető adat a tánccsoportok életéből. De ez a közös törté­ne­tünk a munkáról, kitartás­ról és legfőképpen a minő­ség­ről szól. Én hiszek abban, hogy a mindannyiunkat gazdagító néptánc, kultúránknak az a része, amely olyan közösségi élményeket biztosít, amelyek a gyermekek egyéniségét fejlesz­tik és olyan alapvető készsé­ge­ket fejleszt, amelyeket az isko­lai tevékenységben és azon kí­vül si felhasználhatnak” – ismertette az oktató.

A kö­vetkező fellépés az „Aprókák” névadó ünnepsége lesz, amit majd az évadzáró előadás kö­vet. Az évadzárón az Eszterlánc marossárpataki, a Bóbita felcsíki táncokat, a Százszorszép tánc­csoport pe­dig dél-alföldi ugrós táncot mutat be, illetve a legkisebbek gyermek­játé­kok­kal és ritmus­fejlesztő játé­kokkal fognak be­mutatkozni.