Második alkalommal szervezte meg az elmúlt hétvégén a temesvári Várbástya Egyesület a Temesvár-Szeged között lebonyolított Bartók Kerékpártúrát. A népszerű rendezvény térségünk közösségeit összekötni, a kerékpározást népszerűsíteni hivatott, ugyanakkor a kerékpárutak építésének szükségességére hívta fel a figyelmet, illetve a Szeged testvérvárossal való kapcsolatok erősítését is szolgálja – fogalmazta meg a rendezvény célkitűzéseit a Várbástya Egyesület elnöke, Tamár Péter, Magyarország temesvári tiszteletbeli konzulja. A Dóm téri induláson részt vett Dominic Fritz, temesvári polgármester és Alin Nica, a Temes Megyei Tanács elnöke is. A megyei elnök örömét fejezte ki, hogy idén is sikerült megszervezni az országhatáron áthaladó túrát, amely idén a Hármashatárnál, a Triplex Confiniumnál halad át Magyarországra, ott, ahol “idén a válságos, háborús idők ellenére, nagy esély mutatkozik arra, hogy egy hármas határátkelő megnyitásával a közeledést elősegítő európai modellt honosítson meg a három szomszédos ország, Románia, Szerbia és Magyarország.”

Miután sok sikert és jó időt kívánt a Bartók Kerékpártúra résztvevőinek, Dominic Fritz polgármester, elismerését fejezte ki a túra szervezőinek és elősegítőinek. “Tudjuk, hogy aránylag hosszú ideig a Szeged testvérvárossal való kapcsolatunk meggyengült, viszont mintegy két éve tudatosan törekedünk e kapcsolat megerősítésére, tartalommal való feltöltésére – mondta a polgármester. – Néhány hete vett részt Temesvár alpolgármestere Szegeden a városnapi rendezvényeken, Szeged alpolgármestere az utóbbi időben kétszer is ellátogatott Temesvárra, közös ügyeinek intézése érdekében. Most a lassan hagyománnyá váló Bartók Kerékpártúrára kerül sor, ami a kapcsolatunk erősítését szolgálja. Külön öröm számomra, hogy a Nagyszentmiklóson született világhírű zeneszerzőről, Bartók Béláról nevezték el a szervezők a kerékpártúrát, és az áthalad Bartók szülővárosán, ezzel is népszerűsítve Bánságnak ezt az értékét” – osztotta meg gondolatait Dominic Fritz polgármester.
A kerékpártúra résztvevőit budapesti és székelyföldi motorosok kísérték, illetve egy mozgó jármű állt a rendelkezésükre – ismertette a rendezvény fő szervezője Metz Rita, aki ezúton is kifejezte köszönetét az újszentesi, varjasi, perjámosi, nagyszentmiklósi és nagycsanádi önkormányzatok vezetőinek, polgármestereknek a túra sikeres lebonyolításában nyújtott segítségért. A főszervező elmondta, hogy a Bartók Kerékpártúra fő támogatója volt a Temes Megyei Tanács, és a Quick Lunch cég. Partnerek voltak a Velocitas Sportegyesület és a szegedi Meritum Egyesület. Kübekházán a helyi polgármester várta és köszöntötte a túra résztvevőit, Szegeden pedig Csáky Béla, a Csongrád-Csanád Vármegye Önkormányzatának alelnöke, a Meritum Egyesület képviselője fogadta a temesvári résztvevőket – ismertette Metz Rita.

A Bartók Kerékpártúrán részt vett Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusának képviseletében Demeter Katalin Stefánia konzul asszony is
Vasárnap a Bartók Kerékpártúra résztvevői Újszentesre érkeztek, ahol kis ünnepség keretében adták át a díjakat, illetve a helyi magyar közösség lelkes és segítőkész csapatának köszönhetően bográcsos vacsorával fogadták a résztvevőket. Tamás Péter tb. konzul, a Várbástya Egyesület elnöke értékelésében elmondta, hogy “a tavalyinál kevesebben, álltunk ugyan rajthoz, ennek ellenére azt mondhatom, hogy a kerékpártúra nagyon sikeres volt, és az időjárás is kegyes volt hozzánk, a nagy esőzések nem hátráltatták a mezőnyt. Kübekházán a polgármester köszöntött bennünket, lángossal kínálták a résztvevőket. Kübekházáról a magyar rendőrség felvezetésével érkeztünk Szegedre, ahol marhapörkölttel, túrós gombóccal vártak, és az 8Light Minutes meg a Sleepin’ Insomnia temesvári zenekar koncertjén vettünk részt. Másnap a kiszombori határátkelőn keresztül jöttünk vissza Romániába. A túra résztvevőinek mintegy fele tette meg az egész Temesvár–Szeged–Újszentes távot. Örömmel mondhatom, hogy a tavalyinál sokkal gördülékenyebben, zökkenőmentesen zajlott a kerékpártúra, valamivel gyorsabban is haladtunk, máris gondolkodunk a jövő évi túra megszervezésén” – ismertette Tamás Péter.

Horia Bugarin újszentesi polgármester gratulált és elismerését fejezte ki a túra szervezőinek és résztvevőinek, és elmondta, hogy a jövő évi kerékpártúra majdani résztvevőit is szeretettel fogadják majd Újszentesen. A rendezvény keretében adták át a verseny díjait. A leggyorsabb női résztvevők voltak Buznea Claudia és Irimia Laura, a leggyorsabb férfi versenyző a temesrékasi Fodor Andrei, a túra legifjabb résztvevője pedig a temesvári Dragan Alex volt. Manga Levente visszatérő résztvevője a túrának. Elmondása szerint örömmel vett ismét részt, még akkor is, ha a tavalyinál nehezebbnek ígérkezett az idei túra. A versenyző rendszeresen kerékpározik, több alkalommal indult el, akár többszáz kilométeres távok megtételére. Idénre is tervez egy legalább ezer kilométeres túrát. Manga Levente a legidősebb résztvevőnek járó díjat vihette haza. Két különdíjjal ismerték el azoknak a versenyzőknek a teljesítményét, akik a túra minden szakaszát megtették. A sorsolást követően különdíjban részesült Bogdanescu Razvan Claudiu és Valkai Örs. A verseny második helyezettje volt Dragan Iulian Alexandru, a harmadik helyen pedig Valkai Örs végzett. Kérdésünkre válaszként a Bartók Kerékpártúra leggyorsabb férfi versenyzője, a Velocitas klub képviselője, Fodor Andrei elmondta, hogy gyarkorlott kerékpárosként nem tartja túlzottan nehéznek a Temesvár-Szeged közötti nagyjából 120 kilométeres távot, számára nem jelentett különösebb megpróbáltatást megtenni, egyáltalán nem volt fárasztó, jövőre is tervezi a részvételt.
A Bartók Kerékpártúra zárórendezvényeként az újszentesi szabadtéri színpadon mutatkozott be az A csajod, többszörösen díjazott erdélyi rockzenekar.
-
Recent Posts
- HIRDESSEN ITT!
Hirdetését a HETI ÚJ SZÓ nyomtatott oldalain négy (Temes, Arad, Hunyad és Krassó-Szörény) megyében valamint online változatban olvassák.
További információval a hetiujszo@yahoo.com illetve a 0723-567370 (Makkai Zoltán) vagy a 0723-567371 (Graur János) telefonszámokon szolgálunk. Archives
- November 2025
- October 2025
- September 2025
- August 2025
- July 2025
- June 2025
- May 2025
- April 2025
- March 2025
- February 2025
- January 2025
- December 2024
- November 2024
- October 2024
- September 2024
- August 2024
- July 2024
- June 2024
- May 2024
- April 2024
- March 2024
- February 2024
- January 2024
- November 2023
- October 2023
- September 2023
- August 2023
- July 2023
- June 2023
- May 2023
- April 2023
- March 2023
- February 2023
- January 2023
- December 2022
- November 2022
- October 2022
- September 2022
- August 2022
- July 2022
- June 2022
- May 2022
- April 2022
- March 2022
- February 2022
- January 2022
- December 2021
- November 2021
- October 2021
- September 2021
- August 2021
- July 2021
- June 2021
- May 2021
- April 2021
- March 2021
- February 2021
- January 2021
- December 2020
- November 2020
- October 2020
- September 2020
- August 2020
- July 2020
- June 2020
- May 2020
- April 2020
- March 2020
- February 2020
- January 2020
- December 2019
- November 2019
- October 2019
- September 2019
- August 2019
- July 2019
- June 2019
- May 2019
- April 2019
- March 2019
- February 2019
- January 2019
- December 2018
- November 2018
- October 2018
- September 2018
- August 2018
- July 2018
- June 2018
- May 2018
- April 2018
- March 2018
- February 2018
- January 2018
- December 2017
- November 2017
- October 2017
- September 2017
- August 2017
- July 2017
- June 2017
- May 2017
- April 2017
- March 2017
- February 2017
- January 2017
- December 2016
- November 2016
- October 2016
- September 2016
- August 2016
- July 2016
- June 2016
- May 2016
- April 2016
- March 2016
- February 2016
- January 2016
- December 2015
- November 2015
- October 2015
- September 2015
- August 2015
- July 2015
- June 2015
- May 2015
- April 2015
- March 2015
- February 2015
- January 2015
- December 2014
- November 2014
- October 2014
- September 2014
- August 2014
- July 2014
- June 2014
- May 2014
- April 2014
- March 2014
- February 2014
- January 2014
- December 2013
- November 2013
- October 2013
- September 2013
- August 2013
Recent Comments
Find us on Facebook
Időjárás


15 Jun 2023
Írta admin
0 Hozzászólás