Mire e sorok megjelennek már csak néhány napig kell várni a Bánsági Vándorszínház idei turnéjának elkezdésére, de mivel nagyon érdekelt, hogyan készülnek a végvári bázison a nyári nagy kalandnak is beillő, tizennégy bánsági települést érintő turnéra a „társulat” tagjai, illetve arra, hogy mi késztethette a nyári szünidő időszakában a Temesvárról, Szeged­ről, Kolzsvárról, Marosvásárhelyről és még ki tudja honnan érkezett színészeket a nyári megfeszített iramú hathetes munkára, ezért meglátogattuk őket. 

A ma kollégiumként működő, régi végvári iskola udvarán néhány söröshordó (ez már jó jel, ebből már kis fantáziával lehet a Petőfi víg eposzában, A helység kalapácsában leírt kocs­mai hangulatot, milliőt fabrikálni! – gondo­lom), ezeken néhány fiatalember szöveget ta­nul. Mivel a próbaidőszak legelején vagyunk, mindannyian inkább csak ismerkednek a szö­veggel – pontosít Aszlos Géza, a Temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház színmű­vésze, aki a Bánsági Vándorszínház, Petőfi: A helység kalapácsa című idei produkciójának rendezését is felvállalta. Előkerülnek a díszlet további elemei, amikről első látásra azt hittem, hogy holmi megmaradt anyagok, félretéve maj­dani felhasználásra. Összehasonlítva a tavalyi, „tekerős” díszlettel, ez a mostani egyszerű és … na, igen … nagyszerű, bár csak a bemutatót követően derül ki használhatóságuk. Így, hide­gen, a díszlet egyértelműen Albert Alpár jel­mez- és díszlettervező ötletes munkáját di­cséri. Magunk csak megszokott polgári ruhákban, illetve a kánikula miatt részben anélkül láttuk a színművészeket, ezért a jelmezekről bővebben a bemutatót követően szólunk! Tavaly jobbára vasból készült a díszlet, idén inkább fából, jövőre talán felfújható lesz – morfondírozok magamban – de mindenképpen, ötletes: hatá­sos, könnyen mozgatható, és nem túl nehéz, persze mert az alumíniumból készült sörös­hordók üresek. Megvan a filmekből ismert, két részből álló, minduntalan kicsapódó (alig)bár­ajtó – vélhetően ezt fogja csapkodni elősze­re­tettel Fejenagy, no meg Márta, a kántor „ama­zon­természetű felesége” – meg a bárpult is elkészült. A rendező elmondja, hogy a próbák már első perctől kezdve a díszletek között zaj­lanak, ami különlegessé, a megszokot­tól merő­ben eltérővé teszi a pró­bafolyamatot, mert szin­te első perctől ötvö­ződik a színmű­vészek ala­kí­tása, karak­terfor­má­lása a díszlettel, a Cimba­liband egyedi hangzású zenéjével.

Miért Végváron alakították ki a Bánsági Ván­dorszínház idei bázisát?
Tavaly Nagybodófalván úgy bántak velünk, mintha a falu szülöttei lettünk volna, nem azért nem mentünk vissza a bodófalvi helyszínre, mert bármilyen kifogásunk lenne, hanem éppen a vándorszínházi jellegből adódóan úgy tartjuk helyesnek, hogy a bázisunk is vándoroljon, mert hisszük, hogy bármely falu életében érdekes szín­foltot jelenthet a produkción dolgozó nyolc-tíz, esetünkben kilenc teljesen idegen ember. Ezért kerültünk idén Végvárra, jövőre meg más­hol fogunk „sátort verni”. A tavalyi pro­dukció lezárultával felajánlottam a résztve­vők­nek a lehetőséget az idei folytatásra, ketten – Lanstyák Ildikó kolozsvári főiskolás és Mihály Csongor marosvásárhelyi színművész – éltek is a lehetőséggel, mások másirányú elfoglaltsá­guk miatt – tudni kell, hogy sok nyári tábor, fesz­tivál zajlik térségünkben is, amelyeken a fiatal színművészek előszeretettel vesznek részt, újabb élmények, használható tapasztalatok meg­szerzése érdekében, de ez a főiskolai fel­vételik, mestervizsgák időszaka is – nem kí­ván­tak részt venni az idei produkcióban. Az említett kollégák mellett jómagam rendezőként, szer­vezőként, Orbán Enikő kolléganőm mindenes­ként és szervezői minőségben veszünk részt a pro­dukcióban, és csatlakoztak hozzánk Pignitzky Gellért, aki szegedi ugyan, de Ma­rosvásárhelyen tanulja a szakmát, Hodu Péter, a Szegedi Nemzeti Színház tagja, Vincze Tímea, a Kolozsvári Puck Bábszínház bábművésze, Mihály Péter, aki középiskolásként kacérkodik a színészi pályával, illetve Aljoscha Vlad Cobet kollégánk, a Temesvári Állami Német Szín­házból.

Eltérően a Petőfi által megírt „sze­reposztástól”, a Vándorszínház produk­ció­jában heten kapnak szerepet?
Vannak szerepösszevonások, vándor­szín­há­zi, kötetlenebb létünkből kifolyólag felrúgunk bi­­zonyos konvenciókat, amelyeket kőszín­ház­ban talán nem tehetnénk meg, a játék­sza­bá­lyo­kat úgy alakítottuk ki, hogy a legelső pil­la­nat­tól mindenki felismeri ki, melyik alakot for­málja meg és ki, miért játssza úgy, ahogy játsz­sza a rászabott sze­re­pet. Az előadás során egy kicsit arra is rá­irá­nyítjuk a néző figyelmét mi­ről is szól magának a vándorszínháznak az élete.

Miért választották éppen Petőfi víg epo­szát?
Meggyőződésem, hogy már maga, Petőfi, mindenki által ismert neve vonzó lehet a kö­zön­ségnek, másrészt a „víg” eposz meghatározás utalás arra, hogy vígjátékot láthat a közönség. Meggyőződésünk, hogy ez a történet – az ál­talunk eszközölt adaptációkkal, módosításokkal együtt maradandó élményt biztosíthat min­den­kinek. A forradalmi tevékenysége mellett, Petőfi a falu, a falusi közösségek világát emeli az irodalmunkba és mi úgy gondoljuk, hogy azok az alapigazságok, karakterek, amelyek meg­határozták a Petőfi-korabeli falut, az elmúlt másfél évszázad alatt módosultak valamelyest, de alapjaiban nem változtak. Ráadásul meglá­tá­sunk szerint semmit sem csorbult, és ma is idő­szerű a mű üzenete. Természetesen a darab­ban „magunkat is hozzuk”, megpróbáltunk arra törekedni, hogy a narrációt leszűkítsük, és több teret biztosítsunk a párbeszédnek, meg­pró­báltuk nem dramatizálni, hanem színházszerűvé tenni az elbeszélő költeményt. Bízom abban, hogy az általunk megformázott A helység ka­lapácsa elnyeri a közönség tetszését.

Milyen az élet a bázison?
Nagyon jó ütemben folynak a próbák, él­vezettel használjuk szinte egy az egyben Petőfi szavait. A körülmények mindenben megfelelőek, az időjárás az térségben megszokott, egyszer megáztunk, de hosszabb ideje olvadunk a ká­ni­kulában. Helyi támogatóink, az iskola veze­tő­ségének és a Polgármesteri Hivatal mindenben segítenek. Legfőbb támogatónk az Etnikumközi Kapcsolatok Hivatala, amely a Bánsági Kö­zös­ségért Egyesület részére biztosítja a forrást a projekt megvalósítására. Más országos intéz­mények mellett, a temesvári magyar szín­ház, a temes­vári sörgyár is segíti munkánkat.

Hodu Péter színművész Szegedről jött Te­mesvárra, a Bánsági Vándorszínház nyári pro­dukciójában résztvenni. A miért kérdésre vá­laszolva, el­mond­ta, hogy a Marosvásárhelyen tanuló, és már bejelentkezett Pignitzky Gellért­től szerzett tudomást a Vándorszínházról, és rögtön fel­keltette érdeklődését, és sikerült bekerülnie a csapatba. A szegedi fiatal szín­művész ala­kí­tá­sában Fejenagy kovács­mestert, a helység ka­lapácsát láthatja a közönség. El­mon­dása sze­rint, az alkalmi társulat sok­színűsége kitűnő al­kalom a tapasztalatcserére, a temes­vári, ko­lozs­vári, marosvásárhelyi, szegedi szín­házi al­ko­tó­műhelyekben folyó munka megis­meré­sére.

Hogyan boldogul a magyar szöveggel, Cobet Aljoscha, a Temesvári Német Színház művésze?
Szerencsés találkozás eredménye a rész­vé­telem, ugyanis Aszalos Géza beszélt nekem a vándorszínházi projektről, jómagam meg már hónapok óta kínlódtam egyedül a magyar nyelv megtanulásával. Rögtön elfogadtam Géza meg­hí­vását, és azóta is – most már jóval ered­mé­nyesebben – tanulom a nyelvet. Az alakítással nincs különösebb gondom, hiszen színészként dolgozom, a kiejtésemet kell csiszolnom, majd­nem mindent értek, amit meg nem, arra rákér­dezek. Nagyon élvezem Petőfi finom, intelligens humorát.

A szöveggel kapcsolatban, hasonlóan nyi­latkozott Mihály Csongor marosvásárhelyi sza­badúszó színművész is, számára is élvezetes Petőfi szövege, illetve a sorok közé rejtett, ma is időszerű üzenetek jelentik az igazi csemegét.

A kolozsvári Vincze Tímea színmű­vész először vesz részt vándorszínházi pro­dukcióban. „Annyira tetszik ez a fajta színházcsinálás, hogy legszívesebben min­dig ezt csinálnám. A vakáció ideje alatt szü­netel a munka a kolozsvári bábszín­ház­ban, ezért nekem kapóra jött a részvétel, és meggyőződésem, hogy sokmindent – például a jól végzett közös munka örömét – vihetek majd haza a turné befejezését követően. Izgalmas számomra, hogy a klasszikus darabot nem konvencionális kö­rülmények között, a megszokottól me­rőben eltérő környezetben, és sajátos munka­fo­lyamat eredményeként hozzuk létre. Én több szereplőt is alakítok, ami nagyobb ki­hívást jelent számomra.”

A marosvásárhelyi Mihály Péter, báty­ja, Csongor ösztönzésére jött el Vég­vár­ra, és elmondása szerint a jövőre ese­dé­kes érettségi vizsgaát követően, útja akár a színművészeti főiskolába is vezet­het.

Szintén Szegedről érkezett, Marosvá­sár­helyi kitérővel Pignitzky Gellért is. Ma­rosvásárhelyen elterjedt a Bánsági Ván­dorszínház jóhíre, és az első egyetemi évét éppen befejező fiatal hallgató, ta­pasz­­talatszerzésre kitűnő alkalomnak tar­totta a részvételt, ezért jelentkezett. “Kí­ván­csi vol­tam arra, hogyan lehet pár hét alatt lét­rehozni egy előadást, amelyet aztán egy­másután tizennégy külön hely­színen kell előadni- mondta a fiatal szín­művész-jelölt. Ez elindította a fantá­ziá­mat, és íme, itt vagyok, és nagyon örülök neki, hogy részt vehetek a produkcióban.”

*

A bemutatóra au­gusz­tus 1-jén Vég­váron kerül sor. Következő elő­adások: augusztus 2. – Igaz­falva, augusztus 3. – Lugos, augusztus 4. – Újmosnica,  au­gusztus 5. – Újszentes, augusztus 6. – Magyar­szent­márton, augusztus 7. – Ótelek, augusztus 8. – Zsombolya, augusztus 9. – Nagy­szent­miklós, au­gusztus 10. – Német­szent­pé­ter, augusztus 11. – Pan­kota, au­gusztus 12. – Borosjenő, augusztus 13. – Nagy­zerind, augusztus 14. – Ágya.