Holnap adják át ünnepélyes keretek között az Új Ezredév Központban a HURO/1101/165/2.1.3 számú pályázat keretében felépített ökumenikus épületrészt, mely híven tükrözi a méltán világhírű magyar építész Makovecz Imre jellegzetes építészeti vonalvezetését.
Nt. GAZDA ISTVÁN lelkipásztor mutatja be az elkészült épületet a HETI ÚJ SZÓ Olvasóinak.
A nagy lelkesedéssel 1999-ben elindított templomépítés többéves szünetet követően, amikor csak kisebb munkálatokat végezhettünk el, tavaly kapott újabb lendületet az ökumenikus szárny felépítésével. Holnap, az új beruházás felavatásával lezárul egy újabb, lényeges szakasz az Új Ezredév Központ építésében. Reményeink szerint sok jeles meghívottunk körében vehetjük birtokunkba az új épületet. Tulajdonképpen egy négyszintes épület kerül átadásra, amelynek három szintje használható állapotban van, az alagsorban lesz szükség további munkálatok elvégzésére.
Milyen hasznos terekkel gazdagodik a közösség?
A földszinten istentiszteleti helyszínként szolgáló termet alakítottunk ki, ahol az istentiszteletekre kerül sor a tulajdonképpeni templom felépítéséig. E mintegy százhúsz férőhelyes, korszerű technikával felszerelt teremben konferenciák, tanácskozások megszervezésére is lehetőség nyílik. A nagyterem mellett kap helyet egy korszerűen felszerelt irodahelyiség is. Az emeleti részben öt, külön fürdőszobával ellátott, hangulatos és kényelmes vendégszobát alakítottunk ki, amelyekben, ahogy az épület egészében, uralkodó szerepet kapott a fa. A faburkolatok, oszlopok külön-külön és együttesen is díszei a tereknek és az épületnek. Reményeink szerint sokan fognak temesvári tartózkodásuk alatt vendégszobáinkban megszállni. A tetőtérben kapott helyet az épület legszebb terme, a kiállítóterem. Egyházi, és világi kisebb méretű kiállítások megszervezésére biztosíthat e tetőmegvilágítású illetve korszerű belső világítással is rendelkező terem kiváló lehetőséget. Az idei esztendő végéig sort kerítünk arra, hogy az alagsori részt is hasznosíthatóvá tegyük. Ez a pályázaton kívül kerül, reményeink szerint mielőbb, megvalósításra. Ez az épületrész ideiglenesen egy magyar klub funkcióját fogja betölteni, hiszen a Temesváron élő fiatal és fiatalos magyar embereknek kívánunk találkozási helyszínt biztosítani. Ezen a helyen is hangsúlyozzuk, hogy a felépített, illetve a továbbiakban felépítésre kerülő épületek nem kizárólag a gyülekezetünk számára épülnek, hanem a bánsági magyar és ezen belül a temesvári magyar közösség számára. Felvállalt célunk a Temes megyei és temesvári magyar közösség kulturális, szellemi otthonának a megteremtése. E célt szolgálná a már említett alagsori rész, ahová egy tekintélyes méretű képernyőt fogunk elhelyezni és a magyar sportrajongók például együtt drukkolhatnak valamely fontos mérkőzés során. De más ötleteink is vannak a tér közösségi hasznosítására.
Az ökumenikus épületszárny kulturális hasznosítására melyek az elképzeléseik?
Amint azt elmondtam, felvállalt célunk a helyi és megyei magyar közösségek számára otthont biztosítani ebben, a Magyar Ház felépítése óta eltelt nyolc évtized alatt a legnagyobb értékű közösségi beruházás nyomán létrehozott központban. De át kívánunk lépni a nyelvi korlátokon, nyitni szeretnénk a soknemzetiségű Temesvár és a felekezetek sokaságát tömörítő város és a régió irányába. Az elmúlt esztendő során több alkalommal szerveztünk ökumenikus istentiszteleteket, kiállításokat bonyolítottunk le, konferenciákat szerveztünk, melyeknek lényeges része volt az ökumenikus jelleg, folytatni szeretnénk ezt a munkát. Ugyanakkor, miután soron következő épületünk felépül, akkor Temesvár zenei életének színesítéséhez kívánunk hozzájárulni, ugyanis az ökumenikus épület szomszédságában levő épületet kisebb filharmónia épületnek szánjuk, tudván azt, hogy Temesváron kevés a koncertek megtartására alkalmas terem, a gyárvárosi városrészben meg éppenséggel egyetlen ilyen rendeltetésű épület sem található. Szintén a város irányában való nyitás szellemében a majdani templomunk alagsorában, nagy területű kiállítási termet tervezünk létrehozni a kortárs képzőművészek munkáinak a bemutatására. Nyilván, hogy mindezek ma merész álomnak tűnhetnek, de amint az már most látható, az épületünk maga is a legtökéletesebb művészeti alkotásként hat, és felépítésüket követően a további épületek csak növelik ezt a hatást.
A temesvári forradalom huszonötödik évfordulója alkalmára tervezett rendezvények között milyen szerep jut az új épületnek?
Természetesen ebben az épületben is lesznek rendezvények, hiszen ez az épület is Temesvár része, ugyanakkor köztudott, hogy az új templomot a forradalom templomának álmodták meg annak idején a temesváriak. Nyilvánvaló, hogy a belvárosi Református templomnak és gyülekezetnek rendkívül fontos szerep jutott a temesvári forradalom alatt, hiszen tagadhatatlanul onnan indult a akkori, gyülekezeti és etnikai hovatartozást felülíró ’89-es népi megmozdulás, ezért a megemlékezések rendjén is kulcsfontosságú a belvárosi helyszín, de a sokrétű rendezvénysorozatban bizonyosan lesznek olyan rendezvények, amelyekre a gyárvárosi gyülekezetben kerül sor.
Meglátása szerint, mikor kerülhet sor, a ma még csak az alapozás szintjén levő templomegyüttes átadására?
Meggyőződésem, hogy mindannyian, reformátusok és magyarok azt szeretnénk, ha a Reformáció 500. évfordulóját a Makovecz Imre által megálmodott új temesvári templomban ünnepelhetjük. A rendelkezésünkre álló rendkívül rövid idő miatt ez az álom viszonylag távol áll a megvalósítástól, annál is inkább, mivel számos tényező együttes hatása nyomán kerülhet sor a templomépítés befejezésére. De a valóság talajára visszatérve, további támogatások megszerzését szándékozunk megkísérelni, amikor csak alkalom adódik erre, annál is inkább mivel úgy érzem, hogy a most záruló pályázat ópusztaszeri vezető partnerével egymásra találtunk, ugyanakkor a pályázat lebonyolítása során itthon is számtalan tapasztalatra tettünk szert, amit a továbbiakban is hasznosítani kívánunk. Erről legutóbbi tematikus kirándulásunk során, amikor meglátogattuk a pályázatban megvalósított objektumokat, tárgyaltunk is az ópusztaszeri partnereinkkel, akik további együttműködésben is gondolkodnak, amennyiben erre lehetőség lesz.
Mi volt a legnehezebb a most záruló pályázat lebonyolításában?
Túl az indulás nehézségein, amikor mindenféle adminisztrációs problémákat kellett megoldanunk, majd újratervezési és anyagi gondjainkra is megoldásokat kellett találnunk, a tulajdonképpeni kivitelezés folyamatában az alvállalkozók megbízhatatlansága miatt adódtak bonyodalmak. A meglehetősen rövid kivitelezési időszak és a határidők kitolódása inkább dr. Földváry Attila, az általunk az építkezés felügyeletével megbízott szakembernek okoztak álmatlan éjszakákat. Esetemben a pályázat keretében felvállalt rendezvények megszervezése, kiadványok elkészítése, időpontok egyeztetése volt igencsak megterhelő, hiszen meglehetősen túlvállaltuk magunkat, ugyanis öt ökumenikus istentisztelet, öt kiállítás, két nagyszabású konferencia, egy bibliakiállítás, és két kétnapos tematikus kirándulás megszervezését vállaltuk fel. Ezek mellett három igényes kivitelezésű népszerűsítő kiadvány, továbbá hat Kút-szám és egy szórólap kiadására került sor. Elmondható, hogy programok tekintetében igen magasra helyeztük a lécet, a pályázatban résztvevő összes partner együttesen sem szervezett ennyi kiegészítő programot, rendezvényt. Végszóként elmondhatom, hogy meglátásom szerint már ez, a holnap felavatásra kerülő épület önmagában, komoly lehetőségeket biztosít a bánsági magyarságnak a közösségi rendezvények szervezésére, és bízunk abban, hogy folytathatjuk a templomépítési munkát. Szeretettel várunk minden érdeklődőt a holnap 11 órakor kezdődő ünnepségre!