Az elmúlt hétvégén ünnepelte az 1873-ban felszentelt, és Szent Márton oltalmára bízott jelenlegi templomának száznegyvenedik évfordulóját a magyaszentmártoni római katolikus közösség, amelyen részt vettek az Algyői Móra Ferenc Népszínház társulatának tagjai, a vajdasági Martonos küldöttsége, Halász Ferenc, a Temes megyei RMDSZ-szervezet elnöke, több tanácsos mellett, Vajda Pál újvári tanácsos, volt polgármester, akinek mandátuma alatt újultak meg a magyarszentmártoni középületek, és az új műútnak köszönhetően került közelebb „a világhoz” a kétszázhuszonöt lelket számláló kis falu, Boros György tanácsos és meghívott vendégként, a helyi magyar közösség barátja, Marossy Zoltán, megyeházi főtisztviselő.
Az alkalomra feldíszített istenházában az ünnepi szentmisét, ft. Heinrich József helyi plébános meghívására, ft. Savelin Zoltán, a martonosi testvértelepülés plébánosa celebrálta, aki szentbeszédében Pannónia szentje, a Szombathelyen született Szent Márton személyiségének ismertetése során, hangsúlyozta, hogy a legegyszerűbb keresztény lelkületű emberből vált népének hű pásztora, akinek élete a mai nemzedékek számára is példaértékű. “Soha sem volt könynyű kereszténynek lenni – hangsúlyozta az igehirdető – kevesen tudják teljességgel felvállalani és képviselni a szeretet nagy parancsolatát. Szent Márton igazi keresztény volt, és példás élete mindannyiunknak azt üzeni, hogy a keresztényi értékek mentén kell élni, ami mai szemmel nézve életünkben egy csodával ér fel.”
Köszöntő beszédében ft. Heinrich József mondott köszönetet az igei útravalóért, majd a helyi számbelileg ugyan megfogyatkozott, de hitében a templomépítő elődökhöz méltóan erős közösség tagjainak az ünnep megszervezése érdekében nyújtott segítségért, ugyanakkor megköszönte az algyői színtársulatnak az önzetlen segítéséget, amellyel támogatta az Óteleken januárban induló gyermekotthont. A templomi rendezvény nemzeti imánk és a Boldogasszony anyánk ősi fohász közös eléneklésével ért véget. Ft. Heinrich József elmondta, hogy a második félévtől kezdi el működését a dévai Szent Ferenc Alapítvány óteleki gyermekotthona. Folyamatban van az engedélyeztetés, és most már bizonyos, hogy egy székelyföldi, kétgyermekes, nevelőszülői képesítéssel rendelkező fiatal család veszi át a gyermekház irányítását, és neveli saját gyermekeivel együtt az Ótelekre kerülő gyermekeket. “Az óteleki lakosság gyermekház iránti elkötelezettségének fokmérője az is – ismertette a plébános – hogy az algyői színház előadásán megtelt az óteleki kultúrotthon és hatszáztíz lejt adományoztak az ótelekiek a gyermekház javára!”
Boros György élete szorosan összefonódik szülőfalujának, Magyarszentmártonnak legutóbbi, több mint félévszázados történetével, s örömmel mondta: “ilyen még nem történt, hogy két napra terjedjen a templom ünnepe, ebben a maroknyi közösségben. Hálásak vagyunk az önkormányzat tagjainak, Idvorianu Gabriel polgármesternek a támogató hozzállásáért a tiszteletetért, amely övezi a magyarszentmártoni, száznál alig nagyobb lélekszámú magyar közösséget.” A tanácsos a hajdan virágzó település néhány adatának említésével kívánja szemléltetni ennek dicsőséges múltját, mely szerint 1803-ban (egyes források 1806-ra, mások 1333-ra teszik a Bega-menti kis falu okiratos első említésének időpontját!) Magyarszentmártonban 140 házban, 803-an laktak, a helyi iskolában 130-an, 70 fiú és 60 lány tanult. Azt is rögzítették, hogy a tanulók közül évet ismételtek 32-en. “A számadatok egyértelműsítik, hogy mára harmadára csökkent a lakosság száma a faluban, és a legfájóbb, hogy a felújított iskolába és óvodába összesen 22 gyermeket irattak be. Jelenleg a lakosság még mintegy fele magyar, de az etnikai összetételtől függetlenül fokozatosan öregedik el a közösség, a fiatalság száma nagyon alacsony, ezért elengedhetetlenül szükséges tenni valamit a falu megmentéséért -hangsúlyozza Boros György. A község vezetősége az anyagi források függvényében igyekszik orvosolni a falu gondjait, folyamatban van a vezetékes vízhálózat korszerűsítése, a házak csatlakoztatása, a kultúrház körüli apróbb teendőkre is biztosítva van a fedezet, és jövőre sor kerülhet a megígért temetői kápolna felépítésére és az iskolaudvar végében a labdarúgópálya használatba adására. A gyepesítés megtörtént az ősz folyamán, tavaszszal végzik el a szükséges munkálatokat, és mire jóra fordul az idő mecscseket is szervezhetünk az új pályán. Községi szinten a csatornázásra elkészültek a tervek, forrásunk a beruházás kivtelezésére egyelőre nincs ugyan, a falvak bekamerázására viszont megvan a fedezet, és reményeink szerint e beruházás nyomán nagyobb lesz a közbiztonság a településeinken.”
Az idei magyarszentmártoni búcsú, a Kátó Sándor színművész irányította Móra Ferenc Népszínház jótékonyság jegyében előadott A vadállat című kabaréelőadásának köszönhetően, minden korosztálynak biztosított kulturális csemegét. Óteleken és Magyarszentmártonban is nagy érdeklődéssel fogadták az algyői társulat produkcióját. Este hagyományos búcsúi bállal folytatódott az ünneplés, másnap pedig a ft. Kapor János temesvár gyárvárosi plébános által celebrált szentmisén vettek részt az ünneplő falu lakói.


15 Nov 2013
Írta admin
0 Hozzászólás
