Annak ellenére, hogy törvényes rendelkezés nincs erre vonatkozóan, a Táncos a sötétben című produkció esetében a népszerűsítő anyagokra nyugodtan kitehettek volna egy könnyezésre utaló hangulatjelet létrehozói, mert az előadás végén sokan a nézőtéren ülők közül megkönnyezték a főhős tragikus történetét.
Pedig a Temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színházban bemutatott, Kocsárdi Levente rendezésében színre vitt Patrick Ellsworth TÁNCOS A SÖTÉTBEN című, a musical formai eszközeire ala­pozó előadás első pillanatai nem sejtetik a sötét végkifejle­tet. Meglehetősen harsány, mű­kedvelő színészek toborzásának álcázott az indítás. A rendező jó érzékkel már a leg­elején bekapcsolja a Nagyérdeműt, és sokan rögtön szem­besülnek a sötétséggel, a bekötött szemmel megtett néhány méter a látóideghártya visszafordíthatatlan károsodásában szenvedő Selma sötét világába enged betekintést. Kissé hosszadalmasan ugyan, de sikerrel tárja a néző elé a rendező Selma hétköznapjait és az őt alakító Magyari Etelka színművésznek lehetőséget biztosít arra, hogy kitűnő érzékkel hitelesen ala­kíthassa a cseh bevándorló fiatal édesanyát, a musical szerelmesét, az örök álmodozó nőt, a betegsége előrehaladtával pe­rifériára kerülő, gyilkossággal vádolt munkásnőt.
A darab első felvonása Selma sokfajta sötétséggel va­ló, melodrámába illő, harcának leképezése, az elmélyülő vakság miatti tulajdonképpeni sötétség mellett, a kicsinyes lelkek sötétsége, a főhős környezetében leselkedő gonosz sötét fenyegetése is helyet kap: Selma története egysze­rű, közérthető, a rendező fokozatosan bontakoztatja ki az igazaságtalanul gyilkossággal vádolt főhős drámáját, de teret kap a – musicalba illő – viszonzatlan szerelem is. Érthe­tő, ugyanakkor érthetetlen Sel­ma elzárkózása a szerelem elől, többször is tisztázódik, a fő­hős mindent energiát és anyagi forrást a kisfia, Gene számára létfontosságú szemműtétnek rendel alá, ezért nincs sem helye, sem ideje az – általa önzésnek minősített – szerelemnek. Nem egészen egyértelműen, de a csalódásra utaló jeleket is érzékelni véltünk a darab e szakaszában… Végigkíséri a darabot, és a nézőben az emberi jóságba, segítőkészségébe vetett bizalom megerősítését szolgálja, Selma műhelybeni idősebb munkatársa, Kathy (Csoma Judit jeleskedik e szerep megmintázásában), a vég­letekig kitartó bajtársi hoz­­záállása. Ál­­tala nem teljesen sö­tét a da­rab hangulata. A vaksága mi­att bajba kerülő, illetve a be­- vándorlókhoz leginkább ellen­ségesen viszonyuló, kegyetlen főnöke zsarnokoskodásának kitett Selmát oltal­mazó idősebb munkatárs a sivár kör­nyezetből ragaszkodásával kirívó alakja, vélhetően a nézőben is egy-egy igazi, segítőkész barát alakját eleveníti fel. Mert állandó a visszacsatolás: annak ellenére, hogy a történet erőteljesen Selma egyéni drámájának ábrázolása, a képzeletbeli színpadról mindenki által jól beazonosítható, környezetünkben jelenlevő, a valóságos alakok hasonmásai köszönnek vissza. Van mozgás a színpadon, fények, tánc, a helyenként hosszúra nyúlt jeleneteket feldobják a Vlaicu Golcea zeneszerző által jegyzett zenés betétek, eddigre a néző is megszokja a játékteret, megtanulja bepásztázni egyik végétől a másikig, de mintha a rendező biztos akarna lenni afelől, hogy mindenki mindent jól lát, ezért fontos szerepet kap a megfelelő időben alá­szálló vetítővászon, amelyről, az operatőr szerepét hatásosan és felettébb hasznosan alakító Mátyás Zsolt Imrének köszönhetően, közelről követhetők a játéktér távolabbi részein zajló események is. Ezt az érzetet erősíti meg az igazságról, igazságosságról, igazságszolgáltatásról, életről, ha­lálról, bűnről és bűnhődésről megfogalmazott evidenciákat kimondó szereplő. Nem vitás, hogy művészi adottságainak kiaknázásával, valamiféle misz­tikum által belengett miliőt teremtve, Molnos András Csabának sikerül magára és mondandójára irányítani a figyelmet, de azt az érzetet kel­ti, mintha feltétlenül meg kel­- lene, esetleg újra kellene magyarázni, ilymódon kiemelni, aláhúzni azt, amit a néző ma­ga is tapasztal.
A végkifejlet felé lineárisan haladó cselekménysort ha­tásosan szakítja meg a rendező, az idősíkok eltolódása nem okoz zavart, és jól elkülönülve jutnak kifejezésre például a főhős önmaga és gyer­meke sikeréhez fűződő ál­mai, képzelt vagy valós történetek emlékei és szereplői. Mindezek sikerrel árnyalják Selma karakterét. Később a tárgyalás, ítélethirdetés és a végifejlet is akár egy jól olajozott gépezet, pontosan összekomponálva kerül a néző elé, végső meglepetésként egy jókora “csavart” is elhelyez a rendező, amitől a drámai helyzet megoldására számít a né­ző, de mégsem, (a rendező kö­- nyörtelen, akár olykor az élet …) a dolgok rendületlenül haladnak előre a szabályozott úton, és Selma egy romlott, ér­dekhajhász, pénzközpontú rendszer és az amerikai pszeudo-demokrácia áldozata lesz. A Balázs Attila, Szilasi Eszter Júlia, Kiss Attila, Aszalos Géza, Vass Richárd, Éder Enikő, Lőrincz Rita, Mátyás Zsolt Imre, Tar Mónika, Molnár Bence, Lukács Szilárd, Mihály Csongor és Molnos András Csaba temesvári színművészek által életre keltett világot, amelyben ismét szerepet kapott Csoma Judit és Horányi László vendégművész, illetve a rendezői bátorságnak köszönhetően szót ka­pott két gyerekszereplő, Makkai Gergő és Lázár Dávid is, a modern színház sokszor különc, avagy hatásvadász esz­köztárát mellőzve teremti meg Kocsárdi Levente rende­ző úgy, hogy Mihai Donici mű­építésszel, díszlettervezővel és Mihaela Cretescu dizájnerrel a minimalizmusra ala­- pozva sikerül felülírni, újraértelmezni a klasszikus musical megszokott formavilágát. Eb­ben a musicalban elmarad a happy end, viszont valós színházi élményt biztosít, amelyet ki-ki saját habitusának megfelelően értelmez.