Évtizedes hagyományt folytatva minden év novemberének elején egy makói csoport Pécskán fölkeresi a magyar emlékhelyet. A kezde­ménye­ző a szép emlékű makói pedagógus, sportvezető Mendei Árpád, a makói Szirbik Miklós Egyesület egyik ala­pí­tótagja volt. Halála óta Forgó Géza, történész-muzeológus kez­de­ményezi a honismereti túrával felérő utazást, idén az elmúlt hétvégén látogatott Ma­gyarpécskára a Szirbik Miklós Egyesület és a Máltai Szere­tet­szol­gálat makói csoportja, hogy a pécskai templomkerben kialakított magyar emlékhelyen adózzanak a di­cső elő­dök emlékének. A helyszínen Nagy István, pedagógus, helytörté­nész fogadta a makói látogatókat, és is­mer­tette a száz évvel ezelőtt Magya­r- ­­pécskán született, a magyar köz­élet meghatározó személyiségeinek mun­kásságát. A látogatók megemlé­kez­tek Mester János jezsuita papról, tanár­kép­ző főiskolai tanárról, Ormós Zsigmond politikus, történetíróról, a te­­mesvári szépművészeti múzeum ala­pí­tójáról, Kálmány Lajos népköl­té­szeti gyűjtőről, Nagy Oszkár festőről és Klebelsberg Kunóról, egykori köz­oktatásügyi miniszterről, akinek ne­véhez fűződik többek között a ta­nár­képzés reformja, a nyolc osztályos iskola bevezetése, a szegedi egyetemi építkezések és az iskolaalapítások. Miután ellátogattak a Maros pécskai szakaszához, a makói csoport tagjai Temesvárra utaztak, ahol a Magyar Házban meglátogatták a Bolyai János emlékszobát, és a Heti Új Szó szer­kesztőségét, és részletes tájékotztotó keretében ismerhették meg a közada­ko­zásból felépített Magyar Ház há­nya­tott sorsát. A makói vendégek a Liget úton a Szabadság tér irányában haladva megtekintették a huszadik század első évtizedében, Alpár Ignác tervei szerint épült Postapalotát és a mellette levő egykori Osztrák-Ma­gyar Bank, ma Román Nemzeti Bank impozáns épületét. Az egykori Erdélyi Kaszárnya máig fennmaradt épü­lete (ma a román színház második rendezvényterme) mellett elhaladva a Bolyai utcában tekintették meg az egykori Vezérkar épületének sarkán Bolyai János emlékére 1993-ban elhelyezett, már akkor európai gondol­kodásra valló, ötnyelvű emléktáblát, majd a Szent Katalin-templomot. A tíz éve bezárt Hunyadi kastélyt csak kí­vülről nézték meg, és rövid tájékoztatást hallhattak az épület történetéről, a belső udvarban folytatott ásatások eredményeiről, majd a Ferenc József Színház, ma Román Nemzeti Opera melletti Rezső (Alba Iulia) utcán ha­lad­va (a turisztikai információs iro­dában ezúttal sem rendelkeztek ma­gyar nyelvű városismertetőkkel – m.z.) kerültek a Szabadság térre, ahol a csoportnak bemutatták a teret övező épületeket, a Kórház (Marasesti) ut­cá­ban, az ezerhétszázas évek derekán épült máig működő ispotályokat, kór­házakat, a ferencesrendiek Városház (Ungureanu) utcai egykori kolostorát, melynek homlokzatáról az épület fel­újítását követően lekerült a temesvári népfelkelésben 1989. december 17-én elesett Csizmarik László, a Bartók Béla énekkar egykori karnagyának emléktáblája. Amikor a gyilkos golyó eltalálta, a karnagy éppen a tömegnek az állam mai himnuszát tanította… A népfelkelés hősének neve mégsem marad teljesen ismeretlen az utókor számára, mert a bejárat bal oldalán levő műanyag-pannón áll a szöveg: “A forradalom Hősének emlékére Csizmarik Ladislau.” A Dóm térre ér­kezve, a csoport megcsodálhatta Te­mesvár legszebb barokk terének épü­- leteit – a székesegyház meglátoga­tására két esztendő múltán visszatér­nek – ígérték a vendégek, ugyanis most a felújítási munkálatok miatt nem látogatható az istenháza – majd az egykori Trombitás szálló/vendéglő mellett elhaladva, a Római Katolikus Püspökség tiszteletet parancsoló épü­lete mellett, és a hajdani Szana bank épülete előtt elhaladva érkeztek a Szent György térre, Komárom hős védője Klapka György szülőházához, ahol megemlékeztek az 1848/49-es forradalom és szabadságharc temes­vá­ri vonatkozásairól. A tartalmas sétát fehér asztal mellett, a Mercy-házként ismert palotában zárták a vendégek, akik megtudták azt is, hogy az épület alagsorában egykor a városi fogda működött, és pár évtizeddel Mercy kormányzó 1934-ben bekövetkezett halálát követően épült, de azért a te­mes­váriak és a Béga-parti város igazi történetének megismerésétől nem ódz­kodók, Mercy-házként említik.
(m.z.)