– egy közvita margójára –

A sok sebből vérző romániai közoktatás esélyeiről, a nyílt kommunikáció, a kiszámíthatóság és a reformok fontosságáról dr. Erdei Ildikóval, a Bartók Béla Elméleti Líceum igazgatójával beszélgettünk.
– A rendszerváltás óta 33 oktatási minisztere volt a romániai közoktatásnak. Megmaradtunk annál a gyakorlatnál, hogy az új oktatási miniszter rendszerszintű változtatásokat is hoz? Daniel David a BBTE rektora volt, pszichológus, úgy tűnik, hisz a kommunikáció erejében, beiktatása óta gyakran olvashatjuk nyilatkozatait a sajtóban. Most a kerettantervek közvitája zajlik?
– Nem váratlan lépés ez, hiszen korábban is dolgoztak a kerettanterveken, de hogy az új minisztérium ilyen gyorsan felvállalta ezt, egy öthetes közvita első felének lettünk tanúi. A most érettségiző diákoknak már az új kerettantervek alapján kellett volna tanulniuk, hiszen ők elsőkként előkészítő osztályba jártak, az elemi osztályban és a felső tagozaton is új kerettantervek szerint tanultak. Talán a világjárvány torpedózta meg vagy állította meg a folyamatot. Bár több minden közrejátszhatott, hiszen a tankönyveik is mindig késéssel jelentek meg. Már évekkel ezelőtt az új kerettantervek is elkészültek, közvitára is sor került, két változatot is láttunk, mégis visszavonták őket. Most egy aránylag újszerű koncepció mentén kidolgozott tervekkel találkozhatunk. Különböző munkacsoportok alakultak, a kollégák az iskola szintjén, a tanintézményvezetők hálózatán keresztül, a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége, az oktatási államtitkársággal együttműködve közös álláspont kialakításán dolgozik. Véleményeket, módosítási javaslatokat, visszajelzést fogalmazunk meg. Van egy olyan irányú folyamat is, hogy a kisebbségi, a magyar tannyelvű oktatásra is legyen kidolgozott kerettanterv. Jelen pillanatban nehéz megítélni, hogy ez előnyös vagy hátrányos számunkra. A megjelent vélemények sokfélék, sőt végletesek is. A választható tantárgyak száma nő, a törzsanyag és a kötelező óraszám csökken, én iskolai intézményvezetőként úgy gondolom, hogy ez pozitív irányú elmozdulás. Helyileg minden intézményben el tudjuk dönteni, hogy az éppen aktuális generáció igényeihez alkalmazkodjunk. Az alapelv mindenképpen bátorító. Ha másik oldalról vizsgáljuk meg a kérdést, akkor rögtön felmerülhet a gond, hogyan hozható össze a megfelelő órarend, ha új csoportok alakulnak, vagy milyen szaktanárokat lehet bevonni a munkába. Ezek is jogos kérdések. Korábban volt már a román oktatási rendszernek olyan időszaka a 2000-es évek legelején, amikor igencsak hittünk a választható tantárgyak fontosságában. Komoly munkát végeztünk annak érdekében, hogy felmérjük az igényeket, kitaláljunk tantárgyakat.Megtapasztaltuk, hogy az akkori nagy lendületből fokozatosan elsorvadt a sokfajta választási lehetőség. Az elemiben, az 1.-4. osztály szintjén csak akkor lehetett választható tárgyakat tanítani, ha a tanító ezt önként vállalta, szaktanároknak ugyanis nem lehetett megfizetni ezt a munkát. A felső tagozaton minimálisan egy, illetve nyolcadik osztályban két tantárgyat választhatnak a magyar tannyelvű iskolába járó gyerekek jelenleg, de a tanfelügyelőségek részéről gyakori volt a nyomás, hogy maradjunk a minimum óraszámon. Ha a második idegen nyelvet választották a szülők, gyerekek, akkor ez kimerítette a választható tantárgyak teljes tárát. Ehhez képest a most közvitára bocsátott kerettantervekben sokkal bátrabban hozzányúlnak a tantárgyakhoz is. Ez az, ami azonnal nagy vitát generált, hogy kinek kellene történelmet vagy latin nyelvet tanulni. Megszoktuk, hogy szkeptikusak legyünk? Bár az is igaz, hogy az új tanügyi törvényben előírt, új érettségi rendszer köszönő viszonyban sincs a kerettantervvel. Csak egy példát mondjak: az új érettségi rendszer kötelezővé teszi a második idegen nyelvet, viszont a kerettantervek a kisebbségi iskolák esetében megjegyzik, hogy akár el is tekinthetünk a második idegen nyelvtől. Nyilván ezzel hátrányos helyzetbe kerülhetnek a magyar tannyelvű iskolába járó diákok mind az iskolában, mind később a munkaerőpiacon. Míg egyfelől az új kerettantervek a szaktantárgyak esetében egyfajta szakosodást segítenének, hiszen a szaknak megfelelő tárgyakat lehet nagyobb óraszámban tanítani, az új érettségi viszont előír olyan tantárgyakat, amelyeket a másik típusú tantárgycsoportból kellene választani. Nem lenne logikus, hogy éppen megszüntetjük azokat a tantárgyakat, amelyekből esetleg majd a diáknak érettségiznie vagy írásbeli próbát kell tennie. A kiszámíthatóság hiánya elbizonytalanítja az embert, bár most itt az alapelvek között a kiszámíthatóság szerepel az első helyen. Én azt látom, hogy az új miniszter nyitott a kommunikációra. Voltak minisztereink, akik nagyon sokat kommunikáltak, de nem kerestek választ a kérdéseinkre. A változást abban látom, hogy a tárcavezető fontosnak tartja, hogy elmagyarázza, mi van egy-egy döntése mögött, hogy különbséget tegyen a minisztériumra tartozó kérdések és azok között, amelyek bár oktatási ügyeket érintenek, mégis inkább a tanfelügyelőség vagy az iskolaigazgató hatáskörébe tartoznak. A miniszter azt ígérte, hogy májusig megszületik egy olyan helyzetelemzés, amely alapján reális reformok kezdődhetnek. Ehhez képest, már most megjelentek a kerettantervek. A vegyes érzelmek ellenére beiratkoztunk a megalakuló munkacsoportokba, és reméljük, hogy hasznos munkát fogunk ebben végezni.

– Engem egészen meglepett a miniszternek az a kijelentése, hogy be kellene tiltani a diktálást, illetve a könyvből való másolást, vagy másoltatást, mert hogy ezek egyáltalán nem hatékony oktatási módszerek. Nem gondoltam, hogy ezek módszernek tekinthetők, azt hittem, már elavultak és nem is használják őket.
– Mondjuk, ha erről beszél, akkor ezek szerint nem. Nyilván, hogy mind a diktálás, mind a másolás hasznos módszer az elemi osztályban. Persze nem erre gondolt. Valószínű a hozzá érkező visszajelzések alapján vannak még mindig olyan tanárok, akik ezt alkalmazzák. Az én tapasztalatom az, hogy ha egy tanár ilyen eszközökhöz nyúl, annak haszna nincs, de csend van az osztályban.

– Túlélési üzemmód?
– Az. A füzetben látható, hogy munka volt, az óra eltelt. Én egy olyan generációnak vagyok a tagja, amely így élte túl az egyetemet is, akkor még a fénymásoló is csak abban segített, hogy lefénymásoltuk egy kolléga diktálás nyomán leírt jegyzetét. Az is biztos, nagyon sok sebből vérzik ez az állandóan megreformált oktatási helyzet. Sokszor a tanárnak a legnagyobb jóindulattal a számtalan képzés ellenére is nehéz megtalálnia azokat az eszközöket, amelyekkel egy aránylag nagy létszámú osztályt hatékonyan segíthet az ismeretszerzésben. De beszélhetünk az integrációs folyamatok elégtelenségéről is, az elmúlt időszakban a sajátos nevelési igényű gyerekeknek a közoktatásba való integrációja csak egyoldalúan valósult meg, hiszen az iskolák messze nem kapták meg azt a támogatást, ami a gyógypedagógiai vagy az egyéb típusú szolgáltatásokat jelenti. Hogy lehet ma egy olyan órát megtartani, ami megfelel mind a tartalmi, mind a módszertani követelményeknek? Alapelvként a mai gyerekek, diákok tanításában az interaktív, a cselekedtető módszereket alkalmazunk, hiszen minél többet, minél inkább alkalmazza a megszerzett tudást már az órán is a tanuló, annál nagyobb a valószínűsége hogy a megértés létrejön, és a tanulás már az osztályteremben elkezdődött.

– Azt is hallottuk, hogy bizonyos tantárgyakból csak digitális tankönyvek lesznek. Most mi a helyzet? Vannak digitális tankönyvek?
– Minden tankönyv létezik digitális formában is. Kérdés, hogy mit értünk digitális tankönyveken, a magyar nyelvre lefordított, elektronikus formában elérhető tankönyvekben nincsenek meg az interaktív modul részek, bár a szövegek elérhetők, PDF formában a minisztérium honlapján. Hogy csak digitális formában létezzenek a tankönyvek, ez nekem, a könyvhöz szokott X generációsnak szokatlan, mert ehhez egy másfajta tanulási folyamat is társul. Nyilván a mai egyetemi hallgatók simán jegyzetelnek a telefonjukon, de hogy ez mennyire segít a rögzítésben, a mélyebb tanulásban, az kérdéses, de elképzelhető, hogy efelé tart a világ.

– A tanévnek ez a része a különböző versenyek időszaka. A miniszter arról szólt, hogy az elemi osztályokban ne legyen több országos verseny, vagy egyáltalán ne legyen verseny. Mi a véleményed erről?
– Helyeslem ezt. Pszichológusként mindenképpen úgy látom, hogy egy 67-8 éves gyermeket nem kell olyan helyzetbe hozni, amelyet stresszként él meg.Nagyon gyakran találkoztunk olyan gyerekekkel, akik egy országos versenyről dicsérettel, vagy akár egy második hellyel jöttek vissza, mégis úgy élték meg, hogy ők nem jártak sikerrel. Érzelmileg nem elég érettek, mert a szempontváltás, az empátia, a konfliktusfeldolgozás munka, és életkori sajátosságként később jelenik meg. Ha a nagyobb korosztályokat nézzük, nyilván szükség van megmérettetésre, a kisebbségi oktatási létből adódóan különösen fontos a visszajelzés. Az is ide tartozik, hogy a tanárok munkáját nagyon gyakran a versenyeredmények alapján értékelik, és akkor kialakul egy ilyen szükséglet, ami nem biztos, hogy az oktatás ügyét vagy a gyermekek fejlődését szolgálja. Ugyanakkor a szülői közösség részéről is érkezik ilyenfajta nyomás, hiszen olyan világban élünk, ahol meg-megmutogatjuk magunkat. Az országos versenynaptár maga állandó kérdéseket vet fel, sose tudjuk, hogy egy verseny felkerül a versenylistára, rajta van, elismert, nem elismert, mikor lesz, hogy tervezhető. Örömmel mondhatom, hogy a Dr. Toró László Talentum verseny bekerült az országos versenyek közé. A tehetséggondozásnak része az ilyen típusú megmérettetés. A versenyzés elköteleződést kér, kitartásra nevel, ezért nagyon fontosak azok a helyzetek, amelyben megtapasztalják a diákok, hogy komoly munkával mit lehet elérni.