Az átmeneti megtorpanástól eltekintve számos figyelemre méltó megvalósítást tudhat maga mögött a megyei érdekképviseleti szervezet mellett 2013-ban megalakult temesi Nőszervezet, amelynek megbízott elnöke volt dr. Sütő-Udvari Magda. Az elmúlt hét végén, február 19-én megtartott tisztújító ülésen ennek az építkezést biztosító szerepvállalásnak az eredményeit számbavéve került sor a megújuló Nőszervezett programtervének a megbeszélésére és a vezetőség megválasztására. A tanácskozáson jelen volt Molnár András, az RMDSZ Temes megyei szervezetének kinevezett elnöke.
A tisztújító ülésen a megye helységeiből 20-an vettek részt személyesen, mások pedig telefonon kapcsolódtak be a tanácskozásba. A javaslatuk alapján megválasztott vezetőség tagjai lettek Sipos Ilona – elnök, Kálmán Ágnes – alelnök, valamint helységenkénti vezetőségi tagok: Lőrincz Gyöngyi és Bica Mária – Temesvár, Kótai Laura – Temesvár (Vöröscsárda), Andrásy Noémi – Újmosnica, Kapor Éva – Temesság, Mészáros Erzsébet – Csene, Czifra Julianna – Detta, Arató Rozália – Csanád, Szarvas Erzsébet – Végvár, Pósa Klára – Ótelek, Lepus Enikő – Nagyszentmiklós, Garda Aliana – Csák, Sajó Mónika – Zsombolya, Dénes Ildikó – Újszentes, Tripon Tünde –Torontálkeresztes, Radu Kamelia Julianna – Ötvösd.
Sipos Ilona megválasztott elnök – aki az RMDSZ irodavezetőjeként eddig is aktív részt vállalt a Nőszervezet munkájában – lapunknak elmondta, hogy a női fórum iránti érdeklődés egyértelművé tette: igény van arra, hogy az egész megyében helységenként legyen egy-egy vezetőségi tag, aki képviseli őket, akihez fordulhatnak. Az RMDSZ helyi Nőszervezete a saját programja mellett fontosnak tartja a többi szervezetekkel is, például a helyi rendezvények szervezésében – templombúcsú, falunap, jótékonysági akciók, fiatalok, illetve idősek találkozói és más kulturális és társadalmi rendezvény szervezőivel. Szerepet vállal, továbbá különböző sajátosan helyi és női gondok megoldásában, mert – mint fogalmazott – a helyi problémákat legjobban azok ismerik, akik ott élnek a közösségekben, ismerik a hagyományokat, követik az eseményeket, és így együtt találhatják meg a legjobb megoldásokat. Fontosnak tartja, hogy az egész megyét átfogó hálózatként működjék a szervezet, hogy hatékonyabban kommunikáljanak, jobb kapcsolatrendszert alakítsanak ki a településeken élő emberek között, hozzájárulva az eredményes közösségépítéshez. A sajátos szervezeti munka mellett a Nőszervezett képviselteti magát az RMDSZ megyei küldöttgyűlésein és az országos fórumokon. Végül az elnök aszszony megelégedéssel nyugtázta, hogy sikerült új, a közösségért tenni akaró hölgyeket bevonni a szervezet munkájába, akik számos ötlettel, javaslattal járulnak hozzá ehhez a szép és hasznos közösségi munkához. A szervezeti munka fellendülését reméli attól, hogy sikerült a fiatalabb korosztályt is mozgósítani a sokrétű, egész megyét átfogó tevékenységbe való részvételhez.
g.j.
-
Recent Posts
- HIRDESSEN ITT!
Hirdetését a HETI ÚJ SZÓ nyomtatott oldalain négy (Temes, Arad, Hunyad és Krassó-Szörény) megyében valamint online változatban olvassák.
További információval a hetiujszo@yahoo.com illetve a 0723-567370 (Makkai Zoltán) vagy a 0723-567371 (Graur János) telefonszámokon szolgálunk. Archives
- November 2025
- October 2025
- September 2025
- August 2025
- July 2025
- June 2025
- May 2025
- April 2025
- March 2025
- February 2025
- January 2025
- December 2024
- November 2024
- October 2024
- September 2024
- August 2024
- July 2024
- June 2024
- May 2024
- April 2024
- March 2024
- February 2024
- January 2024
- November 2023
- October 2023
- September 2023
- August 2023
- July 2023
- June 2023
- May 2023
- April 2023
- March 2023
- February 2023
- January 2023
- December 2022
- November 2022
- October 2022
- September 2022
- August 2022
- July 2022
- June 2022
- May 2022
- April 2022
- March 2022
- February 2022
- January 2022
- December 2021
- November 2021
- October 2021
- September 2021
- August 2021
- July 2021
- June 2021
- May 2021
- April 2021
- March 2021
- February 2021
- January 2021
- December 2020
- November 2020
- October 2020
- September 2020
- August 2020
- July 2020
- June 2020
- May 2020
- April 2020
- March 2020
- February 2020
- January 2020
- December 2019
- November 2019
- October 2019
- September 2019
- August 2019
- July 2019
- June 2019
- May 2019
- April 2019
- March 2019
- February 2019
- January 2019
- December 2018
- November 2018
- October 2018
- September 2018
- August 2018
- July 2018
- June 2018
- May 2018
- April 2018
- March 2018
- February 2018
- January 2018
- December 2017
- November 2017
- October 2017
- September 2017
- August 2017
- July 2017
- June 2017
- May 2017
- April 2017
- March 2017
- February 2017
- January 2017
- December 2016
- November 2016
- October 2016
- September 2016
- August 2016
- July 2016
- June 2016
- May 2016
- April 2016
- March 2016
- February 2016
- January 2016
- December 2015
- November 2015
- October 2015
- September 2015
- August 2015
- July 2015
- June 2015
- May 2015
- April 2015
- March 2015
- February 2015
- January 2015
- December 2014
- November 2014
- October 2014
- September 2014
- August 2014
- July 2014
- June 2014
- May 2014
- April 2014
- March 2014
- February 2014
- January 2014
- December 2013
- November 2013
- October 2013
- September 2013
- August 2013
Recent Comments
Find us on Facebook
Időjárás


24 Feb 2021
Írta admin
0 Hozzászólás