Hagyomány Aradon, hogy a Magyar Kultúra Napját a Kölcsey Egyesület szervezi az RMDSZ és a polgármesteri hivatal támogatásával. Idén is a magyar kamaraszínház székhelyén, a bábszínházban került sor az emlékezetes eseményre. Ezúttal is nemzeti imánk eléneklésével indult az este. A teremben helyet foglaló közel száz érdeklődőt előbb Fekete Károly műsorvezető, majd Jankó András, a Kölcsey elnöke, Faragó Péter, az RMDSZ megyei szervezetének elnöke üdvözölte. (Bognár Levente alpolgármester betegsége miatt maradt távol.)
Mint 2003 óta minden évben, az egyesület ezúttal is ezen a napon osztotta ki a Kölcsey-díjat. Idén Cziszter Kálmán építészmérnök, valamint Piroska Katalin és István volt a kitüntetett. Az előbbi laudációját Ujj János tartotta, a Piroska házaspárét Réhon József. Cziszter Kálmán elsősorban a városvédelemben tűnt ki, de elévül- hetetlen érdemeket szerzett az aradi közművelődés ápolásában is. Piroska Katalin és István munkásságát méltán hasonlították Márki Sándor történészéhez. Ők az aradi magyar színháztörténet elszánt kutatói, az első vaskos kötet megjelenését követően most rendezik sajtó alá a második, hasonlóan több száz oldalas folytatást.
A művészi szintű bronz emlékplakettből (néhai Dinyés László képzőművész alkotása), díszes oklevélből és értékes képzőművészeti művekből álló díjakat Jankó András elnök és Berecz Gábor alelnök nyújtotta át.
Mint mindig, az ünnepség ezúttal is kulturális műsorral záródott. Előbb a Csiky Gergely Főgimnázium egyik diákja szavalta Kölcsey Huszt című versét, majd A Vox Angelicus vonósnégyes (Tóthpál Béla, Miscovici Tibor, Kászoni László, Pataki Károly) Brahms magyar táncai közül kettőt (6. és 1.), a Klapka-indulót és Erkel Hunyadi László c. operájából a palotást játszotta. Fellépett Kászoni Annamária magán- énekes, aki egy Arany- és egy Petőfi megzenésített verset (zeneszerző Kászoni László), majd zárásként magyar népdalokat énekelt.
Szép, hosszan megtapsolt, állófogadással végződött este volt.
Ujj János


26 Jan 2017
Írta admin
0 Hozzászólás