Vida Gábor temesvári könyvbemutatója

„ Illetlennek lenni emberi dolog, írónak lenni eleve illetlenség” /Parti Nagy Lajos/

Vida Gábor a Látó című folyóirat főszerkesztője, író. Három nagy regénye jelent meg eddig a Magvető kiadónál, Ahol az ő lelke, Egy dadogás története és a Senkiháza. Erdélyi lektűr. 2005-ben Arany János-, 2020-ban Kemény Zsigmond-, 2017-ben Déry Tibor-, 2008-ban Artisjus-díjban részesült. Kétszer 2018-ban és 2021-ben döntöttek úgy az olvasók, vagyis a moly.hu könyves közösségi oldal felhasználói, hogy az évtized könyvének tekintik a művét, vagyis Merítés-díjban részesítik. 2023-ban Az év szerzője díjat érdemelte ki a Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásáron. A Mathias Corvinus Collegium (MCC) szervezésében tartott erdélyi felolvasó körútján Temesvárra is ellátogatott. A könyvbemutatónak vasárnap délután az Új Ezredév Református Központ koncertterme adott otthont, ahol a szervezők az MCC, a Bolyai János Szakkollégium, a Csiky Gergely Állami Magyar Színház képviselői és az olvasók összművészeti bemutatónak is részesei lehettek. Lucas Kohl, temesvári fiatal zongorista játékát követően Vajda Boróka és Mátyás Zsolt Imre színművész teremtett felolvasó színházi hangulatot a bemutatott regényrészlettel, majd a házigazda szerepében Mátyus Melinda lelkész, író, az esemény moderátora köszöntötte, majd a szakmabeliek igényességével bírta szóra az írót. Vida Gábor az egyszemélyes transzszilvanizmus képviselőjének vallja magát, a történetmesélés hagyományára esküszik, mint nagy elődje Bodor Ádám, akinek születésnapi köszöntőjében hangzottak el Parti Nagy Lajos szavai. A beszélgetést Cári Tibor, a Csiky Gergely Színház eredeti zenei alkotójának dala zárta, amelyet a szerző zongorakíséretével adott elő a kitűnő hangú előadó, Vajda Boróka.

„Erdély nem tündérkert, itt minden tabu, nem nagy dolog átlépni a határokat”— nyilatkozta az író, aki saját vallomása szerint nehezen és ritkán ír, mert művei alapos kutatómunkát igényelnek. A Trianon-regény az Ahol az ő lelke, 2013-ban jelent meg, 2019-ben átdolgozott formában újra kiadta a Magvető, a román fordítás nem is került a boltokba, de a magyar olvasók közül is sokan az első bekezdésnél alig jutottak tovább. Vida Gábor, akárcsak a regényeiben a mindentudó elbeszélő, sajátos, és ha nem hasonlítana ez olyan nagyon Hrabal közép-európai beszédmódjára, még azt is mondhatnók, hogy sajátosan erdélyi (ön)iróniával és humorral közelíti meg a legkényesebb kérdéseket. A történelmi érdeklődését egykori tanára, az aradi Kovách Géza keltette fel, majd a rendszerváltást követően kezdett kutatni, mert úgy érezte, semmit sem tud az elődei életét meghatározó, ma már történelemnek tekinthető huszadik századi traumákról, a világháborúkról, hadifogságról,Trianonról, holokausztról, gulágokról. „A múlt, amit nem meséltünk el aprólékos gonddal, meg sem történt” vallja az író, aki tavaly megjelent regényében egy fiktív erdélyi városka, Namajd történetét meséli el ítélkezés mentesen, rangsorolás nélkül egymás mellé helyezve különböző hátterű, nemzetiségű, társadalmi rangú szereplőinek igazságát. Az író alapállása, „hogy nem tudsz olyan hülyeséget kitalálni, ami ne történt volna meg”, rávilágít a huszadik század abszurditásaira és az ahhoz illeszkedő túlélési techniká(in)kra. A címben szereplő senkiháza, azokat a birtokokat jelöli, amelyeket a trianoni határok miatt gazdáik kénytelenek elhagyni, amelyekért soha ki nem fizetett kártérítést ígérnek a hatóságok, és a gazdátlanságon a hatalomváltás sem segít. Senkiháza az elcsatolt területek sorsának metaforája, hiszen 1923ban nem ért ugyan véget a világ, de száz év alatt a mentalitás nem változott, ma sincs errefelé működő tőke, sem szakember, a tömbmagyarság szegregációra hajlamos, a hagyományosan többnyelvű közösségek, legyen szó Bukarestről, Temesvárról vagy Brassóról egynyelvűvé szegényedik. A regény alcíme Erdélyi lektűr, egy irodalmi vitára adott csattanós válasz, ahogy az író mondta ”egy irodalmi pillanat farvizén utazunk”. Az irodalom megindult a lektűrösödés útján, mert mind az alkotók, mind az olvasók kerülik a mélységet, a szembenézés és a felelősségvállalás kihívásait. Vida Gábor regénye könnyen olvasható, izgalmas és eredeti olvasmány, szórakoztató de korántsem könnyed és sekélyes, az alcíme inkább azt jelzi, ezeken a leginkább erdélyinek tekinthető tájakon ilyen a lektűr, groteszk, néha félelmetes, ironikus, tragikomikus pont olyan, mint az itt élők sorsa.
„Az lesz majd csak a baj, amikor a betűk, megunván az emberi értetlenséget, leszállnak a könyvek lapjairól, és hosszú sorba fejlődve elgyalogolnak talán a világ vége felé, talán azon is túl. Nem kellünk mi már ide, mondja az utolsó betű, amelyik eltűnik a hóviharban, bár lehet homok is.”
Ez a néhány sor is igazolja, hogy Vida Gábor prózájának jellegzetessége a sűrítettség, a tágas világokat és idődimenziókat egymásba nyitogató, költőiséget nem nélkülöző mondatokból következetesen felépített rólunk és nekünk szóló történet.

Mészáros Ildikó