A 2012-ben lezajlott parlamenti választások alkalmával, sokak szerint kizárólag a választási rendszer „furcsaságának” eredményeképpen, az RMDSZ újból képviselői mandátumhoz jutott Temes megyében. A Temes megyei mandátum nem a rendszer „ajándéka” volt, hanem jogosan járt, hiszen nem lett volna meg a mandátum a temesvári, a Temes megyei, a bánsági, az erdélyi, a romániai magyarok szavazatai nélkül. Ez a mandátum lehetőség volt arra, hogy közös munkával, folyamatos párbeszéddel, megfelelő szervezéssel új lendületet, fejlődést vigyünk magyar közösségeinkbe, erősítsük meg a legkisebb közösségek tagjaiban is azt a hitet, hogy igenis van jövőnk itt, Temesváron, itt, a Bánságban.
A mandátumom legelején is elmondtam, hogy számomra ez nem kitüntetés, hanem szolgálat. Ehhez az elvhez tartottam magam az elmúlt négy évben. Megtiszteltetés volt számomra betölteni ezt a tisztséget. A megtiszteltetés elsősorban felelősséget von maga után és munkámat e felelősség tudatában igyekeztem elvégezni. Az elmúlt négy évben 21 alkalommal szólaltam fel a Parlamentben, 11 parlamenti hivatalos kérdés és interpelláció formájában fordultam a miniszterekhez, illetve 7 politikai nyilatkozatot is tartottam. Az elmúlt négy évben több mint kétszáz rendezvényen vettem részt a megye különféle településein. A kapcsolattartást szolgálták a képviselői fogadóórák is, amelyekre a temesvári Magyar Házban került sor. A kimondottan politikai tevékenység mellett számomra egyértelmű volt, hogy a képviselői mandátum adta lehetőségeket kihasználva kell közösségünk épülése, gyarapodása irányába cselekednem. E célból létrehoztuk a Bánsági Közösségért Egyesületet, amely olyan hiánypótló közösségi rendezvények szervezését célozta meg, mint például a Bánsági Vándorszínház vagy a temesvári Hagyományok Napja.
Köszönetemet fejezem ki mindazoknak, akikkel az elmúlt négy év alatt alkalmam volt együtt dolgozni. Az elmúlt évek bebizonyították, hogy közös gondolkodás és cselekvés által hozzá tudunk járulni a magyar közösség életének javításához. Igenis megmutattuk, hogy a Bánságban még mindig erős magyar közösség él. Úgy vélem, hogy az elmúlt négy év alatt, összefogva és együttműködve, a parlamenti mandátum adta eszközöket kihasználva, sikerült eredményeket elérnünk közösségeink érdekében. Ezekre az eredményekre kell alapoznunk az idei év hátra levő részének munkáját, hisz ismét nagy feladat áll előttünk: az idei parlamenti választásokon meg kell mutatnunk, hogy a bánsági magyar közösség képes megtartani parlamenti képviseletét. Ezért köszönöm a Temes megyei RMDSZ Területi Küldöttek Tanácsának, hogy ismét bizalmat szavazott nekem és felhatalmazott, hogy egy újabb parlamenti mandátumért induljak a december 11-i parlamenti választásokon. Minden igyekezetemmel azon leszek, hogy ezt a bizalmat méltó módon háláljam meg.
-
Recent Posts
- HIRDESSEN ITT!
Hirdetését a HETI ÚJ SZÓ nyomtatott oldalain négy (Temes, Arad, Hunyad és Krassó-Szörény) megyében valamint online változatban olvassák.
További információval a hetiujszo@yahoo.com illetve a 0723-567370 (Makkai Zoltán) vagy a 0723-567371 (Graur János) telefonszámokon szolgálunk. Archives
- February 2025
- January 2025
- December 2024
- November 2024
- October 2024
- September 2024
- August 2024
- July 2024
- June 2024
- May 2024
- April 2024
- March 2024
- February 2024
- January 2024
- November 2023
- October 2023
- September 2023
- August 2023
- July 2023
- June 2023
- May 2023
- April 2023
- March 2023
- February 2023
- January 2023
- December 2022
- November 2022
- October 2022
- September 2022
- August 2022
- July 2022
- June 2022
- May 2022
- April 2022
- March 2022
- February 2022
- January 2022
- December 2021
- November 2021
- October 2021
- September 2021
- August 2021
- July 2021
- June 2021
- May 2021
- April 2021
- March 2021
- February 2021
- January 2021
- December 2020
- November 2020
- October 2020
- September 2020
- August 2020
- July 2020
- June 2020
- May 2020
- April 2020
- March 2020
- February 2020
- January 2020
- December 2019
- November 2019
- October 2019
- September 2019
- August 2019
- July 2019
- June 2019
- May 2019
- April 2019
- March 2019
- February 2019
- January 2019
- December 2018
- November 2018
- October 2018
- September 2018
- August 2018
- July 2018
- June 2018
- May 2018
- April 2018
- March 2018
- February 2018
- January 2018
- December 2017
- November 2017
- October 2017
- September 2017
- August 2017
- July 2017
- June 2017
- May 2017
- April 2017
- March 2017
- February 2017
- January 2017
- December 2016
- November 2016
- October 2016
- September 2016
- August 2016
- July 2016
- June 2016
- May 2016
- April 2016
- March 2016
- February 2016
- January 2016
- December 2015
- November 2015
- October 2015
- September 2015
- August 2015
- July 2015
- June 2015
- May 2015
- April 2015
- March 2015
- February 2015
- January 2015
- December 2014
- November 2014
- October 2014
- September 2014
- August 2014
- July 2014
- June 2014
- May 2014
- April 2014
- March 2014
- February 2014
- January 2014
- December 2013
- November 2013
- October 2013
- September 2013
- August 2013
Recent Comments
Find us on Facebook
Curs Valutar
13 February 2025EUR4.9773 RONHUF1.2385 RONUSD4.7785 RONXAU448.3005 RONIdőjárás