Babákon gyakorolják a kivégzést az Iszlám Állam gyerekkatonái
Az Iszlám Állam kiképzőtáborában átéltekről számolt be egy jazidi fiú, akinek sikerült megszöknie. Elmesélte, hogyan kényszerítették arra, hogy megverekedjen a saját öccsével.
Az Iszlám Állam harcosai tavaly rohanták le az észak-iraki településeket, ahol a jazidik éltek. Az idősebb férfiakat lemészárolták, a nőket és a lányokat pedig szexrabszolgaságba kényszerítették.
A fiúknak, akik között voltak nyolcévesek is, először át kellett térniük az iszlámra. „Babákat hoztak, megmutatták, hogyan tartsuk a kardot, és vágjuk le vele a fejüket” – számolt be a most 14 éves fiú, akit Jahjának neveztek az iszlamisták. Jahja az öccsével együtt öt hónapot töltött a rakkai táborban, ahonnan sikerült megszökniük.
Az Iszlám Állam a harcosok egész új generációját képezi ki. Az Észak-Irakba menekültek arról számoltak be, hogy az iszlamisták játékokkal, ajándékokkal, fenyegetésekkel és agymosással toboroznak gyerekeket és tinédzsereket.
Az Iszlám Állam ellenőrzése alatt lévő iskolákban és a mecsetekben szélsőséges eszmékkel fertőzik meg a fiatalokat, akik gyakran a saját szüleik ellen fordulnak. A gyerekharcosokat oroszlánkölyköknek becézik. A kiképzések naponta 8-10 órán keresztül tartanak; fegyverforgatás mellett a Koránt is tanulmányozzák. Megtanítják őket arra, hogyan lőjenek le valakit közvetlen közelről, és verekedniük is kell; Jahja egyszer akkorát ütött az öccse arcába, hogy kiütötte egy fogát. „A kiképző azt mondta, hogy ha nem teszem meg, akkor agyonlő.”
Van, akit öngyilkos merénylet elkövetésére kényszerítenek. Az Iszlám Állam állítása szerint több száz ilyen kiképzőtábor működik. A gyerekeket brutális állóképességi próbának is kiteszik: mozdulatlanul kell állniuk, miközben a kiképzőjük egy rúddal veri a fejüket. Az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelő Központjának tudomása szerint idén legalább 1100, 16 évesnél fiatalabb fiú csatlakozott az Iszlám Államhoz. 52 elesett, közülük, nyolcan öngyilkos merényletet követtek el.
Szegeden megvertek egy bevándorlónak hitt félvér magyar állampolgárt
Szombat este belekötött egy csoport egy általuk bevándorlónak hitt félvér magyar fiúba és barátnőjébe a Partfürdő és a Belvárosi híd között. A vita tettlegességig fajult, Tímea arccsontja eltört, mindkét szeme alatt zúzódások vannak, szája felrepedt, a sebet több öltéssel kellett összevarrni, kis híján több foga is kiesett. A megvert lányt hétfő délelőtt megműtötték, törött arccsontjait sikerült összeilleszteni. A szemtanúk elmondása szerint a fekete ruhás, kopasz támadó és társai párját kezdték inzultálni, miközben azt üvöltötték, hogy takarodjon az országból. A fiú barátnője, Tímea, hiába próbálta elmagyarázni, hogy párja magyar állampolgár, a támadók mégis ütöttek. A lány kedvesének, Viktor Facebook-adatlapjáról kiderül, hogy Kuba fővárosában született, egyévesen került Magyarországra, és egy szegedi reklámügynökségnél dolgozik. (délmagyar.hu)
Drágulnak a görög utak
A hétfőn életbe lépett élelmiszeráfa-emelés miatt máris több kinti szállodában drágábban számolják az ellátást a vendégeknek. MTI
Tűz ütött ki horvátországi nyaralóban
A Horvátországinfo szerint hétfő éjjel keletkezett a tűz, amelyet egyelőre a tűzoltóknak nem sikerült ellenőrzésük alá vonni. A horvát honvédség lezárta az érintett utakat, 200 tűzoltó dolgozik a lángok megfékezésén, és továbbiakat is várnak a környező nagyobb városokból. Korábban a szomszédos Korcula szigetén keletkezett tűz, még azt sem tudták teljesen megfékezni.
A térképen látható, milyen közel van egymáshoz Peljesac és Mljet, ahol Orbán Viktor, magyar kormányfő pihent hétfőig. A hétvégén már Tusnádfürdőn tartja szokásos beszédét.