Vasárnap az óteleki római katolikus templomban került sor Ft. Heinrich József esperes jubileumi szentmiséjére, megünnepelve 45 évvel ezelőtti lelkipásztorrá való szentelését. Az óteleki templomban összegyűltek a helybéli hívek mellett az óteleki plébániához tartozó filiák hívei, és előző szolgálati helyeiről – Magyarpécskáról és Újszentesről, ahol máig szeretettel emlékeznek szolgálatára – is érkeztek résztvevők az ünnepi szentmisére. A szentmise kezdetén Ft. Heinrich József köszöntötte a résztvevőket ,,Eljöttetek, hogy együtt adjunk hálát az elmúlt 45 évért. Imádkozzunk együtt reménységben, megköszönve Istennek minden áldását és kegyelmét, hogy emberként szolgája lettem, és tudtam közvetíteni mesterünknek, Jézusnak a tanítását”. A szentmise meghívott szónoka Ft. Szabó Péter plébános ünnepi beszédében elmondta ,,Kedves paptestvérem, a hit egy élmény, Isten élményére alapozódik, bármelyikünk amikor egyszer úgy érezte, és úgy élte meg, hogy Isten közel van az ő szívéhez, az ő lelkéhez, akkor abból az élményből élni tud, erre az élményre építeni tud, ebből az élményből egy életre magáénak tekinti az evangéliumot. Határkő ez egy papnak az életében, ez a 45 év határkő, de egyben egy visszaemlékezés, nem annyira az élet folyamára mint az első pillanatra amikor a primícián volt, mikor Isten meghívását megélte. Visszatekintve láthatjuk, hogy ezalatt az évek alatt mennyi megpróbáltatás, mennyi öröm és fájdalom volt. Isten lelkesedést ad, és hivatás. Isten hitet ad és Isten élmény, hogy abból élni tudjak és a hitem melegével másokat is melegíteni tudjak, továbbadni tudjam ezt a hitet, hiszen erre hívattunk meg. Adjunk hálát a mesternek, Krisztusnak, hogy támogatott ezen az úton, ő jutalmazza meg ennek az útnak minden fáradságát, örömét és szenvedését. Kedves testvérem, adj hálát a mennyei Atyának azért, hogy szerető szüleid, édesanyád sok-sok imádsága volt az, ami elkísért, ami támogatott, és ha szülőfaludba hazakerülsz, akkor borulj le szeretteid előtt, hiszen az ő hozzáállásukból kaptál hitet és életet. Köszönd meg mindezt”. A szentmise után az egybegyűlt hívek köszöntőverssel, énekekkel, ajándékokkal fejezték ki hálájukat Ft. Heinrich József esperesnek, majd a templomkertben egy közös agapéra került sor, míg az óteleki Régi Iskola kiállítótermében az érdeklődők megtekinthették a Ft. Heinrich József – életpálya című fotókiállítást. A kiállítás anyagát Ft. Heinrich József saját fényképarchívumából biztosította, láthatóak voltak a szemináriumi hallgató, a pappá szentelés felemelő pillanatai és a szolgálati helyein készült sok felvétel, amelyek megörökítették a 45 szolgálati esztendő jelentős pillanatait.
Molnár Géza fényképes tudósítása


22 Jun 2023
Írta admin
0 Hozzászólás