Amint már hírül adtuk új könyv­vel gazdagodott Végvár kultúr­tör­té­netének értéktára. Március 15-én a szerző, Dr. Varga Sándor nép­rajz­kutató és folk­lorista, a Sze­­gedi Tudo­mány­egyetem Böl­csé­szet­tu­do­má­nyi Kar Nép­rajzi és Kultu­rális Antro­pológiai Tanszé­ké­nek oktatója je­len­lé­té­ben hi­­ánypótló kiadványt mutattak be, amely átfogó képet nyújt en­nek az 1794-ben telepített köz­ség­nek gazdag zene- és tánc­kul­túrájáról illetve válto­zása­i­ról az idő fo­lya­mán.

A könyvbemutató kereté­ben a szerző elmondta, hogy eredetileg néhány oldalas ta­nulmányban tervezte feldolgozni a hat-nyolc évvel ez­előtt kollégáival Végváron folytatott kutatásuk néprajzi részének eredményét, de az adatközlők nyilatkozatainak és a rendelkezésére bocsájtott dokumentum so­kaságának feldolgozása kötetnyi mennyisséggé te­re­bélyesedett. A szerző beszélt él­ményeiről, amelyekhez az adat­gyűjtés alkal­mával jutott, vi­szo­nyítva azt más Kárpát-medencei településeken folytatott kutatások tapasztalataihoz is. Elmondta, hogy azért is volt Végváron nehe­zebb kutatni – mint olyan helyen, ahol nincs intézmenyesített hagyomány­őrzés, vagy ahol sohasem volt tánccsoport –, mivel itt a ta­nyasi zene, nótázás és csárdásozás, majd később a tánc­­mes­­te­rek által meghonosított táncok, illetve az intéz­ménye­sített hagyományőrzés soka­ságával találta magát szemben. Kitért a hagyomány definíciójára is tisztázva, hogy nem feltétlenül csak az autentikusnak tartott tánc vagy zene nevezhető hagyománynak, ugyanis – amint hangsúlyozta –, ami két-három generáción keresztül megőrződött az már hagyomány. Arra a kérdésre, hogy miért volt ez egy ér­dekes kutatás és egyben más mint egyéb településeken, elmondta: “Azt láttam, hogy itt az emberek azt, amit éne­kelnek táncolnak hagyomá­nyos­nak, egyfajta mentőövnek tartják, ami segít nekik abban, hogy megőrizzék identitásu­kat, hogy egyik napról a má­sikra létezhessenek. Azt tapasz­taltam, hogy a végvári emberek tudatosan gondol­koznak a saját múltjukról. Amikor kollégáimmal először ide megérkeztünk, az emberek olyan tömegű anyaggal, új­ság­kivágásokkal, írásos csa­lád­történetekkel, video­kazettákkal, fényképekkel jöttek, hogy szinte megijedtünk, már akkor láttuk, hogy mindezt nem lesz könnyű feldolgozni. Ez ma is folyamatban van, az élet más területeit feldolgozó kollégáim is rövidesen befejezik a munkát, amely teljessé teszi majd az egész kutatásunkat, és remélhetőleg egy vaskosabb könyvben fog megjelenni. Nekem a legfontosabb tapasztalatom az volt, hogy a kisebbségi létnek a saját kul­túrája, amit ápol, függetlenül, hogy mit mondanak erről az “okosok”, az biztosítja a to­vább­élést. Ugyanis a tánc és a zene mindig érzékenyen rea­gál a mindennapokra, az aktuális politikára, gazdasági és társadalmi helyzetre.”

Dr. Varga Sándor elisme­rését fejezte ki Végvár lakosai iránt a hagyományápolásban tanúsított magatartásukért és azért az áldozatkészségért, amellyel hozzájárulnak a hír­nevet szerzett tánccsoportjaik működéséhez és megtartá­sá­hoz. Háláját kifejezve az a­datközlőknek megköszönte se­gítségüket, Păştean Erika is­kolaigazgatónak, a néptánc együttesek irányítójának, aki a könyv szerkesztésének fo­lyamatában is együttműködött vele, kiemelte Kele István hoz­­zájárulását, akinek emlé­kére a kötetet ajánlotta.
Csáki Károly polgár­mes­ter a helyi lakosok nevében is megköszönte Dr. Varga Sándornak a végvári zene- és tánc­hagyományok kitartó kutatását és a tanulmány meg­írá­sát. A könyv nyomtatási költ­ségeihez hozzájárültak: a Pro Community Ifjúsági Egye­sület, a Végvárért Alapít­vány, a Riveto Egyesület, a Végvári Magyar Gazdák, a Végvári Torna Club, Csáki Károly polgármester, dr. Kiss Zsolt, dr. Kovács Péter, Păştean Erika, Szabó László tanácsosok és a HETI ÚJ SZÓ Baráti Kör.
Amint a könyvbemutatón készült felvétel is szemlélteti, Varga Sándor Végvár tánc­kultúrája a változó időben című könyvét nagy érdeklő­déssel fogadta Végvár kö­zös­sége.

*

A könyv Temesváron a Mária tári Könyvesboltban is megvásárolható, ára 15.00 lej.
Graur János