Március közepén egy komoly könyv be­mutatására került sor a belvárosi Két bagoly könyvüzletben. Jó hangulat, válogatott közönség, az ilyenkor jellemző szelle­mi feszültség is érzékelhető volt. A könyv jelen lévő szerkesztői (Al. Cohal, Dorin Dobrincu) a jászvásári regionalistákat kép­viselik, akik számára komoly kérdés a regionalizálás, nem csupán az a gondjuk, hogy kb. másfél évtizede a folyamat mife­lénk megrekedt. A jászvásári Polirom kiadásában megjelent igényes kötet (Regio­nalizarea. Szerkesztették: Alexandru Cohal, Dorin Dobrincu, George Țurcănașu, 2023) bevallottan Moldvára figyelmezve járja körül a regionalizálás kérdését, jellemző, felkerült a bemutató plakátjára a Miscarea pentru dezvoltarea Moldovei / Moldva fej­lesztéséért mozgalom logója is.

A bemutatót érdekesen tervezték meg, meghívtak a temesvári egyetemi világból nyelvészt, történészt, szociológust, polito­lógust, hogy ki-ki a maga szakterületére vo­natkoztatva beszéljen a tíz komoly tanulmányból álló kötetről. Szép és korrekt kis­elő­adások hangzottak el (Adina Chirilă nyelvész, Vasile Docea történész), külön él­vezet volt Alin Gavreliuc szociológus impozáns fejtegetéseit hallgatni arról, hogy milyen társadalmi mozgásokra, milyen mély változásokra kellene odafigyelni, ami­kor a regionalizálás kapcsán és okán ar­ról gondolkodunk, miként lehetne az országot jobban kormányozni – európai érte­lemben, EU-s kontextusban is. A különböző országprojekt narratívák szépek, jókat lehet vitatkozni szerepekről és szerep­lők­ről, központi és helyi perspektíváról. De ennél többről van szó. Jelezte, hogy EU-s baro­métervizs­gá­latok azt mutat­ják, növekszik a feszültség a lakosság köré­­ben, és ez nemcsak a szo­- ciálisan nehéz hely­zetűeknél tapasztalható. Fi­gyelmezte­té­se komoly, érzi az ember, baj van a politika há­zatáján. Érzékeltette, a holnap mek­kora felelősség. Mi másra gon­dolhat az emberfia, mint az utóbbi másfél évtized politikai tangózására, amikor csu­pa látszatmozgás, az egyet előre, egyet hátra volt a politika szférájában a jellemző.
Amikor az utolsó temesvári meghívott­nak, alulírottnak adta át a szót, a könyvbemutató moderátora, Claudiu Arieșan el­mond­ta, hogy nemcsak politológusként, hanem magyarként is gondoltak rám, hi­szen a temesvárit megelőző marosvásárhelyi és kolozsvári bemutatókon is volt ma­gyar a kötetről beszélő helyiek között. Mond­jam el a véleményemet, és ne feledjem, magyarként szólítottak meg. Ez külön felelősség, mert a romániai regionalizációs kísérletek kikerülhetetlen kérdése: mi le­gyen a magyarsággal, mi legyen Székely­földdel. A kötet több elméleti, de gya­kor­­- lati kérdéseket is taglaló tanulmánya utal Székelyföldre, az illető szerzők tudatában vannak annak, hogy a dilemma létezik. En­nél tovább viszont nem merészkednek – ami nem elegendő. Egy valóban fontos, szakmailag alapos, viszonyulásában barátságos kötetről kellene kimondani: jó, de nem elég. Tedd ezt ak­kor, amikor mindenki dicséri a mun­kát. És tedd ezt azokkal, akik tudják, az ilyen viták ese­tében nekünk, magyaroknak ott kell ülni a vitatkozók, a megol­dást keresők között.
Azt a megoldást választottam, hogy három, a megoldás­ke­resések folyamatában figyel­met érdemlő kérdést említek. El­sőként jeleztem, hogy meg­le­pett: nem utal senki a kötet szerzői közül a regionalizmus kérdésére. A regionalizáció a hatalom kü­lönböző szintek közötti elosztása annak ér­de­kében, hogy a meglévő erőforrásokkal jól/jobban lehes­sen gazdálkodni. Tehát a hatalom köztes szintjeinek a megteremtése – bizonyos szempontok szerint. Kérdés: milyen szempontokról lehet szó? És itt kell utalni a regionalizmusra, vagyis a történe­lem során kialakult helyi identitásokra, amelyek létrehoztak helyi közösségeket, hálózatokat – a megfelelő kohézióval és értékkészlettel. A regionalizáció akkor le­het jó, ha a kiválasztott megoldás figye­lem­be veszi a létező regionális identitásokat, vagyis a regiona­lizáció és a regionalizmus találkozik.
Természetesen maguk a régiók is változnak, hiszen Bánság már nem a tegnapi struktúra, nem lehet az, ha az utóbbi 30 év­ben eltávozott innen kb. 100 ezer német, és helyébe – belső migrációval, az ország más térségeiből – jöttek mások. Itt vannak, hi­szen a régió lakossága szinten maradt. Ezeket a friss érkezőket hozzá kellene se­gí­teni ahhoz, hogy bánságiakká váljanak, ha nem szeretnénk a térség jellegének a meg­változását.
Továbbá utaltam arra, hogy a regionali­zá­ciós megoldás-keresések közepette ér­demes észrevenni azt, hogy az EU-s orszá­- goknak kb. a harmada közigazgatási tér­szer­vezésében az aszimmetrikus regionali- zációt alkalmazza – vagyis az illető országban a régiók nem kötelező módon azo­no­sak, ahol indokolja a régió jellege, az al­kalmazott megoldások különbözőek. Ilyen megoldásokat mutat a francia, az olasz, a né­met, a spanyol, a belga, a holland, a finn, a dán közigazgatás – és mindenütt jól mű­ködő rendszereket találunk. Minden egyes sajátos, az országban létező régióbeosz­tás­tól eltérő megoldás ottani kisebbségi kö- zösségekre vonatkozik. A kötetben ezekre sincs utalás.
Dorin Dobrincu válaszként felvetésem­re kifejtette, hogy a regionalizmus kérdését tudatosan kerülték meg, ugyanis olyan konnotációk és felhangok jelentek volna meg vele és általa, amelyek félrevihették volna a kötettel kapcsolatos, a vállalt és gerjesz­teni kívánt regionalizációs vitát. Ugyan­ak­kor a közönség soraiból is kaptam választ, a földrajz tanszék professzora tételesen azt mondta: nem hitte volna, hogy azt kell hallania, Bánságból elmentek a jó emberek és jöttek helyettük nem jó emberek.
Senki nem mondott ilyet, bánsági és nem bánsági volt a két kategória – de a meg­­jegyzés jól mutatja, mennyire vékony jégen kell előre jutnia annak, aki ma Romániában a regionalizáció/regionalizmus kérdését illetően szeretne sokak, mond­hatni mindenki számára elfogadható megoldást keresni.

Bodó Barna