Március közepén egy komoly könyv bemutatására került sor a belvárosi Két bagoly könyvüzletben. Jó hangulat, válogatott közönség, az ilyenkor jellemző szellemi feszültség is érzékelhető volt. A könyv jelen lévő szerkesztői (Al. Cohal, Dorin Dobrincu) a jászvásári regionalistákat képviselik, akik számára komoly kérdés a regionalizálás, nem csupán az a gondjuk, hogy kb. másfél évtizede a folyamat mifelénk megrekedt. A jászvásári Polirom kiadásában megjelent igényes kötet (Regionalizarea. Szerkesztették: Alexandru Cohal, Dorin Dobrincu, George Țurcănașu, 2023) bevallottan Moldvára figyelmezve járja körül a regionalizálás kérdését, jellemző, felkerült a bemutató plakátjára a Miscarea pentru dezvoltarea Moldovei / Moldva fejlesztéséért mozgalom logója is.
A bemutatót érdekesen tervezték meg, meghívtak a temesvári egyetemi világból nyelvészt, történészt, szociológust, politológust, hogy ki-ki a maga szakterületére vonatkoztatva beszéljen a tíz komoly tanulmányból álló kötetről. Szép és korrekt kiselőadások hangzottak el (Adina Chirilă nyelvész, Vasile Docea történész), külön élvezet volt Alin Gavreliuc szociológus impozáns fejtegetéseit hallgatni arról, hogy milyen társadalmi mozgásokra, milyen mély változásokra kellene odafigyelni, amikor a regionalizálás kapcsán és okán arról gondolkodunk, miként lehetne az országot jobban kormányozni – európai értelemben, EU-s kontextusban is. A különböző országprojekt narratívák szépek, jókat lehet vitatkozni szerepekről és szereplőkről, központi és helyi perspektíváról. De ennél többről van szó. Jelezte, hogy EU-s barométervizsgálatok azt mutatják, növekszik a feszültség a lakosság körében, és ez nemcsak a szo- ciálisan nehéz helyzetűeknél tapasztalható. Figyelmeztetése komoly, érzi az ember, baj van a politika házatáján. Érzékeltette, a holnap mekkora felelősség. Mi másra gondolhat az emberfia, mint az utóbbi másfél évtized politikai tangózására, amikor csupa látszatmozgás, az egyet előre, egyet hátra volt a politika szférájában a jellemző.
Amikor az utolsó temesvári meghívottnak, alulírottnak adta át a szót, a könyvbemutató moderátora, Claudiu Arieșan elmondta, hogy nemcsak politológusként, hanem magyarként is gondoltak rám, hiszen a temesvárit megelőző marosvásárhelyi és kolozsvári bemutatókon is volt magyar a kötetről beszélő helyiek között. Mondjam el a véleményemet, és ne feledjem, magyarként szólítottak meg. Ez külön felelősség, mert a romániai regionalizációs kísérletek kikerülhetetlen kérdése: mi legyen a magyarsággal, mi legyen Székelyfölddel. A kötet több elméleti, de gyakor- lati kérdéseket is taglaló tanulmánya utal Székelyföldre, az illető szerzők tudatában vannak annak, hogy a dilemma létezik. Ennél tovább viszont nem merészkednek – ami nem elegendő. Egy valóban fontos, szakmailag alapos, viszonyulásában barátságos kötetről kellene kimondani: jó, de nem elég. Tedd ezt akkor, amikor mindenki dicséri a munkát. És tedd ezt azokkal, akik tudják, az ilyen viták esetében nekünk, magyaroknak ott kell ülni a vitatkozók, a megoldást keresők között.
Azt a megoldást választottam, hogy három, a megoldáskeresések folyamatában figyelmet érdemlő kérdést említek. Elsőként jeleztem, hogy meglepett: nem utal senki a kötet szerzői közül a regionalizmus kérdésére. A regionalizáció a hatalom különböző szintek közötti elosztása annak érdekében, hogy a meglévő erőforrásokkal jól/jobban lehessen gazdálkodni. Tehát a hatalom köztes szintjeinek a megteremtése – bizonyos szempontok szerint. Kérdés: milyen szempontokról lehet szó? És itt kell utalni a regionalizmusra, vagyis a történelem során kialakult helyi identitásokra, amelyek létrehoztak helyi közösségeket, hálózatokat – a megfelelő kohézióval és értékkészlettel. A regionalizáció akkor lehet jó, ha a kiválasztott megoldás figyelembe veszi a létező regionális identitásokat, vagyis a regionalizáció és a regionalizmus találkozik.
Természetesen maguk a régiók is változnak, hiszen Bánság már nem a tegnapi struktúra, nem lehet az, ha az utóbbi 30 évben eltávozott innen kb. 100 ezer német, és helyébe – belső migrációval, az ország más térségeiből – jöttek mások. Itt vannak, hiszen a régió lakossága szinten maradt. Ezeket a friss érkezőket hozzá kellene segíteni ahhoz, hogy bánságiakká váljanak, ha nem szeretnénk a térség jellegének a megváltozását.
Továbbá utaltam arra, hogy a regionalizációs megoldás-keresések közepette érdemes észrevenni azt, hogy az EU-s orszá- goknak kb. a harmada közigazgatási térszervezésében az aszimmetrikus regionali- zációt alkalmazza – vagyis az illető országban a régiók nem kötelező módon azonosak, ahol indokolja a régió jellege, az alkalmazott megoldások különbözőek. Ilyen megoldásokat mutat a francia, az olasz, a német, a spanyol, a belga, a holland, a finn, a dán közigazgatás – és mindenütt jól működő rendszereket találunk. Minden egyes sajátos, az országban létező régióbeosztástól eltérő megoldás ottani kisebbségi kö- zösségekre vonatkozik. A kötetben ezekre sincs utalás.
Dorin Dobrincu válaszként felvetésemre kifejtette, hogy a regionalizmus kérdését tudatosan kerülték meg, ugyanis olyan konnotációk és felhangok jelentek volna meg vele és általa, amelyek félrevihették volna a kötettel kapcsolatos, a vállalt és gerjeszteni kívánt regionalizációs vitát. Ugyanakkor a közönség soraiból is kaptam választ, a földrajz tanszék professzora tételesen azt mondta: nem hitte volna, hogy azt kell hallania, Bánságból elmentek a jó emberek és jöttek helyettük nem jó emberek.
Senki nem mondott ilyet, bánsági és nem bánsági volt a két kategória – de a megjegyzés jól mutatja, mennyire vékony jégen kell előre jutnia annak, aki ma Romániában a regionalizáció/regionalizmus kérdését illetően szeretne sokak, mondhatni mindenki számára elfogadható megoldást keresni.
Bodó Barna