20 Oct 2016
Írta admin 
0 Hozzászólás 
Szeptembertől három új taggal is bővült a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház társulata. Horváth Anna, Mihály Csongor és Mátrai Lukács Sándor a 2016/2017-es évad folyamán színészként, bábszínészként és kezdő rendezőként is bemutatkoznak majd a temesvári színházkedvelők előtt.
Ideszerződésük apropóján Horváth Annával és Mihály Csongorral beszélgettünk arról, mit is jelent számukra ez a szakma és ez a lehetőség.
Kezdjük talán az egyik legsablonosabb kérdéssel, amit ilyenkor fel szokás tenni. Miért lesz valaki színésznő, illetve bábszínész?
Horváth Anna (fotó): Erre nehéz lenne pontos választ adni, mert még általános iskola 1-4. osztálya alatt alakult ki, és az elég régen volt, kissé homályosak az emlékeim. Akkor még olyan okosnak képzeltem magam, hogy azt terveztem, párhuzamosan végzem el az állatorvosi és a színi egyetemet, és majd vegyesen fogok dolgozni is mindkét szakmában. Valószínűleg attól akar színész lenni az ember, hogy egyszer valahogy észreveszi, vagy észrevetetik vele, hogy ő egy kicsit különc, ami a felfedezés pillanatában kellemetlen. És azután is. Még hosszasan. Főleg gyermekkorban és kamaszkorban, amikor az ember leginkább olyan szeretne lenni, mint a többiek, sőt, még olyanabb. Ott farkastörvények vannak, a legkegyetlenebb világ. Aztán kénytelen lesz valahogyan elfogadni magát, és a hátrányát előnnyé kovácsolni. A színházban nem szokatlan dolog feltűnést kelteni, és a társaságot csupa különc alkotja. Ott épp olyan vagyok, mint a többiek.
Mihály Csongor (fotó): Véletlenül. Nem alakult a legszerencsésebben a színész szakos felvételim, így kerültem a bábtagozatra. Eleinte én is abban a közhiedelemben éltem, hogy bábosnak lenni másodrangú foglalkozás, és életem végéig gyerekeknek fogok gügyögni. A három év alapképzés alatt azonban rájöttem – főként az osztályunk sokféleségének köszönhetően –, hogy mégiscsak ez az én utam. A bábszínészet nem csak gügyögésről szól, nem is szabad, hogy arról szóljon. A bábszínésznek olyan hatalma van, ami kivételes az előadóművészetek körében. Képes életre kelteni a holt anyagot.
A saját szakmátokon belül van-e olyan műfaj, ami kicsit közelebb áll hozzátok, mint a többi?
Horváth Anna: Szeretem a komédiákat, a tragédiákat, a középfajú drámákat is, csak mestermunka legyen. Egy jó műben minden megtalálható, csak más-más arányban. Egyedül a kabarékat, operetteket, operákat, musicaleket nem kedvelem, mert ezek jórészt holtszínházi formák. De csodálom a kortársi felfogású zenés előadásokat, például amilyet Pintér Béla vagy Radu Afrim csinál. Fontos, hogy legyen benne reveláció, mert ha az nincs, akkor megette a fene.
Mihály Csongor: Valamiért mindig is vonzott a felnőtt bábelőadások gondolata, valószínűleg mert Romániában nem egy gyakori forma.
Mi az első emléketek, első tapasztalatotok Temesvárról?
Mihály Csongor: Három évvel ezelőtt, a Bánsági Vándorszínház első évében jöttem először Temesvárra. Orbán Enci és Aszalos Géza várt a vonatállomáson egy doboz Temesvári sörrel. Ennek oka, hogy Temesvár felirat alatt temesvári Temesvárit akartam inni. Szerencsére nem volt kinyitva, mert két rendőr rögtön megérezte a kiszabható büntetés szagát, és felszólítottak, hogy az utcákon tilos az italozgatás és, hogy ez büntetéssel jár. A csalódott arcuk felbecsülhetetlen volt a bontatlan doboz láttán.
Horváth Anna: Sosem voltam Temesváron, mielőtt a versenyvizsgára meghívást nem kaptam, csak annyit tudtam, hogy nívós a magyar társulat. A nagy napra az osztályfőnököm, Bocsárdi László hozott, aki hosszan, lelkesülten mesélt a városról. Mikor beértünk, azt kérdezte: – Érzed ezt az illatot? – Virágillat volt. Fölpillantottam, és körbevett minket a sok virágzó fa, csodálatos élményt nyújtott. Úgyhogy a város egy nagyon kellemes meglepetés volt. Egyébként bárkinek mondom, hogy Temesváron fogok dolgozni, az a válasz, hogy “ó, az nagyon szép város!”
Ha nem színház, akkor mi mással szeretnétek foglalkozni?
Horváth Anna: Állatokkal. Egy állatkertben. Vagy egy saját tanyán egy önellátó gazdálkodásban. De elképzelhető, hogy megpróbálkoznék az írással is.
Mihály Csongor: Ha nem színház akkor nyugdíj. Bármi más alternatíva, ami nem bábozás vagy színészet az is színházhoz köthető. Ilyen a fény- és hangtechnika, esetleg idősebb és tapasztaltabb életkorban a rendezés is szóba jöhet.
Mi az ötéves terv?
Mihály Csongor: Mindenképp tovább fejlődni, mint bábos és színész. Karrierem kezdetén vagyok, tehát most ez a legfontosabb. Tanulni a tapasztaltabb kollégáktól. De az öt év végére a családalapítás gondolata sem elhanyagolandó.
Horváth Anna: Szeretnék jól működni a színpadon. Sok fiatal női szerepet jó volna eljátszani, amit praktikus addig csinálni, amíg fiatal nő az ember, úgy hogy bele kell húznom – igaz, a színházban minden viszonylagos. Sok dédelgetett álmom van, amely mindegyike szinte lehetetlen, hogy megvalósuljon. És ha már ötéves terv – ami egy terjedelmes intervallum –, akkor meg kell jegyeznem, hogy három év múlva már családot is szeretnék. Emiatt is igyekeznem kell, mert az anyaság komoly felelősség, személyiségváltoztató ereje van. Számítanom kell a paradigmaváltásra, ami bizonyára a színházi látásmódomra is hatással lesz. Jó volna évi egyet-kettőt rendezni is, amikor összegyűlik bennem egy előadásnyi mondanivaló, vagy olvasok egy színdarabot, ami arcul üt, és érzem, hogy ezzel minél gyorsabban minél több embernek találkoznia kell.
