Történelmi tény, hogy nemzeti költőnk 1849. július 30-án ér­ke­zett Bem seregével Székelykeresztúrra, melyről a közbecsületben lévő ifj. Varga Zsigmond is beszámol:
Estefelé híre szaladt, hogy Petőfi is megérkezett, s fenn van a piactéren. Ezen hírre édesapám rögtön felsietett a piacra, s ott a Horváth Antal kereskedése előtt másokkal beszélgetve megtalálta Petőfit, kit meg­hí­vott vacsorára, bi­valytejes és túrós puliszkára. Ő a meghívást szívesen és örömmel fogadta el, majd ekképpen folytatta: Nyolc óra­kor már javában folyt a vacsora a Gyárfás kúria ud­varán, melyben töb­ben vettek részt, így a polgári elemből a kivégzett Gálfy Mihály is, a Makk-féle összesküvés fő vádlottja. Vacsora után, mely igen jó hangulatban folyt le, kimentek a kert­be, s ott letelepedve a padokra, igen ví­dám társalgás közt csakhamar énekre gyújtottak (Bolyai Gergelyné, a ro­konság és testvé­rem, Róza igen szép hanggal rendelkeztek), A virágnak megtiltani nem lehet című dallal nyitva meg. Ilyen hangulatban maradt a társaság éjfélig. Éjfél után min­denki távozott a szállására. Búcsúzáskor megígérte Petőfi, hogy ha a harc szerencsés kimenetelű lesz vissza fog térni. A vacsorának még egy színes mozzanatára lettek figyelmesek a vendéglátó gazdák. Petőfinek megtetszvén a csalogány hangú Varga Rózsika, egy három versszakból álló költeményt írt az emlékkönyvébe, mely sajnos a tűzvész martaléka lett.
Mások szerint az asztalbontáskor egy kis verset találtak Petőfi tányérja alatt, Varga Rózsika szépségéről.
Sajnos, Petőfihez kötödő tárgyi emlékek, már korábban az enyé­szet martalékai lettek, éppúgy, mint a Varga Zsigmond által őrzött zöld, aranyozott pohár, melyből a költő géniusz borozgatott, vagy az a nemzeti szalaggal ékesített kávéscsésze, melyből az est folyamán kávézgatott.
Nemzeti költőnk utolsó vacsorájának a Gyárfás kúria udvarán egyetlen hiteles tanúja máig is egy VÉN KÖRTEFA, melynek a tövét a Gyárfás család időnként marhavérrel öntözte meg, hogy meg­maradhasson az utókor számára. Ma vaspántokkal van össze­fogva és egy-egy ágat még hajt. Körülötte kerítés, rajta táblán Kányádi Sándor verse.
“Haldoklik az öreg tanú,
Petőfi vén körtefája
Azt beszélik ő látta volt
Verset írni utoljára.”
Több életrajzíró tudni véli, hogy a költő életének utolsó reggelén, július 31-én itt, a vén körtefa tövében szavalta el Egy gondolat bánt engemet című versét, megjósolva aznapi halálát.

Valahányszor az erdélyi képzőművészet nagy alakjának, Gy. Szabó Bélának az öreg körtefáról készült fametszetét, szerény gyűj­teményem féltve őrzött kincsét csodálom, gondolatban a Gyárfás kúria felejthetetlen eseményei jutnak az eszembe, melyek koszorús költőnk halálának (1849. július 31. Fehéregyháza) évfordulójára emlékeztetnek.
Libus Endre