- Február 21-én Mihalik Kálmán születésének 122-ik évfordulóján megkoszorúzták Oravicabányán a Székely himnusz zeneszerzőjének emléktábláját.
- Március 7-én a Platanus Egyesület és az RMDSZ Nőnap alkalmából virággal és csokoládéval kedveskedett azoknak a hölgyeknek, akik a Magyar Házban összegyűltek, az együttlét szeretetvendégséggel zárult.
- Március 12-én magyarországi kisiskolások látogattak a Hegyvidéki Bánságba, tavaly kétszer jártak a megyében iskolások, idén még három csoport jelezte kirándulási szándékát.
- Március 13-án Ruszkabányán (fotó) koszorúzott az RMDSZ küldöttsége a Maderspach-háznál és a temetőben levő sírnál, március 14-én Oravicabányán megkoszorúzták az Arany János-emléktáblát, délután pedig Boksánbányán a központban és a temetőben levő honvéd obeliszknél tartottak főhajtást és helyezték el az emlékezés virágait.
- Március 15-én a Magyar Házban volt a központi rendezvény, ünnepi műsorral és a Petőfi-tábla koszorúzásával.
-
Recent Posts
- HIRDESSEN ITT!
Hirdetését a HETI ÚJ SZÓ nyomtatott oldalain négy (Temes, Arad, Hunyad és Krassó-Szörény) megyében valamint online változatban olvassák.
További információval a hetiujszo@yahoo.com illetve a 0723-567370 (Makkai Zoltán) vagy a 0723-567371 (Graur János) telefonszámokon szolgálunk. Archives
- June 2023
- May 2023
- April 2023
- March 2023
- February 2023
- January 2023
- December 2022
- November 2022
- October 2022
- September 2022
- August 2022
- July 2022
- June 2022
- May 2022
- April 2022
- March 2022
- February 2022
- January 2022
- December 2021
- November 2021
- October 2021
- September 2021
- August 2021
- July 2021
- June 2021
- May 2021
- April 2021
- March 2021
- February 2021
- January 2021
- December 2020
- November 2020
- October 2020
- September 2020
- August 2020
- July 2020
- June 2020
- May 2020
- April 2020
- March 2020
- February 2020
- January 2020
- December 2019
- November 2019
- October 2019
- September 2019
- August 2019
- July 2019
- June 2019
- May 2019
- April 2019
- March 2019
- February 2019
- January 2019
- December 2018
- November 2018
- October 2018
- September 2018
- August 2018
- July 2018
- June 2018
- May 2018
- April 2018
- March 2018
- February 2018
- January 2018
- December 2017
- November 2017
- October 2017
- September 2017
- August 2017
- July 2017
- June 2017
- May 2017
- April 2017
- March 2017
- February 2017
- January 2017
- December 2016
- November 2016
- October 2016
- September 2016
- August 2016
- July 2016
- June 2016
- May 2016
- April 2016
- March 2016
- February 2016
- January 2016
- December 2015
- November 2015
- October 2015
- September 2015
- August 2015
- July 2015
- June 2015
- May 2015
- April 2015
- March 2015
- February 2015
- January 2015
- December 2014
- November 2014
- October 2014
- September 2014
- August 2014
- July 2014
- June 2014
- May 2014
- April 2014
- March 2014
- February 2014
- January 2014
- December 2013
- November 2013
- October 2013
- September 2013
- August 2013
Recent Comments
Find us on Facebook
Curs Valutar
2 June 2023EUR4.9633 RONHUF1.3373 RONUSD4.6099 RONXAU293.6078 RONIdőjárás