Az angolszász országokban Valentine (Bálint) napján tartott Valentine’s Day (magyarul: Bálint-nap) ünnepe a 20. század végétől világszerte elterjedt világi „szerelmes-ünnepként”. Szent Bálint a szerelmesek, a lelkibetegek, ájulással és epilepsziával élők védőszentje. Magyarországon e szentnek csak szórványosan alakult ki kultusza. Az angolszász szokás a magyar tájakon az angol elnevezés magyarosított formájú átvételével, mint Valentin-nap vált ismertté és népszerűvé az 1990-es évektől kezdődően. Ezen az ünnepen a szerelmesek megajándékozzák párjukat, vagy szerelmes üzenettel kedveskednek neki. A Valentin-nap vallási eredete világszerte háttérbe szorult.
Szent Bálint, azaz Római Szent Bálint (latinul: Valentinius, 3. század – Róma, 270 körül) áldozópap, a római keresztényüldözés mártírja. Ünnepnapja a katolikus egyházban február 14-e. Ez a nap Bálint, illetve Valentin névnapja, illetve nyugati kultúrában Szent Bálint nyomán a „szerelmesek napja” is.
Az évszázadok során számos, ezt a hagyományt erősítő, romantikus legendát is szőttek alakja köré. Az egyik elbeszélés szerint Bálint pap titokban adott össze keresztény fiatalokat, köztük katonákat a kedvesükkel. A Római Birodalomban a katonák csak a szolgálati idejük leteltével házasodhattak meg, különleges kegynek számított, ha valakinek előbb engedélyt adott erre a császár. Bálint ezért titokban adta össze őket, és a friss házasokat megajándékozta egy-egy virággal a saját kertjéből. Egy másik legenda szerint Szent Bálint volt, aki a történelem során először esketett össze egy pogány férfit és egy keresztény nőt.
A Bálint-nap és a szerelem kapcsolatát William Shakespeare Hamlet című drámája is őrzi:
Holnap Szent Bálint napja lesz,
Mindjárt reggel korán;
És ablakodnál, párodul,
Ott leszek, én leány.
Kelt a legény, felöltözött,
Ajtót nyitott neki:
Bement a lány, de mint leány
Többé nem jöve ki.
(Hamlet, 5. szín; Arany János fordítása)
Erdélyben német nyelvterületről terjedt el Szent Bálint tisztelete. Ünnepe már középkori naptárainkban, misekönyveinkben szerepelt, népszerűségét mutatja, hogy Bálint évszázadokig gyakori keresztnév volt, sőt családnévvé is vált.
Annyi bizonyos, hogy a 3. században élt egy Bálint nevű római pap, akit vértanúként tisztelünk. II. Claudius császár sikertelenül próbálta hittagadásra bírni, ezért átadta Aster főtisztnek, hogy végeztesse ki. Bálint meggyógyította Aster vak leányát, mire a főtiszt és háza népe megtért. A császár 269 körül mindegyiküket kivégeztette. A vértanú pap halála helyén I. Gyula pápa templomot építtetett.
A Bálint-nap pontos eredete a homályba vész, a pogány természetkultusz, a római életszeretet, a népszokások és a keresztény hit hagyománya egyaránt nyomot hagyott benne. A korai társadalmakban a termékenység ünnepe szorosan kötődött a természeti jelenségekhez. Február közepe a madarak párosodási időszakának kezdete a mérsékelt égövön, talán ez a megfigyelés szolgálhatott a hiedelem alapjául, hogy ez a nap kedvez a házasságjóslatoknak és a szerelmi varázslatoknak.
Bálintot 489-ben Gelasius pápa avatta szentté és tette ünnepét február 14-re.
A mai világban a szerelmes fiúk és leányok mellett a csoki és virágárúsok, a cukrászok és a talmi csecsebecsék készítői is ünnepelnek.