Romániában ez év február 26-án regisztrálták az első koronavírusos megbetegedést. Egy nappal később, február 27-én a vírus terjedését megelőzendő, a Romániai Máltai Szeretetszolgálat temesvári filiájának vezetősége látogatási, illetve kijárási tilalmat rendelt el az idősek otthonában. A döntést akkor az otthon lakói közül néhányan kissé elhamarkodottnak ítél- ték. Azóta bebizonyosodott, hogy sem ez az óvintézkedés, sem az ezt követő többi korlátozás nem volt hiábavaló.
Fekete-Nagy László, a Romániai Máltai Szeretetszolgálat temesvári filiájának elnöke kérdésünkre elmondta: a temesvári máltai szervezet keretében változatlanul működik minden akkreditált, illetve működési licensszel rendelkező szolgáltatás. Az idősek otthonában jelenleg 18 gondozott ellátása biztosított, és kialakítottak egy elkülönítő helyiséget is arra az esetre, ha a gon- dozottak közül valaki megfertőződne. Hét alkalmazott pedig beköltözött az otthon vendégszobáiba, hogy az idősek ápolását ily módon is biztosítsa. A többiek jól meghatározott munkabeosztás szerint, felváltva dolgoznak. A szociális konyháról továbbra is ellátják mindazokat, akik ezt a szolgáltatást eddig igénybe vették (86 személy). Óvintézkedésként az ételhordó edényeket a veszélyhelyzet időtartamára teljesen kiiktatták, jelenleg eldobható, egyszer használatos ételtárolókban szállítják ki az ebédet. A házigondozói szolgálatban dolgozó alkalmazottak is fokozottan odafigyelnek a rájuk bízott 50 idős személyre.
– Eleget téve az újabb hatósági előírásoknak az idősotthon lakói nem az ebédlőben, hanem a szobáikban étkeznek a gondozók segítségével, majd minden evőeszköz visszakerül a konyhára alapos fertőtlenítés céljából – tájékoztatott Fekete- Nagy László elnök, és a részletekre is kitért: – Hasonlóképpen, a szervezet sofőrjei is fertőtlenítik a gépkocsikat, amelyekkel házhoz szállítják az eldobható edényekbe porciózott élelmiszert. A gondozók pedig gyalogosan vagy kerékpárral közlekednek a városban, nem közjárműveken, ily módon is csökkentve a megfertőződés veszélyét. Eddig minden rendeletet be tudtunk tartani, sikerült úgy alkalmazkodnunk, hogy a gondozottainkat maradéktalanul ellássuk. A különböző óvintézkedéseket és korlátozásokat előíró szabályok betartása azonban sokkal nagyobb költséggel jár, mint amit a temesvári filia vagy bármely másik szociális szervezet meg tudna magának engedni. A kormány csak katonai rendeleteket ad ki (amit betartunk), pénzforrást vagy anyagi támogatást nem biztosít mellé. A helyi városvezetés is nehézkesen utalja a havi szubvenciókat, annak ellenére, hogy szerződés van róla. Azzal érvelnek, hogy a pénzt a kórházaknak adják, mert őket is váratlanul érte a világjárvány. Nagyon jól teszik, hogy segítik a kórházakat meg az egészségügyi dolgozókat, viszont a szociális asszisztensek és gondozók is ugyanúgy ki vannak téve a fertőzésnek, függetlenül attól, hogy az adott intézmény állami vagy magán fenntartású. Rájuk mégsem gondol senki.
A sok fertőtlenítőszert, a szájmaszkokat, a gumikesztyűket, meg minden egyéb védőfelszerelést és -öltözetet a támogatóinknak és a nagylelkű temesvári polgároknak köszönhetjük. De még nem ért véget a járvány, továbbra is szükségünk van anyagi támogatásra. Élek tehát a lehetőséggel és ezúton is arra kérem a temesváriakat, ha tehetik, adakozzanak, legyen az adomány hagyomány. Segítsenek, hogy mi is segíthessük továbbra a 170 idős rászoruló embertársunkat.
Bankszamlaszámunk: RO17BRDE360SV06976613600, BANCA BRD – Groupe Société Générale, SERVICIUL DE AJUTOR MALTEZ IN ROMANIA-FILIALA TIMISOARA, CIF 9364021
Kérjük a Jóistent, hogy kegyelmével erősítsen minket továbbra is, adjon egészséget, erőt és kitartást, hogy a Máltai Lovagrend jelmondatához – „Tuitio Fidei et Obsequium Pauperum” /A hit védelme és a szegények szolgálata – híven méltó módon tudjunk cselekedni.
S.E.
-
Recent Posts
- HIRDESSEN ITT!
Hirdetését a HETI ÚJ SZÓ nyomtatott oldalain négy (Temes, Arad, Hunyad és Krassó-Szörény) megyében valamint online változatban olvassák.
További információval a hetiujszo@yahoo.com illetve a 0723-567370 (Makkai Zoltán) vagy a 0723-567371 (Graur János) telefonszámokon szolgálunk. Archives
- October 2024
- September 2024
- August 2024
- July 2024
- June 2024
- May 2024
- April 2024
- March 2024
- February 2024
- January 2024
- November 2023
- October 2023
- September 2023
- August 2023
- July 2023
- June 2023
- May 2023
- April 2023
- March 2023
- February 2023
- January 2023
- December 2022
- November 2022
- October 2022
- September 2022
- August 2022
- July 2022
- June 2022
- May 2022
- April 2022
- March 2022
- February 2022
- January 2022
- December 2021
- November 2021
- October 2021
- September 2021
- August 2021
- July 2021
- June 2021
- May 2021
- April 2021
- March 2021
- February 2021
- January 2021
- December 2020
- November 2020
- October 2020
- September 2020
- August 2020
- July 2020
- June 2020
- May 2020
- April 2020
- March 2020
- February 2020
- January 2020
- December 2019
- November 2019
- October 2019
- September 2019
- August 2019
- July 2019
- June 2019
- May 2019
- April 2019
- March 2019
- February 2019
- January 2019
- December 2018
- November 2018
- October 2018
- September 2018
- August 2018
- July 2018
- June 2018
- May 2018
- April 2018
- March 2018
- February 2018
- January 2018
- December 2017
- November 2017
- October 2017
- September 2017
- August 2017
- July 2017
- June 2017
- May 2017
- April 2017
- March 2017
- February 2017
- January 2017
- December 2016
- November 2016
- October 2016
- September 2016
- August 2016
- July 2016
- June 2016
- May 2016
- April 2016
- March 2016
- February 2016
- January 2016
- December 2015
- November 2015
- October 2015
- September 2015
- August 2015
- July 2015
- June 2015
- May 2015
- April 2015
- March 2015
- February 2015
- January 2015
- December 2014
- November 2014
- October 2014
- September 2014
- August 2014
- July 2014
- June 2014
- May 2014
- April 2014
- March 2014
- February 2014
- January 2014
- December 2013
- November 2013
- October 2013
- September 2013
- August 2013
Recent Comments
Find us on Facebook
Curs Valutar
14 October 2024EUR4.9744 RONHUF1.2427 RONUSD4.5501 RONXAU388.9505 RONIdőjárás