“Per aspera ad astra” (Seneca)
Május 31-én az a megtiszteltetés érte kis falunk lakóit, hogy ellátogatott hozzánk excellenciás Pál József Csaba püspök úr. Ez az esemény élénk emléket hagyott a résztvevőkben, hiszen az atya arcán látni lehetett a krisztusi hivatást, mosolyával, közvetlenségével sikerült neki meghódítani a híveket. A gyermekek pedig kerek szemekkel figyelték, amikor velük énekelt, s “egy klaaassz” éneket is tanított nekik, amely arról szólt, hogy mennyire fontos Krisztusra alapozni életünket.
A prédikációban arra buzdított bennünket, hogy nem a körülöttünk lévő embereket kell kioktatnunk, itélkezzünk felettük, hanem saját magunkban találjuk meg a lelki békét, ami által jobbá tehetjük életünket.
Ezúton megköszönöm a hívek nevében is, hogy velünk volt, imádkozott velünk és érettünk, arra buzdított, hogy jobbak, szívélyesebbek legyünk. Ahogy a gyerekek őszintén vallották, hogy nem mindig viselkednek megfelelően, ezt a felnőttek is megtehetnék és ezzel szebbé tehetnék a világot. Köszönjük ft. Bene Tamás helyi plébánosnak a lehetőséget, hogy bízott bennünk és magunk szervezhettük meg a püspök úr fogadását, bizonyítva, hogy a spontán dolgok jól sülnek el. Szomorúak voltunk, hogy nem tölthettünk több időt a püspök úr társaságában, de hálát adunk, hogy ennyi szeretetteljes gondolattal ajándékozott meg minket. Köszönet illeti Briscan Lavinia, helyi iskolaigazgatót a részvételért és persze azért is, hogy felmentette a gyerekeket, akik hihetetlenül boldogak voltak azért, mert a püspök úr mosolygott, szólt hozzájuk, dicsérte őket buzdítván a jóra őket.
Nem utolsósorban köszönet minden résztvevőnek, a virágdíszekért, a templomot kidíszítő csapatnak, a buzgó ministránsoknak, a kántoroknak a meghitt énekekért és a helyi egyháztanácsnak a szeretetvendégségért. És külön köszönöm minden gyermeknek a türelmet, amellyel lelkesen végighallgatták mindazt, amit a püspök atya mondott nekik, reménykedem hogy sokszor fogunk még találkozni a szentmiséken is.
Tóth Szilvia fényképes tudósítása, fotó: sajtószolgálat


02 Jun 2022
Írta admin
0 Hozzászólás