Ferenczes István Magyarország Babérkoszorúja-díjas költő, író

Veszedemekről álmodom

című kordokumentumokat és életművet összegző több mint 650 oldalas legújabb könyve a Csíkszeredai Hargita Kiadóhivatal és a Budapesti Kortárs Kiadó gondozásában jelent meg.

A nagy lélegzetű alkotás méltatói – a szerző írásának poetikája és gondolati mélységei mellett – főleg a „székelység évszázadainak viharos történetét…a székely menekülés, s a lélek örökké felbukkanó Siculicidiumait” emelik ki.
A tájainkon is jól ismert költő és író nyelvi bravúrja, mondanivalóinak mélysége és szenvedélyes búvárkodásának eredményét tükröző család- és nemzettörténeti kordokumentum adatbősége korábbi vers és prózai köteteire teszi fel a koronát.
A bravúros nyelv, székelyesen sziporkázó fordulataival és több szereplőjének első kézből származó önéletrajzi vallomása, vagy a megannyi leporolt levéltári dokumentum olyan történelmi eseményeket hoz hiteles közelségbe, ami az első oldalak elolvasása után a gyanútlan olvasót valósággal túszul ejti, és a könyv bűvöletében marad annak utolsó betűjéig, vagyis együltünkbeni elolvasásra késztet. Lásd a madéfalvi veszedelem történetének, a bűnfenyítő bizottság korabeli jegyzőkönyvi szövegeit, vagy a következő évszázadból a kufsteini várfogságot megjárt egyik felmenője Csík-Pálfalvi Gál János az 1848-49-es forra­dalom és szabadságharc honvédszázadosának naplójegyzeteit az Erdélyt, Bánságot, Csík­szeredától a (ma) szerbiai Rácz-Becséig, Temesvártól Világosig végigharcoló székely zászlóalj portyáiról, harcairól. Itt találkozunk a székely zászlóalj dia­dal­- menetének Arad környéki fogadtatásával, újaradi táborozásukkal, megemlíti, hogy Németság, Vinga, Maj­láthfalva, Kisszentpéter, Perjámos után csatlakoztak Bem seregéhez. Olvashatunk a könyvben a kocsmai Sztálin-gyalázás miatt bujdosásra kényszerülő építőmester édesapa keserű éveiről, akit azután – az állítólag egyetlen általa ismert német szó miatt – az orosz bakák heccből töltény nélküli kivégzőosztag elé állítják, de ami miatt a német kémnek tekintett „vádlott”, a feltételezések szerint percek alatt megőszült. Krimibe illő tisztázatlan történet édesapjáról, akit az 1946-os nagy szá­raz­ság évében a temesvári Nagyállomáson kifosztanak, ami­kor a falubeliek számá­ra búzáért jött a Bánságba. Persze vannak az írónak, a kevesebb mint 2 hold földdel rendelkező ku­láklistára került édesapjáról, meg­hatóan szép emlékei is, mint építői együttműködése Kós Károllyal vagy a magyar-székely műemlékek védelme kapcsán Szervátiusz Jenő szobrászművésszel. Imádságos áhítattal bevezetett rész a székely havas imádása, amelyhez dokumentumként csatolja Orbán Balázs leírását és Imreh István A törvényhozó székely falu c. könyvéből idézett részeket. Számbaveszi az 1950-es évek beszolgáltatását, majd a kollektivizálás szer­ve­zé- sét, az úgynevezett mezőgazdaság szocialista átalakulását. Apja bukaresti építkezéseken való résztvételének ürügyén kerül bele a könyvbe a székelység – építőmunkások, sofőrök, cselédlányok – ottani életének és a város történetének, legendáinak, a híres Lipscani-nak a leírása. Több fejezetben bukkanunk a Bán­ságban vagy környékén történtekre. Például a Fekete-Körös véráztatta völgyéről, Majláthfalva telepítéséről a korán meghalt, imádott pap nagybácsi szolgálati helyéről, ahova, pontosabban a község melletti Monostorra 1956-ban kápolna építés alkalmával az író kisgyermekként hosszabb ideig tartózkodik édesapjával, sőt ministrál nagybácsija mellett a vingai római katolikus templomban. Olvashatunk Márton Áron püspökről, aki őrízetbevétele előtt két héttel szentelte fel az író szülőfaluja, Csíkpálfalva templomát. Márton Áron püspök 1948-as bérmakörútját leírva kalauzol el a Hunyad megyei tájakra, külön fejezetben idézi a püspök életútját, meghurcoltatásának történetét. Ezzel kapcsolatban részletesen kitér a Fodor-csoport 1958-as perére, említi Willer József és Jakabffy Elemér nevét. Itt esik szó először Lugosról, amelyet a Monarchia mintaértékű városának nevez és ahol Ferenczes István talán egész későbbi életét meghatározó „keserűen-csodálatos” négy évét tölti. Visszatér a korábbi írásaiban is felidézett kiskamaszokat fojtogató honvágy leírása “Olyanok voltunk, mint Szent György-nap után a nyájtól erőszakkal elszakasztott bárányok. Mögöttünk borjú-, bárányvérrel össze­spriccelt szülőföld, bolsevik vö­rösben úszó or­szág…úgy álltunk osztályidegenen, a gyermekkorból hir­telen kiszakított kamasz­lányok, kamaszfiúk a lugosi magyar középiskola udvarán, mint akik fölött egyedül az Isten őszi csillaga ragyog halványan a Bánság szeptemberi, bágyadt fordulóinál…Minket ott befogadtak… 1958 őszén…

A Temes-parti város néhány személyisége – Szán­tó György, Teller Ede, Lugosi Béla, Kurtág György, vagy az Aranycsapat kapcsán Czibor Zoltán, Po­- szipál Josep – számbavételével, és a lugosi évek felidézése után, az 1962-ben Lugoson érettségizettek ötven­éves osztálytalálkozóján felelevenített em­lé- keknek egész fejezetet szentel, kü­lön-kü­lön ismerteti osztálytársai életpályáját megírja valamennyiük életregényét.
Graur János

*

Ferenczes István könyve, a székelység évszázadainak történetei mellett rólunk, bánságiakról, erdélyiekről, a mi történelmünkről is szól. Az irodalmi élményen túl, az egész magyar élet kordokumentuma. A könyv kapható a Mária téri Könyvesboltban, illetve megrendelhető a HE­TI ÚJ SZÓ szerkesztőségében, ára 61 lej.