Ősi és megújulásra kész Nagyvárad szülötte.
Ahol a szent, nagy király szelleme beleng minden zugot, szegletet. Ahol a szomszédos Esküllő honfoglaló Árpád és a behódolók egyezségének legendáját idézi. Tinód, ahol lantos Sebestyén bölcsője ringott. Ahol hajdani szerzetesek és puritán reformátorok hirdettek helytállást, hűséget hitben, tisztességes munkában és életben. Ahol a lázongó Ady tegnapi jelenlétének nyomai sejlenek szerkesztőségekben. Ahol patinás, nagy tekintélyű scholák falai közt talált féltő oltalomra a jövőt fürkésző reneszánsz, a középkor aszkéta szigora, Róma merész építkezése, dicső ragyogása, Hellász nyugodt bölcsessége, a Szentföld prófétáinak rendületlen erkölcsisége. Ahol, Greenwich előtt sok esztendővel, az időtudatában kiteljesedő ember először húzott északról délre határvonalat, jelezvén a Nap, a csillagok útját keletről nyugatra, égen és földön.
A serdülő Sándor István erős vonzódása tudományos igazság, művészi szépség, emberi hitelesség iránt ebben a világban talált értő fogadásra és serkentésre és ebben a világban lett és maradt élete végéig kedvenc témája Prométheusz és Orpheusz közös mítosza, tudás és szépség örök tisztelete.
Tizenhét éves. Szívében, lelkében ifjúságának ígéretes tavasza. Ám odakünn az öldöklés orgiájában fuldokló 1944 májusa. A föld felszínére telepített modern pokol. Auschwitz, Birkenau. Az édesanyát megemésztő lángok. Apa és fiú útja Dachauba.
Marosvásárhely, 1950., orvosi diploma. Az Akadémia kutatója, 1956: a tudományok doktora. Töretlenül felívelő életpálya, könyvek, többszáz tudományos dolgozat. Az Orvostudományi és Agrártudományi Egyetem tanára, nemzetközi elismerés, 2002-ben akadémiai tagság.
És, hosszú évtizedeken át a művészet, a közösség fáradhatatlan szolgálata. A színház művészeti tanácsában, a Szabad Szó, a temesvári Új Szó, a HETI ÚJ SZÓ hasábjain, az Írószövetségben, a BMDSZ alapító tagjaként. Mozdulatlanságra ítélő, súlyos betegsége sem gátolhatta meg abban, hogy pár hónappal ezelőtt jelen legyen, és szót kérjen az RMDSZ negyedszázados évfordulóján. Panasz nélkül viseli a nehéz megpróbáltatás kínzó éveit. Alig két hete, egyik utolsó kérdése így hangzott: “Mi újság van a politikában? Mondj már valami jót!”
Nagy tudású, sokoldalú, teljes ember volt. Egyik kedvenc írója, Thomas Mann nemes minősítése, FEHÉREK KÖZT EURÓPAI, méltón illett rá. Nélküle szegényebb, drága emlékével gazdagabb a világ.
Albert Ferenc
Búcsúzunk lapunk munkatársától
Részvétünket fejezzük ki volt munkatársunk Családjának a dr. Sándor István elvesztése által okozott mélységes fájdalmukban.
Utolsó beszélgetésünk alkalmával – 2014. január 27. -, amelyet nem véletlenül a holokauszt nemzetközi napjára időzítettünk, még optimizmussal beszélt egy újabb könyv megírásáról. Az auschwitzi megsemmisítő táborban átéltek ellenére semmiféle bosszút vagy gyűlöletet nem tanúsított senki iránt, de aggodalommal beszélt a fasizmus elemeit tükröző egyik magyarországi párt tevékenységéről. Mi, lapunk mai és a korábbi munkatársai annak a nagyműveltségű kollégának az emlékét őrizzük, akit nemcsak orvosi kutatómunkájáért tiszteltünk és becsültünk különösen nagyra, hanem a művelődési rovatban megjelent írásaiért, a színházi bemutatókról írott szakszerű kritikáiért és önzetlen barátságáért is.
Doktor úr, kedves Pista, nyugodjál békében!
A temesvári magyar újságírók nevében, Graur János


04 Jun 2015
Írta admin
0 Hozzászólás