Az erdélyi bélyeget nem mi találtuk ki.(…)
Erdélyiek vagyunk öntudatlanul, és magától érthetően”/Bánffy Miklós/

Van-e közünk a transzilvanizmushoz, kérdezhettük magunktól, mielőtt beültünk a temesvári Irodalmi kör múlt heti, a Magyar Kultúra Napjára időzített könyvbemutatójára. Nagyon is. És nem csak azért, amire a vendéglátó Tamás Péter tiszteletbeli magyar konzul, a Várbástya Egyesület elnöke figyelmeztetett, hogy kevés olyan ember él a környezetünkben, akinek ne lennének erdélyi gyökerei. Másrészt Temesváron született a transzilvanizmus egyik meghatározó, méltán legismertebb, legkövetkezetesebb képviselője Kós Károly, akire büszkék lehetnénk, s vagyunk is, de talán nem eléggé, nem elég hangsúlyosan, következetesen. A Transzilvanizmus Eszmék, korok, változatok című tanulmánykötet szerkesztőjével és egyik szerzőjével, Boka László irodalomtörténésszel találkozhattunk, és a kisebbségi lét olyan kérdéseire kap(hat)tunk választ, mint az, hogy erdélyi vagy romániai magyarok vagyunk-e, miért volt/lehetett/ és maradt félreértett, félreértelmezett, üldözött, tiltott, elhallgatott, hősiesen vállalt, megtagadott, végül meghatározásra szoruló és kutatásra érdemes attitűd, identitás, életforma, irányzat a transzilvanizmus.
Marossy Boglárka magyar szakos tanár, a jó hangulatú és izgalmas beszélgetés közvetlen és szakavatott moderátora szerint elsorolni is nehéz az est vendégének szakmai munkásságát fémjelző címeket, állomásokat, hiszen Boka László József Attila-díjas irodalomtörténész, kritikus, egyetemi tanár, Nagyváradon született, a Babes-Bolyai Tudományegyetem magyar-angol szakán diplomázott, magiszteri tanulmányait Cs. Gyimesi Éva irányította, az ELTE-n doktorált, disszertációjában Sütő András magyarországi recepcióját vizsgálta, 2007-2020 közt az Országos Széchényi Könyvtár tudományos igazgatója volt, az OSZK kiadó vezetője, 2021-től az MTA Bölcsészettudományi Kutatóközpont tudományos főmunkatársa, kutatott külföldi egyetemeken, Hollandiában, Finnországban, a tengeren túlon a Stanfordi Egyetemen, oktat(ott) a Partiumi Keresztény, a Pázmány Péter Katolikus és a Károli Gáspár Református Egyetemeken. Kiderült a temesvári bemutató már sorban a nyolcadik, hiszen a 2023-ban megjelentetett tanulmánykötet igazi sikerkönyv,ezért 2024-ben másodszor is kiadta a Magyar Művészeti Akadémia Kiadó. A hiátuspótló kötetet, amelyben 11 élő szerző 12 tanulmánya szerepel, a szerkesztő Cs.Gyimesi Éva és Pomogáts Béla emlékének ajánlotta, így a könyv kettejük nevével kezdődik, és azzal is zárul, mert a függelékben (Boka László lábjegyzeteivel gazdagon ellátott) egy-egy nagyhatású írásuk olvasható. Pomogáts Bélát a jelenlévők közül személyesen is sokan ismerhettük, hiszen a Bodó Barna vezette Szórvány Alapítvány konferenciáin gyakran hallgathattuk előadásait, Cs. Gyimesi Éva pedig a szakdolgozatom irányítója volt, így a személyes érintettség okán is, már az első pillanatokban a könyv lelkes követője lettem. Boka László kitűnő, szellemes, igényes előadó, moderátori kérdésre elmondta, hogy a Trianon-évfordulóra tervezett konferenciát meghiúsította a világjárvány, az ott elhangzó húszperces előadások nem nyújthattak volna mély és átfogó képet a témáról, így inkább a Transzilvanizmus-kötet szerkesztésébe fogott. Moderátori kérdésre válaszolva Boka László elmondta, a kötet címlapjára Kós Károly Erdély kövei címet viselő 31 linómetszete közül egy nem csak esztétikai okokból került oda, bár a Transzilvanizmus Eszmék, korok, változatok cím tökéletes képi megfelelője, hanem mert látható rajta Erdély címere és a hét elszakított vármegye, hiszen a transzilvanizmus, bár van történelmi előzménye, azért mégis poszt-trianoni jelenség. A szerkesztő kötetnyitó tanulmányának címe Transzilvanizmusformák és transzilvanizmusváltozatok is arra figyelmeztet, hogy nem egyetlen és egységes fogalommal van dolgunk, hanem szellemi autonómiaformákként induló, bonyolult értékrendszerrel jellemezhető eszmekörökkel, így az egyes szám helyett indokoltabb lenne a többes számú forma. Ezt a gondolatot fejti ki és árnyalja Boka László Kuncz Aladár „életesszenciája” alcímet viselő másik írása is, s azt is megtudhattuk, hogy a szerző 2014 óta dolgozik a Kuncz Aladár-életműkiadás kutatócsoport vezetőjeként. Kuncz Aladár is a transzilvanizmus nagy hazatérői közé tartozik, mint Kós Károly, Benedek Elek vagy Bánffy Miklós, alapos és széleskörű európai műveltséggel rendelkezik, 1910-ben máig érvényes gondolatokat fogalmaz meg az élményalapú irodalomoktatásról. A transzilvanisták komolyan veszik az európaiságot, mert ez műveltségük alapja és kritikai mércéjük is, ezzel magyarázható, hogy gyakran progresszívebbek, mint a politikai jellegű kettészakadtságukon felülemelkedni képtelen magyarországi élet képviselői. Sokféle transzilvanizmus van: népi, mint Tamásié, urbánus, mint Karácsony Benőé vagy Tabéry Gézáé, országtranszilvanizmus, mely úgy véli Erdély és a hozzátartozó részek, Partium és Bánság egy régió, ahogy ezt a Kiáltó szó szerzői Kós Károllyal együtt kiáltják világgá röpiratukban, tájtranszilvanizmus, amely szerint az erdélyi táj teremt sajátos lelkületet. Makkai Sándor és Reményik szerint az erdélyiség hit és túlélési stratégia. Olvashatjuk Láng Gusztáv Dsida-tanulmányát, amelyben kiderül, 1936ban a román hatóság nem engedélyezi Babits Mihály beutazását, és így megakadályozzák erdélyi körútját. Dsida kiábrándulásának így ad hangot:” A román -magyar kultúrközeledés gondolatának hangsúlyozása nagyon egyoldalú és naiv kísérletezés volt a gyengébbek részéről. Ami most következett be, nemcsak az eddig felépült hidakat rombolta össze, hanem a jövőhöz fűzött jóhiszemű ábrándokat és illúziókat is”. Ezt követően születik meg, a kisebbségi lét fájdalmának hangot adó Psalmus hungaricus.
1945 után a transzilvanizmus is indexre került, a tiltott, üldözött, elhallgatott dolgok jegyzékébe, a baloldali értelmiség egyébként azelőtt sem kedvelte. Balázs Imre József Transzilvanizmusalakzatok 1945 után című tanulmányában többek közt arra utal, a 70-es években neotranszilvanizmusnak tekinthetjük Kányádi líráját, Sütő és Páskándi történelmi drámáit, olvashatunk itt a Sütő András által kirobbantott Csipkerózsika-vitáról, a sajátosság méltóságáról, az idősebb és fiatalabb nemzedék polémiájáról a népszolgálat, az értelmiségi lét, a lokális és egyetemes értékek képviseletéről. Markó Béla Ki beszél még transzilvánul? című tanulmányában arra kapunk magyarázatot, hogy a rendszerváltás után, amikor szabadon beszélhetett bárki a transzilvanizmusról, miért nem tették, s akik megtették, miért utasították el a transzilvanizmus politikai eredményeinek felhasználását a politikában, miért kergették a határok nélküli irodalom illúzióját, miért volt nézetkülönbség erdélyi írók és politikusok közt. Markó megállapításain nem árt elgondolkodnunk: ”Lucian Blaga, aki látszólag tudomást sem vett az erdélyi multikulturalizmusról, de valójában ugyanúgy mitikus tájnak tekinti Erdélyt, mint mi magyarok. Ebben tulajdonképpen találkozik a román „nyugat” és a magyar”kelet”, és rá kell jönnünk, hogy akkor is van közös nevező, ha nem beszélünk róla”. Markó írásában arra is választ kapunk, miért lettek/ maradtak erdélyi írók azok, akik Magyarországra települtek, Balla Zsófia, Bodor Ádám, vagy a gyermekként vagy éppen nagykorúként áttelepültek, Dragomán György vagy Tompa Andrea.
S ha már a kérdéseknél tartunk, megérthettük, hogy erdélyi magyaroknak neveznek minket vagy nevezzük magunkat, ha az anyaország felől nézünk magunkra meg az itt született irodalomra, és romániai magyarnak, ha egyetértünk a szocializmus idején hangoztatott mind román, mind magyar részről egyaránt kedvelt gondolatnak, hogy a romániai magyar irodalom a román irodalom része.
Hová tűnt a transzilvanizmus szóból a jelentésértelmezést segítő sz, miért olvasható a kötetben is, hol így, hol úgy a szó? 1990 után a szakma úgy gondolta, hogy a transszilvanizmus lenne a helyes, így is használták, aztán az új akadémiai helyesírási szabályzat a rövid sz mellett döntött, 2015-től ez a helyes. Pomogáts Béla tanulmányában más változat, a transzilvánizmus szerepel.
A tanulmányok sorát Cs.Gyimesi Éva Gyöngy és homok című nagyesszéjének lábjegyzetekkel ellátott részletei zárják, Boka László arra figyelmeztetett, hogy a bírálat az eltorzult, a kisebbségi lét vigaszává vált transzilvanizmusra vonatkozik, kétségtelenül a kötet legnagyobb hatású írása.”Gyöngy és homok: ugyanazon létszimbólum színe és visszája,(…)Sem a feloldás sem felülemelkedés nem tudja megszüntetni az e jelképekben kifejeződő paradoxális értékviszonyt. (…)Hát akkor mi a megoldás?”
A Transzilvanizmus Eszmék, korok, változatok remélhetőleg megjelenik angolul is, és mint minden jó könyv, abban segít, hogy keressük a megoldást.

Mészáros Ildikó