I. Tóth Zoltán, az Akadémia utcai sortüzek áldozata

Románia területén az 1956-os ma­gyar­országi forradalomnak Temesvárott támadt a legkomolyabb, legélénkebb s a legerőteljesebb visszhangja. A demokratikus jogokat, jobb életkörülményeket kö­­vetelő megmozdulások, a rokonszenv­tüntetések gerjesztői, cselekvő résztvevői a műegyetem hallgatói voltak. Többezren vettek részt a gépészeti kar érkezdéjébe összehívott nagygyűlésen. Az összefogdosott több mint 1800 diákot a szovjet katonák által kiürített kisbecskereki laktanyákba zsúfolták össze, ahol egyenként hallgatták ki őket. Társaik kiszabadításáért tüntettek 1956. október 31-én a görögkeleti román székesegyház és a 2. számú leánydiákotthon (az egykori Jugenheim) épülete előtt. Megtorlásul a főszervezőket eltávolították a felsőfokú tanintézetekből, többüket elítélték, sok­éves börtönbüntetéssel sújtották. Induló karrierjeiket életre szólóan megtörték.
Kevesebben tudják, tartják számon ellenben azt, hogy a budapesti utcai vèrengzések, sortüzek áldozatai között egy bánsági származású történettudós, egyetemi tanár is akadt. A budapesti Eötvös Lo­ránd Tudományegyetem történelem­tudo­mányi karának dékánja, I. Tóth Zoltán (1911-1956) a felbolydult diákság és a pártvezetés közötti közvetítés szándékával, egy küldöttség élén az egyetem központi épületéből indult 1956. október 25-én délelőtt a Pártközpont Akadémia utcai székházába higgadt tárgyalásra, elő­re megbeszélt egyeztetésre. A Pártköz­pont kapuja előtt azonban – részleteiben mindmáig tisztázatlan körülmények között – halálos lövés érte. A 45 éves tudós professzor, alkotó erejének és tudományos munkásságának teljében volt.

A Tóth család 1919-ben: Tóth Ilonka, Tóth Zoltán,
Tóth Benjaminné Joanovics Ilona Zsófia,
Tóth Benjamin, pénzügyőri egyenruhában

A tragikus körülmények között életét vesztő Inokai Tóth Zoltán 1911. augusztus 11-én Versecen született, ahol édes­apja, a Végvárról kiszakadt, elvándorolt Tóth Benjamin (1879-1953) pénzügyőrként szolgált. Anyját Joanovics Ilona Zsófiának hívták. Fináncként a Béga-parti városba kerülve Tóth Benjamin, több évtizeden át viselte a temesvári református egyházközség valamint a temesi egyházmegye főgondnoki tisztét. Kivételes tiszteletnek és megbecsülésnek örvendett Bánság-szerte. Fia, Tóth Zoltán elemi iskoláit Csákon kezdte, majd 1919-től Temesvárott folytatta, ahol a piaristák főgimnáziumában magyarul tanult, de 1929-ben már románul érettségizett. Be­iratkozott növendéke volt ugyanakkor a temesvári Városi Zeneiskolának is, ahol a zongorista Tolnai Béla és a hegedűs Brandeisz József irányította, oktatta. „Szinte szimbolikus, hogy élete hivatását először a zenében kereste. A harmónia vonzásában a harmóniát kereste a történelemben is.” – állapította meg Miskolczy Ambrus történész I. Tóth Zoltán A román nacionalizmus első évszázada 1697-1792 című kötete Csíkszeredán reprint kiadásban megjelentetett kötetének előszavában. Anyanyelvén kívül már középiskolás korában kiválóan beszélt románul, németül és szerbül, majd a francia nyelvet is tökéletesen elsajátította. A Királyhágómelléki Református Egyházkerület ösztöndíjasaként Kolozsváron teo­lógiát tanult. Párhuzamosan az I. Ferdinand Tudományegyetem bölcsészeti ka­rán történelmet és földrajzot hallgatott olyan historikusoktól, mint Alexandru Lepedatu, Ștefan Mate, Ioan Lupa, Silviu Dragomir. Az Erdélyi Fiatalok mozgalom és folyóirat alapítótagjai sorába tartozott. Az „újarcu ifjúság” képvise­lőjének vallotta magát. „A kor nemzedéki nyugtalansága, társadalmi és nemzeti felelőssége ösztönzött új esz­mék, új munka, új értékek vonzásában” – nyilatkozta pályakezdéséről I. Tóth Zoltán. 1933-ban szentelték református lelkésszé, 1934-ben kapott bölcsészdiplomát. Zenei jártasságát, tudását kamatoztatva alkalman­- ként orgonált a temesvári református templomban, míg hegedűsként a műsoros matinékon és -esteken lépett közönség elé. Első segédtanári kinevezése a szatmárnémeti Református Főgimnáziumba szólt. Ifjú pedagógusként gyakran publikált is lapokban a kisnépek egymásrautaltságát hirdető keresztény ideálok és a transzszilvanizmus eszméinek jegyében és szellemében. Közben elmélyítette francia tu­- dását, és 1937 végén ugyancsak a nagyváradi püspökség ösztöndíjának elnyerésével párizsi tanulmányútra indult. A Sorbonne-on érte a 2. világháború kitö­rése, bejegyzett, védés előtt álló doktori disszertációját – amely Az erdélyi románok és a francia közvélemény a XIX. században címet viselte – hátrahagyva, ha­zautazott a Partiumba, ahol megírta első nagyobb lélegzetű, a későbbi tanulmányainak részben tudományos prog­ramját is előrevetítő cikkét Az erdélyi románok a XIX. században címmel. Nagy­váradon hagyta el a nyomdát 1939-ben első könyve, amely a Magyar utazók Nyugat-Európában a XIX. század első felében címet viselte. A jász gyökerekkel rendelkező családja származási helyére, Tiszainotára utaló Inotai nevet írói, szer­zői illetve ragadványnévként használta, hogy megkülönböztesse magát a hasonló nevű, szintén akadémikus Tóth Zoltán (1888–1958) hadtörténésztől.

I. Tóth Zoltán emlékműve
Budapesten a MTA épülete előtt,
Vigh Tamás szobrászművész alkotása

A szatmári gimnáziumi tanárságából 1941-ben a kolozsvári Egyetemi Könyv­tárba került, 1942-ben pedig meghívták Budapestre, és megbízták az Erdélyi Tudományos Intézetben a tervezett nemzetiségi bibliográfia megszervezésének fel­- ada­tával. A 2. világháború közeledő viha­rának árnyékában viszonylag kedvező feltételek között dolgozott kartársaival együtt; a bibliográfia gyorsan készült, fontos monográfiák öltöttek testet, köztük az övé is, amely egyben doktori ér­tekezése volt (Az erdélyi román nacio­- nalizmus első százada, 1697–1792). A könyv Budapesten jelent meg 1946-ban (újabb magyar kiadása: Csíkszereda, 1998; román nyelvű fordítása Bukarest, 2001). A román nacionalizmus vizsgálatával, tudományos elemzésével párhuzamosan folytatta Erdély múltjának kuta­- tását is, amelynek koronája A paraszt­mozgalmak az erdélyi Érchegységben 1848-ig c. könyve, amelyet 1952-ben Kossuth-díjjal tüntettek ki. A nemzetiségi bibliográfia munkálataiból kinőtt Magyar Történeti Bibliográfia, 1825–1867 címmel három kötetben jelent meg 1950–1952-ben. A magyar történelemtudo- mány egyik legtehetségesebb kutatójaként tartották számon, akitől épp úgy idegenek voltak a román nacionalista tör­ténelemszemlélet túlkapásai, mint a hagyományos magyar sovinizmus. Egyetemi pá­lyafutása felfelé ívelt. 1949-től az Eötvös Loránd Tudományegyetemen újkori egye­temes történetet adott elő. Paraszt­mozgalmak az Erdélyi Fejedelemségben című munkájáért 1952-ben Kossuth-díjjal tüntették ki. 1953-tól – til­takozása ellenére – az ELTE-n tanszék­vezetői rang­- ban a Népi Demokratikus Országok Tanszék megszervezésére kapott megbízatást, s megtették a frissiben megszer­- vezett Történelemtudományi Kar első dékánjává is, ezt a tisztséget haláláig viselte. Az adott körülmények között törekedett az ideológiai dogmatizmus sem­legesítésére, az egyetem és a tanszékek tudományos rangjának vissza­szerzésére. A MTA levelező tagjává vá­lasztották 1954-ben. Egyértelműen kiállt az egyetemi autonómia biztosításáért 1956 nya­rától kezdve. A Magyar Törté­neti Tár­sulat alelnöki tisztét töltötte be 1955-1956-ban. MTA Társadalmi-Történeti Tu­dományok Osztályának Közleményei sorozatban 1956-ban Budapesten hagyta el a nyomdát akadémiai székfoglalója, A soknemzetiségű állam néhány kérdéséről 1848 előtti Magyarországon című súlyos mondanivalójú, összefoglaló tanulmá­nya. A szemtanútól, Hanák Péter­től származó leírás szerint, 1956. október 25-én délelőtt az egyetem központi épületéből tárgyalásra, egyeztetésre delegáció indult – többek között a diákság követeléseivel – a Pártközpont Akadémia utcai épületébe. A Pártközpont kapuja előtt, részleteiben mindmáig tisztázatlan körülmé­- nyek között érte a halálos lövés.
A magyar történetírás rendhagyó alakjának, kimagasló személyiségének tartott I. Tóth Zoltán historikusként, a múlt búvárlójaként és elemzőjeként elsősorban a magyarországi nemzetiségi kérdés történetével, s leginkább a magyar­or- szági románság históriájával és a 17-19. századi parasztfelkelései és 1848–1849. évi forradalmi mozgalmainak feltárása terén. Munkásságával a magyarság és szomszédjainak megbékélését szolgálta, a román és a magyar történelmi tudat kialakulását igyekezett a nacionalizmustól, politikai élőítéletektől és elfogultságoktól mentesen, jóllehet a marxizmus kénysze­rítő elvárásának megfelelően, vizsgálni. Magyarul 1951-ben publikált Paraszt­moz­galmak az Erdélyi Érchegységben 1848-ig című könyvét 1955-ben román fordításban Bukarestben is megjelentették. Kéziratban maradt dolgozatait – köz­tük Bălcescu-monográfiáját tanítványa, Csatári Dániel adta ki (1958–1959), illetve szintén ő gondozta válogatott tanulmányait is (Magyarok és románok, 1966).
A 20. és 21. századok fordulóján megkülönböztetett gondot fordítanak I. Tóth Zoltán emlékének ápolására, örökségének továbbéltetésére. Munkássága újrafelfedezésének folyamata örvendetes eredményeket hozott. A bukaresti Pythagora Könyvkiadó 2001-ben Maria So­me­șan fordításában Primul secol al naționa­lismului românesc 1697-1793 címen meg­jelentette I. Tóth Zoltán tanulmányát. A Bánságból indult történész a Farkasréti Temetőben található nyughelyét a Nem­zeti Emlékhely és Kegyeleti Bizottság 2004-ben védetté nyilvánította. Az ELTE Bölcsészettudományi Kara (BTK) emléktáblát avatott 1992-ben tiszteletére, amely 2006-tól a főépület aulájában lát­ható. Valamint róla nevezték el a Történettudományi Intézet nagyelőadóját is. Születésének 90. évfordulóján, 2001. november 28-án az MTA Filozófiai és Történettudományok Osztálya, az MTA Tör­­- ténettudományi Intézete, az ELTE Ro­mán Filológiai Tanszéke és a Magyar–Román Történész Vegyes Bizottság em­- lékülést rendezett. A csíkszeredei Pro Print Kiadó 2004-ben megjelentette I. Tóth Zoltán Az erdélyi románság polgárosodása a 19. század második felében című könyvét. Szobrát, Vígh Tamás (1926-2010) szobrászművész fekete grá­nit­ból faragott 4 méter magas alkotását, halálának 50. évfordulóján, 2006. októ­ber 20-án leplezték le az MTA Roosevelt téri épülete főhomlokzata előtt. Nevét vet­te fel az ELTE Bölcsésztudományi Kara 2010-ben alapított I. Tóth Zoltán Önképző Köre.
Temesvárott is meg kellene találni a módját, eszközeit és keretét I. Tóth Zoltán emléke ébresztésének és őrzésének: a tájegység kiemelkedő személyiságei sorába tartozott.