Örömmel köszöntjük Szekernyés János hely- és művelő­dés­tör­ténész kollégánkat születésének évfordulója alkalmából is, gratulálva sokadik megérdemelt kitüntetéséhez, a Magyar Újságírók Romániai Egyesülete által odaítélt Életmű-díjhoz.
Szabó Zsolt erre az alkalomra megfogalmazott alábbi laudációja tükrözi mindazt, amiért a temesvári kollégák és általában a magyar közösség tagjai hálával tartozunk a fáradhatatlan kitartással tevé­kenykedő Szekernyés Jánosnak.

Laudáció Szekernyés János MÚRE Életmű-díjához
Szerencséje van Temesvárnak, a Bánságnak, szűkebb pátriánknak s a magyar glóbusznak, hogy a sors megajándékozta Szekernyés Jánossal. Idestova hat évti­ze­de kutatja kitartó buzgalommal, elszánt konoksággal és hangyaszorgalommal a Kalotaszeg peremvidékéről, Kajántóról a kolozsvári egykori református kollé­gi­um, az Ady Endre Középiskola majd az egyetem magyartanári szakának elvég­zé­se után a történelmi Temesközbe kerülve azokat az irodalmi, művelődéstörténeti, történelmi és művészeti értékeket, amelyeket a századok folyamán az itt élő emberek létrehoztak, gyarapítottak, ránk hagyományoztak. A sors kegyelme foly­tán a Temesváron született Balogh Edgár, a Korunk főszerkesztő-helyettese rövid ideig az egyetemen is tanított a hatvanas években, Az újságírás elmélete és gya­kor­lata címen választhatták a hallgatók tantárgyát, illetve sajtótörténetből is ír­hat­tak államvizsgai dolgozatokat. Szekernyés János Balogh Edgár javasla­tá­ra választotta a költő, újságíró és színházi szakember Szentimrei Jenő két há­ború közötti publicisztikáját, és került kis kerülővel az akkor még Bánát tartományi napilap, a Szabad Szó szerkesztőségébe, azután a Romániai magyar irodalmi lexikon munkaközösségébe.
A Szabad Szó, az Előre és A Hét belső munkatársa volt, de jelentek meg írásai az Igazság, Korunk, Falvak Dolgozó Népe, Ifjúmunkás, Vörös Lobogó, Utunk, Igaz Szó, Brassói Lapok, Műve­lődés és más romániai magyar sajtótermékek hasábjain. 1990-91-ben főszer­kesztője volt az Ezredvég c. színvonalas, Temesváron szerkesztett és kiadott szép­irodalmi lapnak. Irodalom-, művészet- és helytörténeti tanulmányokat közölt és publikált számos antológiában, gyűjte­mé­nyes kötetben, emlékalbumban és év­könyvben. Az Európai Utas, Heti Új Szó, Irodalmi Jelen, Művelődés, Helikon, Régi(j)óvilág, Partium, Kút és a Szeged című lapok külső munkatársa, cikkírója. A Caritas és Egyház főmunkatársa. És vezette a Temesvári Állami Magyar Szín­házat, négy cikluson keresztül a Kép­zőművészeti Szövetség Temes me­gyei fiókját.
Magunkat is becsüljük akkor, amikor a nyolcvanesztendős Szekernyés Jánost javasoltuk a jubiláló Magyar Újságíró Romániai Egyesület Életmű-díjára. Pá­lya­társak, vele egyívású és ifjú kollégák tanulmányait, köszöntőit, képzőmű­vé­szeti alkotásait szedtük csokorba erre az ünnepi alkalomra. A köszöntők között szép számmal vagyunk olyanok, akik haszonélvezői is voltunk (és leszünk még) Szekernyés János kiváló helyisme­retének, képzőművészeti és színházi ér­deklődésének, szakértelmének, közös­ség­szervező erényeinek. Talán egy hét múlva már letehetjük az olvasó asztalára a Bodó Barnával, Borsi-Kálmán Bélával összeállított Emlékkönyvet, amelynek rendező elve: az általánostól az egyedi, személyes jellegű írásokig, képekig, idő­rendbe sorolva. Egy kicsit azt is szerettük volna érzékeltetni, hogy az ünnepelt élet­műve nagyjából hasonló témákat kutatva és közkinccsé téve áll össze. Elsősorban a magyar történelem és irodalom gyöke­reit, folytonosságát és fejlődését, a helybeli magyarság kitörési lehetőségeit ke­resve, gyakran szorosan együtt­működ­ve vagy egymásnak feszülve a Temes­köz­ben élő svábokkal, osztrákokkal, románokkal, zsidókkal, szerbekkel, lévén ez a vidék északi és nyugati kapuja a Balkánnak, keleti és déli kapuja volt Magyarországnak, a helyzetéből fakadó minden előnyével és hátrányával, asze­rint, hogy milyen szelek fújtak, milyen helyi, kistérségi vagy regionális érdekek ütköztek.
Végül azért illesse hódolat a Hát­országot, vagy ahogy a francia mondaná: hommage à l’epouse (azaz hódolat a hitvesnek), mindenképpen a megérdemel nyolcvan virágszálat Szekernyés Jánosné Kurkó Irén is egy hónap múlva születésnapjára. Köztudott ugyanis, hogy minden sikeres, alkotó férfi mögött, mellett ott a társ, a feleség, aki biztosítja nemcsak a lelki nyugalmat, az életben szükséges fix pontot, de aki beépül a mű(vek)be, mint Kőmíves Kelemenné Déva várába.
És idézzük az életpályát összefoglaló írás záró gondolatát: „Szekernyés János nyugdíjba vonulása óta is rendületlenül dolgozik, kutat, ír, alkot, több ezer oldalnyi kézirata várja, hogy rámosolyogjon a szerencse, és nyomdafestéket láthasson. Irodalmárok, történészek, művészeti írók, kulturális menedzserek – magyarok, románok, németek, zsidók – számontartják, konzultálnak vele, ő pedig szí­vesen osztja meg tudását mindenkivel, aki hozzá fordul. A temesvári magyar kö­zösségnek mindig örömmel áll rendel­kezésére előadással, emlékbeszéddel, ér­te­kezéssel, írással. Úgy érzi, még ren­ge­teg munka vár rá. A helytörténet, a város és a régió irodalom-, művészet­története, régi és mai művelődési élete gazdag forrásanyagából sok hasznos könyvet szeretne adni a jelen és a jövő nemzedékének.”
Ehhez kívánunk kitartást, további erőt, jó egészséget!
Szabó Zsolt