“Darumadár útnak indul…”

Még a nótakedvelő bánságiak közül is csak elenyészően kevesen tudják és tartják számon, hogy a műfaj egyik legjelesebb klasszikusának, Dóczy Józsefnek az életpályája és mun­kássága erős szálakkal kötődött a tájegység szívéhez, a 20. szá­zad legelején lendületesen fej­lődő és gyarapodó Béga-parti vá­roshoz. Évtizedek óta nem volt, és napjainkban sincs olyan lakodalom, társas összejövetel, baráti vagy családi mulatság, amelyen fel ne csendülne a Nádfödeles kis házikóm, Édesanyám kösse fel a kendőt a fejére, Ma­gas a kaszárnya, Darumadár út­nak indul, Megáradt a patak, el­mosta a partot, Sötét erdő sű­rűjéből, Százforintos bankó volt a lajbizsebben s még vagy két tucatnyi közismert és közkedvelt műdal dallama és szövege. A sikeres nótaszerző és népszín­mű­író, aki közel egy évtizeden át, 1900-tól 1908-ig pénzügy­igaz­gatósági fogalmazóként Te­mesvárott szolgált, mintegy 200 magyar nóta szövegét írta és ze­néjét szerezte, s a legje­len­tő­sebb és legkedveltebb nótaszerzők so­rába – Dankó Pista, Fráter Loránd, Balázs Árpád stb. – emelkedett, zárkózott fel. Az idő múlásával, a zenei divatok, a kor­ízlések változásával, a műfaj megbélyegzésével és elvetésével dacoló, töretlenül páratlan nép­sze­rűségnek örvendő nótáival jegyezte el magát örök időre a hal­hatatlansággal. A „nóta­csiná­ló” – miként magát gyakorta mi­nősítette – Dóczy József Mis­kol­- con jött a világra, 1863. május 11-én a magyarországi nőne­ve­lés úttörőjének, „apostolai egyi­ké­­nek” tartott Dóczy Gedeonnak (1832–1911), a miskolci református egyház leánynevelő intézete jeles „vezértanárának” és a berni származású tanárnőnek, Levier Emmának a fiaként. Az ötgyermekes pedagóguscsalád 1872-ben Sárospatakra, 1874-ben – amikor a kiváló tanár meg­nyerte a Debreceni Református Leánynevelő Intézet igazgatói tisztségére kiírt pályázatot – a „kálvinista Rómaként” emlegetett civisvárosba költözött, ahol gimnázium, utca és park viseli Dóczy Gedeon nevét, aki 39 évig állt a rangos tanintézet élén, s akinek édesapja, Dóczy István református pap volt. Az erős református közegben, csa­lá­­di környezetben felcseperedett Dóczy József elemi és középfo­kú tanulmányait Debrecenben végezte, ahol felkészülését a jo­gászi pályára is elkezdte. Jogi és államtudományi oklevelet vé­gül­ is Budapesten szerzett. Zenei tehetségét, hajlamát és érdek­lő­dését édesanyjától örökölte, azon­ban zenei tanulmányokat csupán magánúton folytatott. „A zenét már iskolás gyermekkoromban szerettem – szögezte le 1904-ben a Szentkláray Jenő és Szabolcska Mihály szerkesztette Szépirodalmi és Szépműtani Köz­lemények I. kötetében Ho­gyan lettem én nótacsináló cí­men közölt vallomásában. – Pajkos ifjonc voltam, akit minden nap szelídre kellett pofozni. De amikor szegény jó anyám a zongorához ült, nem jutott nekem eszembe, milyen pompás mulatság a birkózás, labdázás és madárfészek-szedés. Csendesen meghúzódva hallgattam a zene hangjait., míg megtelt a lelkem melódiákkal.” Végzett jogász­ként tért vissza Debrecenbe, a­hol a pénzügyigazgatóságnál vál­lalt tisztviselői állást. Hivatali munkája mellett, szerelmes ver­se­ket, cikkeket közölt a lapokban. Költeményei – saját meg­- íté­lése szerint – „irgalmatlanul rosszak voltak”. Szépeknek csu­pán a címzettek, a fiatal lányok érezték és tartották lírai alkotásait. „Szerelmi lantját” letéve az 1890-es évek elején pártolt át „a népies irányzathoz gyártogatva népballadát, népszínművet, nótaverset”.
Egyik kiválóan zongorázó debreceni ismerőse kérte meg, hogy írjon számára megzené­sí­tésre egy szomorú nótaszöveget. A megrendelő kezdetben nem tartotta megzenésíthetőnek a Sötét erdő sűrűjéből kakukk­ma­dár hallik… kezdetű verset, de az­tán mégiscsak „melódiára szed­te”. Pusztán ambícióból dallamot komponált az inkriminált szövegre Dóczy József is, aki­nek a szerzeményét a debreceni Hungária Kávéház „szőke ci­gány prímása”, Rácz Károly szó­laltatott meg először és játszotta el háromszor egymást követően szokásos szombati zeneestélyei egyikén. A szöveget később elkérte Dankó Pista is, aki Dóczy Józsefet barátjául fogadta, hogy saját dallamot sze­rezzen a verssorokra. Nem várt sikerén felbuzdulva a pénzügyőr Dóczy József sorra írta és komponálta műdalait. Lekottázott mű­dalai fűzére: Hull a zápor kint a pusztán, Tisza partján van egy csárda, de rongyos, Mandulafa, Felednélek, de nem tudlak feledni, Nádfedeles kis házikóm, Kit gyászol a fecskemadár, Ma­gas a kaszárnya, Szeretőt keresek stb.
Fürdőorvossá vált zongoris­ta barátját Megkérdeztem a kis­lánytól a héten kezdetű huszár­- nóta szövegének papírra veté­sé­vel kárpótolta, amely hamar elterjedt, népszerű műdallá vált.
Felfedezte az „új nóta­köl­tő” dallamos szerzeményeit Soldos /Blaha/ Sári (1876-1956) s általa édesanyja, a „nemzet csalo­gá­nya”, Blaha Lujza (1850-1926) is. A „Budapest magya­ro­sítá­sában elévülhetetlen érde­meket szerzett” tüneményes szí­nész­nő Dóczy József nótáiból elsőként a Magas a kaszárnya kezdetűt énelte, szólaltatta meg a fővárosi Otthon Kör hangver­senyeinek egyikén. Dóczy Jó­zseffel, aki felutazott Budapeste, hogy a ki­tüntető figyelmet sze­mé­lyesen megköszönje, meg­ígér­tette, hogy kivétel nélkül min­den új szerzeményét első­ként címére postázza. „Most hát azt akarom, – érti – akarom, hogy minden új dalát hozzám jut­tassa el először. Azokban én akarok válogatni. – Majd ami nekem nem kell, jusson másnak” – idézte a mű­vésznő szavait, meghagyását a nótaszerző, Dóczy József. Blaha Lujza pél­dáját követve, a 19. és 20. szá­zad fordulójának élvonalbeli fő­- vá­ro­si és vidéki éne­kes­színészn­ői – Kűry Klári, Szoyer Ilonka, Komlóssy Emma, Hegyi Aran­ka, Verts Mimi, Krammer Teréz, Ledovszky Gizella, Pálmay Ilka, Fedák Sári stb. – iktatta repertoárjába, s énekelte hangver­se­nyeken és színházi mű­sorokban Dóczy József nó­táit.
Debreceni korszakában Dóczy József zenét szerzett a Komjáthy János (1865-1949) színigazgató társulata által bemutatott darabokhoz. A debre­ce­ni színjátszás centenáriumának az esztendejében, 1898-ban, ami­kor ugyancsak a később a temesvári Ferenc József Színház élére került Komjáthy János volt a direktor, vitte színre Hajdu vármegye székvárosának színtársulata Dóczy József „eredeti regényes operettjét”, a Kuruc­vi­lá­got amelynek zenéjét a szö­veg­író Széll Kálmánnal társulva komponálta.
Ősbemutatóként vitte színre 1899. február 5-én a debreceni együttes Újlaki Antal Nazarénusok című négyfelvonásos éne­kes népszínművét, amelyhez Dó­czy József szerzett zenét. A premierről a Debreczeni Hírlap 1899. február 6-i számában a fia­tal Ady Endre (1877-1918) számolt be: “Az előadás – egypár premier-hiányosságot le­számít­va – igen jó volt. A szereplők kedvvel, ambícióval játszottak. Külö­nö­sen nagy hatással és mű­vészettel játszott Szabó Irma. Dalait, me­lyeket a magyar nóta nagytehetségű művelője, Dóczy József írt, szépen, sikerrel éne­kelte el. A dalok közül különösen kivált a nazarénusok éneke, mely hatá­rozottan becses kompozíció.”
Irodalmi és zenei tevé­keny­sége elismeréseképpen Dóczy Józsefet rendes tagjává választotta a debreceni Csokonai-Kör.