Dudás Sándor plakettkiállítása Temesváron
A három évtizede a Tisza-parti Csongrád városában otthonra és ihlető közegre lelt érdemdús szobrász- és éremművész, a 75-ik életévét taposó Dudás Sándor bölcsője, a Vajdaságban, Bácstopolyán ringott. Elemi és középfokú tanulmányait az 1948. április 10-én világra jött ismert és elismert plasz- tikus szülőhelyén és Szabadkán végezte. Zsenge gyermekkorától kezdve előszeretettel, ügyesen és szorgalmasan rajzolt. A rádió- és tévészerelői szakmát tanulta ki, sajátította el. Élve a Titó-féle Jugoszlávia nyújtotta és biztosította lehetőségekkel vonattal, autóstoppal, kerékpárral bejárta Európa fejlettebb, korszerűbb nyugati országait. A látottak, a tapasztaltak, a felhalmozott élmények, benyomások ébresztették fel s erősítették meg a művészetek iránti érdeklődését, vonzalmát. Érett fővel, komoly élettapasztalattal föltarisznyáltan 28 esztendősen sze- gődött 1976-ban a Zágrábi Művészeti Akadémia növendékévé. A 20. század horvát szobrászata egyik kiválóságának, legnagyobb éremművészének, Zelimir Janesnek (1916–1996) a tanítványaként sajátította el a formateremtés elméleti és gyakorlati ismeretanyagát. Mestere tanácsa, útmutatása –, hogy önmagát keresse és fejezze ki műveiben, hogy találja meg saját jellegzetes stílusát, formanyelvét – végigkísérte életútja, alkotói pályája egészén. 1981-ben diplomázott. Szülőhelyére visszatérve a topolyai általános iskolában tanított, majd az Umetnost Konyhabútorgyár formatervezőjeként kereste kenyerét, biztosította családja megélhetését. Az oktatás, a bútortervezés mellett és közben sem lett hűtlen a szobrászathoz, a művészi alkotómunkához. Sokoldalú, polivalens alkotóként a képző- és iparművészet valamennyi műfajában és anyagában kipróbálta tehetségét, rátermettségét. Kedvence, preferáltja a bronz, de alapanyagul követ, fát, üveget, alumíniumot, papírt is szívesen és gyakorta használt és használ. Csoportos kiállításokon vett részt. Első egyéni tárlatát 1986-ban az NSZK-beli Iserlohnban rendezte és nyitotta meg. Közel másfél évtizeden át rendszeresen részt vett a Topolyai Művésztelep és néhányszor az Ómoravicai 9+1 Művésztelep munkájában. Alkotásaiból több is köztérre került.
Életének, tevékeny és fölötte termékeny szobrászművészi pályájának sorsfordító vízválasztójává vált a délszláv háború kitörése, elfajulása és elhúzódása. Dudás Sándor a mozgósítás, a katonai behívó elől menekülve, családját hátrahagyva, Magyarországra tá- vozott. Az öldöklések befejeztét követően, 1992. szeptemberében feleségét és két gyermekét is átvitte Magyarországra. A művészeteket fölkaroló, kivételes fogékonysággal támogató Csongrádon telepedtek le, ahol a szobrászművész a művésztelepen menedékre találva már korábban is meghúzta volt magát. A Tisza-parti városban Dudás Sándor új életet kezdett. Megpályázta s 1994-ben elnyerte az alkotóház és a művésztelep vezetői állását. Közel három évtizede vigyázza, gondozza, felügyeli és irányítja a kolóniát, amelyet nemzetközi elismertségűvé és tekintélyűvé rangosított, fejlesztett. Dudás Sándor megjele- nésével és munkába lépésével nemcsak az alkotóközpont, hanem Csongrád város képzőművészetének egészében új fejezet, a megerősödés, a felvirágzás korszaka kezdődött, amely napjainkban is töretlenül tovább folytatódik, újabb impulzusokkal, értékekkel és megvalósításokkal gyarapodik.
A hivatalával járó adminisztratív, szervezői és gyakorlati teendők, feladatok lelkiismeretes ellá- tása lecsökkentették valamelyest az alkotásra, a műtermi munkára fordítható időt. Kreatív ösztönei és igényei kielégítésére fedezte fel Dudás Sándor a kisplasztika két „kézenfekvő” vállófaját: a marokszobrászatot valamint az éremművészetet. Rájött, hogy érmet író- asztalánál ülve, akár telefonálva is lehet mintázni. A magyar történelmet és kultúrhistóriát föltérképezve, gondosan áttanulmányozva választotta ki azokat az uralkodókat, hadvezéreket, egyházi méltóságokat, főpapokat, prózaírókat, költőket, zenészeket, természettudósokat, feltalálókat, politikusokat, közéleti személyiségeket, akik megítélése szerint kiemelkedőt, maradandót alkottak, s akiknek arcmásait sorra megformálta, érmekké, plakettekké tömörítette. A hasonlóságok, az arcvonások azonosíthatóságának megtartása, a hitelesség garantálása mellett a fényképek, metszetek, rajzok vagy festmények reliefizálásán, háromdimenziósításán túllépve többre és másra törekedett, megkísérelt a megszabott, köralakú keretet némelykor át is lépve, merészen megbontva minél többet felfedni, előtárni a megidézett személyiségek jelleméből, magatartásából, lelkületéből, gondolatvilágából, társadalmi, tudományos, szellemi vagy művészi megvalósításaik lényegéből, korszakos jelentőségéből. Nagyjaink kicsiben címen a temesvári Új Ezredév Református Központban megnyitott egyéni tárlatán 60 válogatott érmét, plakettjét vonultatta fel, mutatta be Dudás Sándor, akit méltatói „karakter-szobrászként” tartanak számon. A Csongrádon élő és alkotó szobrászművész nagy szakmai tudással, művészi érzékenységgel és leleménnyel, mély pszichológiai ráhangoltsággal markáns, nyomatékosított vonásokba, ráncokba, redőkbe, árkokba, szemhéjakba és gödrökbe tömörítette, sűrítette az ábrázolt személyiségek külső és belső karakterét, egyéniségét. Arcmásai őrzik, visszatükrözik s a plasztika nyelvén értelmezik a megformált individumok élettörténeteit, tetteit, eredményeit, megvalósításaik, minden benyomásuk, jelentős mozdulatuk, élményük és tapasztalatuk emlékét. Eleven expresszivitás, vérbő plaszticitás jellemzi az érem-portrékat, amelyeknek megformálásban az improvizatív elemek, megoldások, valamint a játékosság, a humor is gyakorta nyomatékos szerepet kaptak.
Zsigmond király
Szent László
Jókai Mór
II. Rákóczi Ferenc
Szentekként tisztelt Árpád-házi királyainktól, a középkor legendás hadvezérein és főpapjain, a felvilágosodás és a reformkor gondolkodóin, látnokain, a 19. és a 20. századok szellemóriásain, lángelméin át a közelmúlt halhatatlanjaiig, kimagasló géniuszaiig – Kodály Zoltánig, Ottlik Gézáig, Weöres Sándorig, Faludy Györgyig – Dudás Sándor Temesvárott kiállított „magyar panteonja” felvonultatta a magyar történelmet és kultúrát mérföldkövező kiválóságai megmintázott és bronzba öntött portréit. Míves, igényes soro- zatából nem hiányoztak az Erdélyben, Partiumban vagy a Bánságban született, illetve a történelmi tájegységekhez életpályájuk meg munkásságuk révén szorosabb szálakkal kötődő emblematikus személyiségek – mint például Bethlen Gábor, Bolyai Farkas, Arany János, Puskás Tivadar, Ady Endre, Bartók Béla, Bernády György – arcképei sem. Tiszteletteljes alázattal jelenítette meg a magyar história és művelődéstörténet nagyjait, vezércsillagait, de tudatosan kerülte és kerüli a túlzott heroizálást, a parttalan eszményítést, az áhítatos emelkedettséget. A józan mértéktartás, a higgadt, körültekintő visszafogottság, a formai tökély, kimunkáltság és precizitás elkötelezettje. Finom iróniával, helyenként groteszkbe hajló, szelíden túlzó formaképzéssel mérsékli, oldja a pátoszt, a kincstári ünnepélyességet. Éremsorozata minden egyes darabja jó ízléssel meg- és kiválasztott, gondosan megmunkált rusztikus plasztikájú, erezett felületű fakeretes ágyazatot kapott.