20 May 2016
Írta admin 
0 Hozzászólás Városi sörfőzde
Jövőre vagy 2018-ban – a kezdeteket illetően megoszlik ugyanis a történészek álláspontja, véleménye – lesz kereken háromszáz esztendeje annak, hogy Temesvár keleti külső fertályában hozzáláttak a sör- és pálinkafőzéshez. A mocsarakkal, ingoványokkal körülvett erődítményben, amely teljes újjáépítésre szorult, az elvadult országrészben, ahol a iható, tiszta víz is ritkaságszámba ment, a fölös számban koncentrált osztrák katonaságot nem lehetett hosszabb időn át nemzeti itala nélkül állomásoztatni. A szőlőültetvények nagy hányada teljesen kipusztult a török hódoltság 164 esztendeje alatt: pótlásuk hosszabb időt, több esztendőt vett igénybe. Különben is a bor lényegesen drágább volt, mint a vízből, árpából és komlóból készített serital vagy akar a vadon termő gyümölcsökből is párolható pálinka. Kellemes ízű és hatékony fertőtlenítő szerre is nagy szükség volt, mivel a malária, a járványok és a ragályos betegségek rengeteg áldozatot követeltek, erősen megritkították a civil lakosság, az egymást követő rajokban érkező német telepesek valamint a katonaság állományát. A gyarmatként kezelt és adminisztrált tartomány, amelynek önkényesen a Temesi Bánság nevet adták a Habsburg Birodalom udvarnokai, hivatalnokai s főként első katonai és polgári kormányzója, gróf Claudius Florimund Mercy (1666-1734) altábornagy, malom, vágóhíd, táglavető-telep, selyem-, posztó-, szög- és drót-, szappangyár, olajprés felállításával egyidejűleg a sörfőzdét is haladéktalanul üzembe állították. Iparosokat, kézműveseket, szakmunkásokat hívott és telepített le a teljhatalommal felruházott hadvezér a Maros és az Al-Duna közötti régióba a német és az osztrák tartományokból. A sörkészítés mesterei főként Bohémiából és Csehországból érkeztek az „új szerzeményként” kezelt és nyilvántartott terület nagyobb településeire. Sörfőzőként jött a tájegység szívébe a későbbi országos hírnevet szerzett harangöntő-mester, Novotny Antal szépapja is. Többen biztosra veszik, hogy immár Temesvárott „nevelt” serrel koccintva köszöntöttek a hadfiak az 1718. július 21-én a Habsburg Birodalom, a Velencei Köztársaság és az Oszmán Birodalom között Pozsarevácon megkötött békét, amely szentesítette a Maros, a Tisza és a Duna határolta országrész „felszabadítását”, Bécs uralma alá rendelését. A temesvári sörfőzdét felállításakor, üzembe helyezésekor a katonaság felügyelte, irányította, majd 1720-ban az alig hogy megszerveződött városi hatóság kezelésébe adta. A sörkészítés mesterségét értő és ismerő, felkészült szakemberek hiányában a császári kincstár és a legtöbb bánsági város – köztük Temesvár is – a szélrózsa minden irányából jött vállalkozóknak adta bérbe a sörgyártás és -forgalmazás jogát.
A német nyelvterület távoli tartományaiból, s az azokkal szomszédos vidékeiről toborzott telepesek, „kolonisták” számos előnyt és kedvezményt élveztek, de nem engedélyezték számukra a kincstári monopóliumnak számító tégla- és mészégetést, valamint a sör- és pálinkafőzést. Az építőanyagokat jutányos áron vásárolhatták meg a messziről jött iparosok és földművesek, a szeszesitalokat a bérlők főzték és forgalmazták, a pénztárcájukat gyarapító árakon.
Bérlőként jelent meg a Temesi Bánságban Abraham Keppisch érsekújvári, majd pozsonyi zsidó kereskedő, aki az osztrák hadsereg javára és érdekében kifejtett besúgói tevékenységét azzal rekompenzálta a bécsi udvar, hogy az 1722. január 12-én megkötött szerződéssel feljogosította, hogy sörházakat és pálinkafőzőket alapítson Pancsován, Újpalánkán és Karánsebesen. Rövid időre megkapta a temesvári sörgyár bérletét is. Báró Franz Samuel Rebentisch kamarai főfelügyelő 1722. május 22-én azt jelentette Claudius Florimund Mercy grófnak, hogy mindhárom sörház és pálinkafőző elkezdheti termelést. A kémkedő és ügynökösködő kereskedő, Abraham Keppisch nem nagyon érthetett a sörfőzéshez. Franz Samuel Rebentisch báró ugyanis 1722. július 3-án Claudius Florimund Mercynek küldött levelében arra kérte a főkormányzót, hogy küldje el a temesvári sörföző mestert „Pancsovára, Újpalánkára és Karánsebesre, hogy felélénkítse a sörházi munkákat”.
Rákóczi Ferenc kurucainak fogságából 1708 vége felé kiszabadult Tolvay Gábor nádori ítélőmester négy zsidó kereskedőt rávett arra, hogy Érsekújváron üzletet nyissanak, és a császáriaknak kémkedjenek. A négy kereskedő, Topoltschán Lázár valamint Keppisch Ábrahám és két fivére – Jakab és Mózes –, részben a kilátásba helyezett magas jutalmat, részben a császári udvar növekvő hatalmát szem előtt tartva, vállalta a nem veszélytelen munkát. A megbízás nemcsak egyszerű kémkedésre, hanem Berthóty Istvánnak, Érsekújvár parancsnokának is megkörnyékezésére és megvesztegetésére is vonatkozott. A kereskedők későbbi, III. Károly királynak 1711-ben írt és előterjesztett folyamodványukban kijelentették, hogy Zinzendorf Ferdinánd gróf megbízásából a vár feladása fejében „100.000 forintot és grófi címet kellett Bertóthynak ígérniök; de ők saját szakállukra csak 40.000 forintot és grófi címet ígértek”. Az ingataggá vált, magát eláruló Berthóty Istvánt a kurucok megmérgezték. A zsidó kereskedők közvetítésével a labanc Tolvay Gábor bizalmas tárgyalásokba kezdett gróf Esterházy Antal (1676-1722) kuruc tábornaggyal is, aki hadaival 1709. december 5-én érkezett Érsekújvárba. A kuruc generálisnak – átállása fejében – magas katonai rangot és valamennyi birtokának visszaadását ígérték. A kereskedők szerint a mulatságokat kedvelő, vidám természetű Esterházy hajlott volna az alkura. A tények, az események cáfolják haszonleső állításukat: Esterházy Antal mindvégig hűséges maradt a fejedelemhez, a kurucok ügyéhez, amiért a bécsi udvar annyira neheztelt rá, hogy a szatmári békét követően kizárta az amnesztiában részesülők köréből. A tábornagy követte a fejedelmet Lengyelországba, majd a rodostói száműzetésbe, s ott is halt meg 1722. augusztus 10-én. A kereskedőknek ellenben sikerült behálózniuk az érsekújvári tűzérség parancsnokát, Rottenstein őrnagyot, aminek az lett az eredménye – miként Takáts Sándor írta –, hogy „Érsekújváron hirtelen több ágyú elromlott s az ágyúgolyók jó része a vízárokba került. Maga Pálffy generális ez időtől kezdve – Érsekújvár feladásáig – kényelmesen levelezett az áruló Rottensteinnal”. A szatmári békét megkötő, Temesvár 1716-os bevételében is meghatározó szerepet vállaló gróf Pálffy János császári táborszernagy Eperjesen 1711. május 31-én írt latin nyelvű hiteslevelével igazolta, hogy Keppisch Ábrahám, Jakob és Mózes fivérek „Érsekújvár ostrománál életük és vagyonuk kockáztatásával a császári hadseregnek nagy szolgálatokat tettek”.
Ügynöki szolgálatáért kapta fizetségül Abraham Keppisch kereskedő a bánsági sörfőzdék bérletét. Mivel a Bánság közigazgatási hivatala továbbra se volt megelégedve Keppisch tevékenységével sörgyártói munkájával, 1725. november 4-én elvette tőle a haszonbért, amelyet egy másik zsidónak, Wolf Wenzernek adott át. Nagyon mozgalmasnak, eseménydúsnak bizonyult a bánsági sörfőzés terén az 1726-os esztendő: több árverést is rendeztek a sörházak bérletéért. 20.000 forintos bérleti díjért Wolf Wenzernek adták bérbe 1726 júniusában a pancsovai, újpalánkai és karánsebesi sörgyárakat, azonban a kincstári adminisztráció 1726 szeptemberében Temesvárott úgy határozott, hogy Abraham Keppischet és Lorenz Schlesingert illetné meg a sörgyárak bérlete. 1726 decemberében három esztendőre Wolf Wenzernek és Lorinz Schlesingernek adta ki haszonbérbe a három sörházat. Figyelmen kívül hagyva a császári kamara 1926 novemberében hozott határozatát, amely megtiltotta a sör- és pálinkafőzés árendába adását mózesvallásúaknak. Komoly gondot és nehézséget okozott a sör- és szeszgyártáshoz szükséges gabona beszerzése is az elvadult és elnéptelenedett vidéken. Az alapanyagokat a legtöbbször a kincstári magtárak készleteiből szerezték be a vállalkozók. 1726-ban indult meg egyébként a sörfőzés Csiklovabányán és Orsován is. Nagyszentmiklóson a bécsi bankok közreműködésével a kincstári kamara alapította az első sörgyárat, amelyet 1724-től Oexel Mátyás bérelt. Az Aradon született Oexel Ignác Jakab Ádám 1742. április 24-i kelettel kötött 6 évre a Temesvári Igazgatósággal szerződést, amelyben arra kötelezte magát, hogy új sörgyárat is épít az Aranka-melléki településen. A „nagybecsű és dúsan jövedelmező” ipartelepért – miként azt a szájhagyományra hivatkozva Nagyszentmiklós tradicionális monográfiája című könyvében Schreyer Viktor írta – a kiszombori uradalmat a hozzátartozó Dédényszeg és Ludomány pusztákkal együtt – összesen 12.000 hold földet és erdőt – adott cserébe. A nevüket Rónayra magyarosító Oexelek a sörgyártás révén váltak Torontál vármegye leggazdagabb és legbefolyásosabb földbirtokosaivá, közszereplőivé és politikusaivá.
A kamarai hatóságok rendeletét a Temesi Bánság területén 1727. március 1-jétől kezdően hajtották végre, léptették életbe. A keresztény felekezetű Bauer Fülöppel – aki magyar sörfőző mesternek (ungarischer Bräumeister) vallotta magát – kötöttek szerződést, aki alhaszonbérlője volt az orsovai sörháznak is. A mesterségét Pesten – ahol búzából nem, csak árpából készítettek sört – elsajátító Bauer Fülöp több bánsági vidéki város sörházának és pálinkafőzdéjének bérlése mellett 1727-ben többedmagával részvényes lett a temesvári sörgyárban is. A történészek szerint a Béga-parti városban ekkor került sor az első „privatizációra”, amikor a kincstár, illetve a város tulajdonát képező iparvállalat magánkézbe került. A szabad királyi város rang és cím elnyerését, az 1781-es esztendőt követően vette ismét saját kezelésbe a sör- és pálinkafőzést Temesvár önkormányzata.
