A Pro Move Arad Egyesület a Magyar Kormány és a Bethlen Gábor Alap támogatásával, partnerségben az RMDSZ szentpáli szervezetével 2018. július 7-én, szombaton szervezte meg a Magyar Falvak Kupája elnevezésű kispályás labdarúgó-bajnokságot.
Az Arad megyei magyarlakta településeken ma is közösségi élmény a meccsre járás, és a Pro Move Arad Egyesület közösségerősítő szándékkal rendezte meg a tornát az igazolt játékosokból és amatőrökből, helyi közéleti személyiségekből vegyesen verbuválódott csapatok részvételével. Csak példaként említjük meg, hogy a kisperegiek hálóját Kovács Imre községi polgármester őrizte, vagy hogy Sandu Krisztián, Sofronya szentpáli alpolgármestere a szervezésből, a vendéglátásból és a győzelemből is kivette a részét.
Szentpálon befogadó közegre talált a kezdeményezés, az új öltöző, a jó minőségű pálya és a lelkes helybéliek nélkülözhetetlen segítsége mind hozzájárult ahhoz, hogy kiváló körülmények között fogadhassák a nyolc csapatot és a szurkolókat, illetve, hogy mindenki jó benyomással távozzon a meccseket, majd a díjkiosztó ünnepséget követő fogadás után.
A szervezők a két szomszédvár, a házigazda Szentpál és a községközpont Sofronya csapatait kiemeltként külön cso- portba helyezték, miként a két csapattal érkező majláthfalviak sem kerülhettek ugyanabba a négyesbe; a többi párosításról a sorsolás döntött, és az alábbi eredmények születtek:
A-csoport:
Szentpál – Majláthfalva 1–1, Kisiratos – Kispereg 3–2.
Szentpál – Kispereg 3–1, Kisiratos –Majláthfalva 4–1.
Szentpál – Kisiratos 2–1, Kispereg –Majláthfalva 2–0.
A végeredmény: 1. Szentpál 7, 2. Kisiratos 6, 3. Kispereg 3, 4. Majláthfalva 1 ponttal.
B-csoport:
Sofronya–Majláthfalva II 2–0, Pécska – Nagyiratos 0–0.
Sofronya – Pécska 2–1, Nagyiratos –Majláthfalva II 3–0.
Nagyiratos – Sofronya 1–1, Pécska –Majláthfalva II 5–0.
A végeredmény: 1. Sofronya 7, 2. Nagyiratos 5, 3. Pécska 4, 4. Majláthfalva II 0 ponttal.
Az elődöntőben a szentpáliak a jól játszó, de nem túl szerencsés nagyiratosiakat múlták felül, míg a sok helyzetet kihagyó kisiratosiak döntetlent játszottak Sofronyával, de végül hétméteresekkel alulmaradtak. A legjobb négy közé jutó Nagyira- tos és Kisiratos megosztozott a harmadik helyen, elismerésül egy-egy kupát kaptak a csapatok. Íme, az elődöntő eredményei: Szentpál – Nagyiratos 4–1, Sofronya – Kisiratos 2–2 (hétméteresekkel 3–2).
A finálé igazi presztízscsatát hozott a község két települése között, ráadásul a két focicsapat egy-egy meghatározó egyénisége, a hosszú éveken keresztül gólkirályi címet birtokló és ma is aktív Balázs Roland (Sofronya), illetve Sandu Krisztián (Szentpál) vezette ki a pályára az együtteseket. A végig kiélezett küzdelem nem hozott gólt, így a döntés a hétméteresekre maradt, és a meccs hőse Gál Márk szentpáli kapus lett, aki kivédte a sorsdöntő büntetőt.
Döntő: Szentpál – Sofronya 0–0 (hétméteresekkel 4–3).
A Magyar Falvak Kupájának végeredménye: 1. Szentpál, 2. Sofronya, 3. Nagyiratos és Kisiratos. Gólkirályok: Szabó Róbert (Kisiratos) és Liga Dániel (Sofronya) 7-7 góllal. Legjobb kapus: Kovács Imre (Kispereg).
A díjakat Pataky Lehel Zsolt, az egyesület elnöke adta át.
A szentpáli győzelemben nagy szerepe volt a szentpáli futballcsapat még ifjúsági korú reménységének, Gîdoiu-Stadler Ronaldónak, aki hat góljával a harmadik legeredményesebb játékos volt a tornán.
A szervezők gratulálnak minden résztvevőnek, és ezúton is köszönetet mondanak a támogatóknak, közreműködők- nek.
A Pro Move Arad Egyesület
sajtóközleménye


12 Jul 2018
Írta admin
0 Hozzászólás