Hajóink az újvári zsilip felé tartanak Fotó: Téglásy Sándor

Múlt szombaton, viszonylag kis hírveréssel a városi közlekedési vállalat (STPT) két hajót indított a Begán, és Szerbittabéba vitte utasait. Mintegy hat évtizedes kényszerű szünet után ismét személyszállító vízi jármű indult Romániából Szerbiába.

A két hajó személyzetét segítőkészségükért köszönet illeti
Fotó: Téglásy Sándor

Mikor jött létre a hajózás a Bégán?
Az ötlet megvalósítása, hogy a Béga kiépítésével Triesztig, illetve Bécsig hajózhatóvá tegyék a Habsburg-monarchia folyóit, már Mercy kormányzósága alatt elkezdődött. A cél: a Birodalom keleti részén termelt áruk hajón jussanak el a nyugat-európai piacokra.
A vízi közlekedési utak legnagyobb értéküket a 19. század folyamán bizonyították be, amikor Temesvár-Józsefvárosban hosszú gyársorok alakultak ki a Béga partján.
Az első világháború utáni Jugoszlávia az egész Bánságot akarta magának, de ezt francia közvetítéssel gyorsan megoldották. A következő konfliktus viszont megoldhatatlannak bizonyult a kommunizmus idején: politikai feszültségek keletkeztek, és a hajóforgalom megszűnt. Előbb az ötvenes években a teher-, majd később a személyszállítás is leállt a Bégán (1967). Emiatt a meder és a vízügyi berendezések is leromlott állapotba kerültek.

Drónfelvétel Magyarittabé 750 férőhelyes templomáról

A rendszerváltás után először a belföldi szakasz vált hajózhatóvá
Közvetlenül a rendszerváltás után felmerült, hogy újraindítsák a hajóforgalmat a Bégán. Akkor ez – a jugoszláv háború miatt is – nem sikerült. Az áttörés a 2010-es években jött: előbb a városon belüli szakaszt tették hajózhatóvá és a városi közlekedési vállalat – Romániában elsőként – uniós támogatással 2018-ban rendszeres Temesváron belüli járatokat kezdett üzemeltetni. Kicsit később, szintén uniós pályázat segítségével felújították a Temesvár és a szerb határ közti két zsilipet Románszentmihálynál és Újvárnál. A szerbek is léptek, többek közt a Szerbittabéi zsilipet hozták ismét működőképes állapotba. Az első utasszállító járat 2024. április 27-én 45 utast vitt az STPT „Ferdinand I-TM” nevű hajón Ótelekre – ekkor még nem lépték át a határt.

Most végre megtörtént a hajós határátlépés
2025. július 26-án új mérföldkövet sikerült elérni: a Ferdinand-I-TM és a Glad-TM Szerbittabénél (Srpski Ittabej) mintegy 80-100 utast átvitt a román-szerb határon. Ezután az utasok a helyi szerb étteremben ebédeltek, majd hazatértek Temesvárra.

Miből állt a program?
A terv szerint az utasok reggel 7:15 körül indultak, és az ebédet nem beleszámolva oda-vissza 5-5 órába telt volna az utazás. A végállomásokat leszámítva odafelé két megálló volt még az egyik Románszentmihályon, a másik pedig Óteleken. Programpontnak nem nevezhető, de élménynek mindenképp: az Ótelek körüli szakaszon sok-sok kék vércse táncolt a levegőben, ahogy elhaladt hajónk élőhelyük mellett. Ezen kívül még Újváron is 15-20 percet töltött a hajó, amíg a zsilip két oldalán a vízszint kiegyenlítődött. Szerbittabéban a zsilip felénk eső oldalán megálltunk, és a temesvári polgármesteri hivatal buszai vittek minket Szerbittabéra.
Az útlevélellenőrzés – minden jóindulat ellenére is – hosszadalmas volt, legalább két órába tellett. Ezért viszont a bőséges ebéd kárpótolta a résztvevőket. Ebéd után – a hosszú visszaútra és a nagy hőségre tekintettel – a temesvári buszok egyikével ment haza a társaság fele. A többiek számára a nagyjából 12 órára tervezett egynapos hajókirándulás 16 óra hosszúságúra nyúlt.

Milyen volt a hangulat?
Kifejezetten jó. Az emberek sokat beszélgettek, fényképeztek, nevetgéltek. Mindenki barátságos volt – utasok és személyzet egyaránt. A személyzet hozzáállása készséges volt, mindenki készségesen állt a felmerülő problémák megoldásához. Alábbiakban erre néhány példa:
• Bár nem volt váratlan, elmondható, hogy a szervezők példásan segítettek a forró időjárás elviselésében. Az utasok ingyen ásványvizet kaptak az út során.
• Az összes ajtó és a vezetőfülke melletti ajtó is nyitva állt, hogy jobban áramoljon a levegő. Így fényképezni, szelfizni is jobban lehetett. A légáramlás javítására égető szükség volt: a hajó kiskapacitású légkondija nem bírta volna a hőséget.
• A temesvári polgármesteri hivatal küldött két buszt. Ezzel mintegy 1 órás gyalogutat spóroltak meg nekünk a hőségben.
• A szerb határőrök is jóindulatúak voltak: a buszra várakozók egy része a határőrség kisbuszának napernyője alá húzódhatott.
• A személyzet minden kérdésre készségesen válaszolt, gyakorlatias módon segítettek, ahol kellett.

Történelmi kitérő: látogatás Magyarittabéba
Jelen sorok szerzője a kirándulást egy további látogatással is megtoldotta. A helyi lelkipásztor átvitt ugyanis a szomszédos Magyarittabéba. A távolság kicsi volt, mivel Szerb- és Magyarittabé teljesen egybenőtt. A magyar református templom viszonylag új (1866-ban készült el), a gyülekezet maga 1786-ban jött létre (ez volt a Bánság legrégebbi, máig működő magyar református gyülekezete).
Bár parókiafelújítás közepén találta kérésem nt. Kovács Csaba lelkipásztort és feleségét, mégis szívesen fogadtak. Finom ebéd után bejártuk a templomot, és közben a gyülekezet életéről is mesélt nekem.
Ami Kovács tiszteletes személyes szolgálatát illeti, ő két anya- és három szórványgyülekezetet gondoz. A két anyagyülekezet Magyarittabé és Nagybecskerek. A szórványok Magyarittabéhoz kapcsolódnak és Módoson, Nagykikindán, valamint Törökbecsén vannak. A szoros értelemben vett lelkészi feladatokon kívül más egyházi szolgálatot is végez – szerkesztője az egyházkerület évkönyvének. Két év hosszú időnek tűnik, de számos feladat áll előtte – mind az épület, mind pedig a gyülekezet további megerősítését illetően.

Miért különleges Magyarittabé?
Ittabét a török kivonulta után újra kellett telepíteni. Előbb a szerbek érkeztek, nem sokkal később pedig 1786ban Békésből magyarok jöttek. Magyarittabé máig megőrizte karakterét a lakosság mintegy 80%-ban mindmáig magyar református. A templom mai épülete nem az első, már a 18. század végén készült egy kisebb templom. A mostani, téglából készült épületet 1866-ra készítették el. Az 1960-as években tornya leégett és ekkor másfajta torony került helyére. Ezt egy későbbi restauráció során az állami műemlékvédelem utasítására elbontották és visszaállították az eredeti állapotot. A tiszteletes úr felajánlotta, hogy küld drónról készült felvételt a 750 férőhelyes templom jelenlegi állapotáról a HETI ÚJ SZÓ olvasói számára, amit köszönettel elfogadtam.

Helyi büszkeség a Kossuth-szobor
Az ittabéi templomkertben található a Délvidék két Kossuth-szobra közül az egyik (a másik Bácskossuthfalván van), készítője Horvay János (1904ben avatták fel). 2015-ben színesfémtolvajok ellopták, de már a következő évben, ezúttal kőből újra elkészítették. Érdekes tudni, hogy ugyanennek a Horvay Jánosnak a budapesti Kossuth téren is áll egy Kossuth-szoborcsoportja.

Felemelő és fárasztó volt az utazás, de megérte!
Egy napba ritkán fér be ennyi élmény. Mind az utazás, amit a csatorna szinte teljes hosszában a töltések közt ártéri erdőkkel szegélyezett szakaszon csináltunk végig, mind pedig az épített látnivalók olyan élményeket adtak, amikre csak azt lehet mondani, hogy minden bánságinak szívből tudunk ajánlani. A hajók lassan, mintegy 15 km/h sebességgel haladtak, ami bőséges lehetőséget nyújtott, hogy a vízimadarakat jól megfigyelhessük. Vadkacsa és kék vércse több szakaszon is nagy számban volt látható.
Az utazás hosszát illetően főleg a határátkelőknél és az étkezésnél lehetne talán rövidíteni, és kevésbé forró időjárásnál is nélkülözhetetlennek látszik a busz beiktatása. Ha drágább is lenne az út emiatt, akkor is szinte kötelezőnek látom a buszos segítséget. Az is megfontolandó lehet, hogy a hajóutat kiterjesszék a Szerbittabén túli területekre is – egy egész hétvégés kirándulás lazább lehetne. És hogy hol a határ? Ki tudja, talán egyszer megint el lehet majd jutni hajóval Temesvártól Bécsig…

Téglásy Sándor