Gyümölcsökkel feldíszített kultúrotthonba várták az óteleki gazdák a hagyományos szüreti bálra meghívott határon túli magyar civil szervezetek képviselőit is. A rendezvény díszvendége a szarvasi Gazdák Nemzetiségi Hagyományőrző Egyesület volt. Kozma István helyi tanácsos, az Ótelek Magyarul Magyarokért Egyesület elnöke köszöntötte a vendégeket. A Vajdaságból érkezett a magyarcsernyei Ady Endre Kulturális Egyesület elnöke Lázár András, illetve Lackó Farkas Erzsébet magyarcsernei polgármester. Zentát az “Adahatár” Tanyabarátok Egyesülete képviselte, Sárvári Norbert elmondta, fő céljuk a Vajdasági felsőhegy tanyavilág meglévő tanyáinak megmentése. Sikerült megmenteniük a vajdaság utolsó talpon maradt tanyaiskoláját, amely jelenleg táj jellegű múzeumként működik. A muzslai közösséget a Klaszter Fókusz Hagyományőrző Egyesület, Gregus József képviselte. Závoda Ferenc a Sz.G.N.H.E. elnöke köszöntötte az Óteleken összegyűlt vendégeket. “Az élet ajéndéka és szerencséje volt, hogy jó emberek, jó helyen, jókor találkoznak, így ismerhettük meg egymást, Ótelek és Ezüstszőlő (Szarvas külvárosa) emberei, és alakult ki barátságunk. Závoda Ferenc, a Sz.G.N.H.E és Kozma István, az Ótelek Magyarul Magyarokért Egyesület elnöke együttműködési megállapodást írt alá, melynek lényege az, hogy kulturális, hagyományőrző, sport és határon átnyúló, pályázatok által segítsék egymást. Ez az együtműködési szerződés lehetőséget nyújt ahhoz, hogy a jövőben a két egyesület közösen szervezzen találkozókat, és közösen vegyenek részt pályázatokon.
A rendezvényen fellépett az óteleki ifjúsági tánc- és színjátszócsoport, az óteleki női tánccsoport hagyományos táncokkal. A szarvasi “Tessedik” táncegyüttes ifjúsági csoportja szilágysági, rábaközi, mezőségi táncokat mutatott be. A gálaműsor után folytatódott a hagyományos szüreti bál. A fiatal csőszök, akit rajtakaptak a ,,lopáson”, megbírságolták. Éjfél után, tombolán, szőlővel teli kosarakat, rétestököt, őszi terméseket sorsoltak ki. A reggelig tartó mulatságon a tóbai (Vajdaság) zenekar biztosította a talpalávalót.
Molnár Géza fényképes tudósítása


28 Oct 2016
Írta admin
0 Hozzászólás