Felhívás
MINDENKI KALENDÁRIUMA
A Temesköz közkedvelt Kalendáriuma 2025-ben is megjelenik.
A bejelentést az indokolja, hogy a Heti Új Szó és a Mindenki Kalendáriuma eddigi szerkesztője, Graur János viszszavonult, az aktív szerkesztői feladatkört átadta a Heti Új Szó Baráti Kör új vezetőjének, Makkai Zoltánnak. Aki elfogadta a Bánsági Magyar Értékekért Egyesület részéról érkező javaslatot, hogy idéntől kezdve a Mindenki Kalendáriuma közös szerkesztésben jelenjen meg azzal az Egyesülettel, amely 2024-ben kiadott egy szép helytörténeti tematikájú kötetet (Épített örökségünk a Temesközben), és elkötelezett a helytörténeti kutatások, a helyi értékek bemutatása és védelme mellett.

Különben az Egyesület szinte minden tagja visszatérő szerzője a korábbi Mindenki Kalendáriuma köteteknek.
A jövőben is lesz havi naptár, temesi körkép, lesz intézményi körkép, megemlékezünk térségünk jeles személyiségeiről (évfordulók alkalmával), beszámolunk nagyobb fesztiváljainkról, tervezzük templomaink bemutatását. A temetőink jeles sírjainak bemutatását folytatjuk, elkezdjük a történelem által elsodort emlékjelek, táblák és szobrok bemutatását. Megemlékezünk a helytörténet jeles temesi képviselőiről.
Ezúttal értesítjük és kérjük minden helytörténettel (is) foglalkozó társunkat, javaslatát, elképzelését fogalmazza meg, és keresse meg a szerkesztést vállaló dr. Bodó Barnát (bodobarna1@gmail.com) vagy a társszerkesztő Makkai Zoltánt (iakkamzoli68@ gmail.com) és egyeztessenek.
Eredményes együttműködésre számítunk.
Bodó Barna, Makkai Zoltán
X. Tabéry Géza novellapályázat
Tizedik alkalommal hirdeti meg az író születésének 135. évfordulóján a Tabéry Géza novellapályázatot, a Partiumi Keresztény Egyetem Magyar Nyelv és Irodalom Tanszékcsoportja, valamint a Holnap Kulturális Egyesület. A 2014-ben útjára indított tematikus rövidpróza-pályázat egyaránt szól pályakezdő és gyakorló szerzőknek. A pályázat felső korhatára: 35 év. Várjuk gimnazista pályázók jelentkezését is a 11. és 12. osztályokból.
A beküldött novelláknak tematikusan az alábbi, Tabéry Géza életművéhez kapcsolódó témákhoz kell kapcsolódniuk, egyenként vagy variálva:
korszakküszöbök, krónikások, küzdők
A tematiká(ka)t kérjük a beküldött novellák előtt feltüntetni! A pályamunkákat szakértő zsűri (egyetemi oktatók, lapszerkesztők, prózaírók) értékeli.
A minősítést elért novellák szerzői elismerő oklevelet kapnak, a legjobb pályamunkákat beküldő 3 szerző pénzdíjat és ajándékcsomagot vehet át. A fődíjas szerző díja: a Holnap Könyvek Kiadó vállalja első rövidpróza kötete kiadását.
Különdíjat oszt ki a legjobb középiskolás pályázónak az Újvárad folyóirat, a legjobb partiumi pályázónak a debreceni Partium Ház, a legjobb nagyváradi pályázónak a Léda Alapítvány.
Szerzőként legfeljebb két, eddig nem publikált novella küldhető be! Egy pályamű felső terjedelmi határa 18.000 jel (doc, docx, rtf formátum). A zsűri nem veszi figyelembe a terjedelemhatárt túllépő szövegeket. Nevezési díj nincs. Beküldési határidő: 2025. szeptember 30. Kérjük, a pályamunkákhoz mellékeljék a pályázó rövid bemutatkozását, elérhetőségeit! A pályázati anyag az alábbi címre küldhető be, ugyanitt további információ igényelhető: taberypalyazat@gmail.com
A pályamunka beküldésével a pályázó engedélyt ad a meghirdetők részére egyszeri közzétételre. A zsűri jogosult dönteni a díjak kiadásáról, összevonásáról vagy visszatar-tásáról. Eredményhirdetés és ünnepélyes díjátadó: 2025 novemberében.
A kedvenc állatom – pályázati díjazás a Kohézióval
A Kohézió Egyesületben és az egyesület németországi támogatói idén is díjazták, immár sokadik alkalommal, a minden év tavaszán meghirdetett versenyre beérkezett pályázatokat. Célunk a fiatalok kommunikációs készségeinek a fejlesztése, a pályázatírási tapasztalat megszerzése és a versenyszellem erősítése.
Az idei projekt témája: a Kedvenc állatom. A kisebbek különböző technikákat alkalmaztak, rajzoltak festettek, kollázsokat készítettek, a nagyobbak esszét is írtak a kedvenc állatukról.
Idén húsz pályázat érkezett, minden pályázó munkáját díjaztuk,okleveleket és vásárlási utalványokat, édességet kaptak a gyermekek.

A Kós Károly Közösségi Központban a díjazási ünnepségen a Kohézió Egyesület nyilvántartásában és a tevékenységek iránt érdeklődők vettek részt és együtt kellemes délutánt töltöttek el.
A Kohézió Egyesület különdíjában részesült Zöld Péter, Kedvenc állatom a cicám című alkotásával, valamint Görcsi Jazmina Kedvenc állatom a kutyusom.
A díjazottak: Zöld Katalin, Deák Teréz, Anghel Alexandru, Anghel Alexandra, Tecleanu Luca, Tecleanu Mark, Tacaci Tamás, Florea Aichia, Görcsi Anais, Gyuris József, Strain Alexandru,Tecleanu Teodora, Deák Denisz, Craciun Maia, Craciun Ema, Cepesi Silvian és Stancu Dávid.
Sipos Ilona programfelelős


24 Jul 2025
Írta admin
0 Hozzászólás