Emlékhét a temesvári forradalom kitörésének 25. évfordulóján
– 2014. december 15-21. –
A Temesváron szervezett ünnepi megemlékezések előtt hétfőn, december 15-én Budapesten, a Magyar Tudományos Akadémia Dísztermében emlékeznek meg a temesvári forradalomról, amelyen nyitóbeszédet mond Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnöke és Tőkés László, európai parlamenti képviselő, az EMNT elnöke.
Szerda, 2014. december 17.
Temesváron az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács szervezésében szerdán, 2014. december 17. az alábbi műsor szerint kezdődnek a megemlékezések.
11.00 órakor a Bartók Béla Elméleti Líceumban Forradalmárok és diákok találkozása.
12.30 órakor Családom a kommunizmusban. A jövő elkezdődött. – az EMNT és a Magyar Ifjúsági Tanács közös alkotópályázatának eredményhirdetése.
14.00 órakor a Teréz-bástyában a Temesvárról Európába című kiállítás megnyitója.
16.00 órakor Egyetemisták a történelmi helyszínen – a Partiumi Keresztény Egyetem diákjai a belvárosi református templomban Tőkés Lászlóval találkoznak.
18.00 órakor EMLÉKEST a Regionális Vállalkozásfejlesztési Központban. Rendszerváltó advent – Temesvár 1989. – Maksay Ágnes és Filep Farkas rövidfilmje. Ünnepi beszédet tartanak: Tőkés László, Sali Berisha, volt albán államfő és miniszterelnök, Áder János, Magyarország köztársasági elnöke, műsorvezető: Balázs Attila, a Csiky Gergely Állami Magyar Színház igazgatója.
19.30 órakor Magyar rapszódia – a Magyar Állami Népi Együttes ünnepi műsora.
20.40 órakor fogadás.
Csütörtök, 2014. december 18.
KONFERENCIA a Regionális Vállalkozásfejlesztési Központban Anno mirabilis 1989 – megválaszolatlan kérdések 25 év távlatában címmel
10.00 órától Tőkés László, egykori temesvári református lelkipásztor köszöntője I. Rendszerváltoztatók a rendszerváltozásról. Levezető elnök: Szilágyi Zsolt, az Erdélyi Magyar Néppárt alelnöke. Előadást tartanak: Traian Orban, A Temesvári Forradalom Emlékezete Egyesület elnöke, Pozsgay Imre, volt államminiszter (1988-1990), Max Teleki, az Amerikai Magyar Koalíció elnöke, Deutsch Tamás, európai parlamenti képviselő, Filep Mária, a Páneurópai Piknik szervezője, Kincses Előd, ügyvéd, Balaton Zoltán, a ’89-es Emlékbizottság tagja, Győri Béla, rádiós, a Vasárnapi Újság volt felelős szerkesztője, Borbély Imre, politológus, Ion Istvan, mérnök, az 1989-es temesvári felkelés résztvevője, Neela Winkelmann, az Európai Emlékezet és Lelkiismeret Platform igazgatója.
14.00 órakor – II. 25 év után – a múltból a jövőbe. Levezető elnök Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Néppárt elnöke. Előadást tartanak: Göran Lindblad, az Európai Emlékezet és Lelkiismeret Platform elnöke, Ágoston András, a Vajdasági Magyar Demokrata Párt volt elnöke, Smaranda Enache, a Pro Európa Liga társelnöke, Németh Zsolt parlamenti képviselő, a Külügyi Bizottság elnöke, Tunne Kelam, európai parlamenti képviselő, Észtország (videoüzenet), Duray Miklós, író, a felvidéki Magyar Koalíció Pártja korábbi elnöke, Gabriel Andreescu, egyetemi tanár, emberjogi aktivista, Szőcs Géza, költő, miniszterelnöki főtanácsadó (levél), Balázs Ádám, újságíró, diplomata.
18.00 órakor a temesvár-belvárosi református templomban Ökumenikus emlékünnepély. Házigazda: Fazakas Csaba, esperes, igét hirdet: Tőkés László, lelkipásztor, a testvéregyházak képviselőinek szolgálata, Temesvári mise – a Szegedi Vox Nova Kórus és a gyergyószentmiklósi Szent Miklós Kamaraegyüttes előadásában.
19.30 órakor Emléktábla-avatás a templom előcsarnokában.
Péntek, 2014. december 19.
Új Ezredév Református Központ
10.00 órakor az évfordulóra megjelent könyvek bemutatója: Szőczi Árpád: Temesvár − A romániai forradalom igaz története, Antal János, Joel David: Rev. Revolution, Nagy Attila: Egy forradalom a média tükrében, Molnár Kálmán: Szilágysági szabadító karácsony. Tövisháti emlékezések 1989−2014 (harmadik, bővített kiadás), Molnár János: Szigorúan őrzött evangélium. I−III., Borbély Zsolt Attila: Az erdélyi magyar politikai érdekképviselet negyed évszázada, Nagy Attila: Temesvár − Románia Csillaga árnyékában, Antal János: Revisionists Seek Revenge.
A temesvári megemlékezéseket követően december 20-án, szombaton, Nagyváradon is megemlékeznek a temesvári népfelkelés 25. évfordulójáról, december 21-én, vasárnap pedig Menyőben hálaadó istentiszteletre kerül sor a templom kertjében – igét hirdet Tőkés László egykori menyői lelkipásztor, majd 1989 karácsonya Menyőben címmel további ünnepi műsorok helyszíne lesz a helyi Művelődési Ház.
Ünnepi műsor Temesváron a forradalom 25. évfordulója alkalmával
December 14-én, 15 órakor a temesvári Millenniumi templomban, a Temesvár-Belvárosi Egyházközség szervezésében, VARNUS XAVER világhírű orgonavirtuóz ünnepi hangversenyére kerül sor, a temesvári forradalom 25. évfordulójára (A befolyt összeget egy magyar bölcsőde létesítésére kívánják fordítani).
Megemlékező rendezvények a forradalmi egyesületek és a Városháza szervezésében
A rendezvénysorozatra a 25 év szabadság 1989-2014. címszóval kerül sor december 16-21. között.
Hétfőn, december 15-én 18,00 órakor az Egyetemi Könyvtárban vetítik le Jon Gostin Vinovatul című, forradalmi tematikájú filmjét.
Kedden, december 16-án 9 órakor a Popa Sapca börtönben könyvbemutató és tematikus kiállítás, 12,30 órakor az Operában a forradalomról szóló kiállítás megnyitója, 15 órakor a Helyi Tanács ünnepi ülése, 17,30 órakor kezdődik a fáklyás felvonulás a belvárosi református templomtól az ortodox székesegyház útvonalon, 18,00 órától kórusfellépés a katedrális lépcsőin, 19,00 órától az Opera nagytermében lép fel a Madrigal énekkar, 20,00 órakor gyertyagyújtás a főtéren a forradalom áldozatainak emlékére, 23,45 órakor megemlékező szertartás a Mártírok templomában (Albac u.10.szám).
Szerdán, december 17-én a hagyományhoz híven Gyásznapot tartanak Temesváron. Az ortodox székesegyházban, Mártírok templomában tartanak megemlékező szertartásokat az ortodox egyház szertartása szerint, 14,00 órakor koszorúzás a belvárosi temetőben, 17,00 órakor könyvbemutató a Városháza nagytermében, 19,00 órakor gyertyagyújtás a katedrális lépcsőin.
Csütörtökön, december 18-án 18,30 órakor a katedrális lépcsőin kolindákat és egyházi énekeket adnak elő különböző énekkarok a forradalom áldozatainak emlékére.
Pénteken, december 19-én 9,00 órakor a Tudományegyetem Aula Magnajában tudományos ülésszakra kerül sor, 17,30 órakor díszpolgári oklevél ünnepélyes átadása Dornhelm Robert osztrák rendezőnek, majd a Capitol teremben vetítik le Dornhelm 1989-ben készített, Recviem pentru Dominic című filmjét, 19,30 órától ünnepi koncert a Capitol teremben, Mozart műveiből.
Szombaton, december 20-án 9,00 órától tudományos ülésszak a Tudományegyetemen, 19,00 órától Rock pentru Revolutie könnyűzenei koncert hazai és szerbiai együttesek fellépésével. December 20-án az Asociatia Memorialul Revolutiei 16-22 Decembrie 1989 egyesület bukaresti zarándoklat keretében emlékezik meg a meggyilkolt, Temesvárról elhurcolt és a fővárosban elhamvasztott forradalmárokról.
Vasárnap, december 21-én az említett egyesület tagjai az Olt megyei Szlatinára szerveznek zarándoklatot és megemlékezéseket, koszorúzásokat.
Klaus Johannis Románia és Áder János Magyarország államelnöke is részt vesz Temesváron a forradalom 25. évfordulója alkalmával szervezett megemlékezéseken
Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnökének meghívására Temesvárra érkezik Áder János, a Magyar Köztársaság elnöke. A temesvári forradalom 25 éves évfordulója alkalmából december 17-én 18.00 órakor, a Regionális Vállalkozásfejlesztési Központ termében szervezett emlékműsor keretében Tőkés László nyitóbeszéde után beszédet mond Áder János, Magyarország államelnöke és Sali Berisha volt albán államfő és miniszterelnök. Az estet a Magyar Állami Népi Együttes Magyar rapszódia című előadása zárja.
Meghívó
Az RMDSZ Temes megyei szervezete 2014. december 21-én, vasárnap
25 ÉVE A MAGYAROKÉRT
címmel emlékműsort szervez, mellyel az 1989-es rendszerváltó temesvári forradalom kitörésének, a Bánsági Magyar Demokrata Szövetség és a Romániai Magyar Demokrata Szövetség megalakulásának állít emléket. A rendezvény, mely a bánsági magyar közösség negyedszázados szolgálatában elért eredmények keresztmetszetét is bemutatja, 18 órakor kezdődik az Adam Müller Guttenbrunn Házban. Az ünnepi eseményt Ambrus Edit népdalénekes Nehéz, de jó magyarnak lenni című egyéni, nemzeti öntudatot erősítő műsora teszi teljessé.


11 Dec 2014
Írta admin
0 Hozzászólás